Egy nő a férfiak között


Halász Kata  2011.3.4. 7:06

Szántó Niki nem férfias. Tűsarkú, szűk ruha és kibontott, hosszú haj nélkül sem lenne az.

Egyszerűen beleszeretett a driftbe. Nem könnyű kapcsolat ez, sok támadás éri, de hihetetlen kitartásának és tehetségének köszönhetően rengeteg férfit maga mögé utasít.

Honnan jött a driftelés ötlete? Jártál versenyekre és megtetszett?

Régebben gyorsulási versenyekre jártam, valamint télen néhány barátommal együtt jártunk driftelni (bár ezt akkor még inkább csúszkálásnak hívtuk). Később Tökölre mentünk és a reptér területén próbálkoztunk. Majd úgy gondoltuk, hogy jó lenne ezt legális kereteken belül művelni, így létrehoztunk néhány egyesületet és a Magyar Drift Szövetség is megalakult. A szövetség által rendezett edzéseken próbálgattam a szárnyaimat.

Először tehát a saját civil autóddal drifteltél?

Nekem olyan értelemben szerencsém volt, hogy az utcai autóm hátsókerekes volt így tudtam vele gyakorolni.

A gyönyörű autód kapcsán jutott eszembe, hogy találkozol az emberek irigységével?

Sajnos néha találkozom ellenérzésekkel, de sokan szurkolnak is nekem. Jó érzés mikor példaképet látnak az emberben, de egyben nagy felelősség is.

A versenyzők között is tapasztalsz rosszindulatot?

Eleinte nehezen fogadtak el, de mára már szerencsére egyenrangú versenyzőként tekintenek rám. Külföldön talán jobban kezelik azt a helyzetet, hogy egy nővel kell versenyezniük.

Főleg, ha le is győzi.

Igen.

Előfordult már, hogy csalással gyanúsítottak meg?

Nem! Én a tiszta versenyzésben hiszek. Leginkább engem nem engednek kibontakozni. Úgy szoktam mondani, hogy nekünk, nőknek 150%-ot kell teljesítenünk egy ilyen sportban ahhoz, hogy megkapjuk a 80%-ot.

A szakma irányából milyen megítéléssel találkoztál?

Eleinte érdekesnek találják, hogy egy nő is részt vesz a versenyeken, majd ez inkább hátránnyá válik a fejlődéssel arányosan. Ekkor már veszélyt jelent a nő, így magasabbra teszik a mércét. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy idővel eljön az a pillanat, amikor elfogadnak és lassan elkezdenek tisztelni. Már nagyon várom.

Becsületre méltó, hogy nem vesztetted el mindezek ellenére sem a lelkesedésedet.

Általában ezek a helyzetek inspirálnak. Ezt is a feladat részének tekintem. Mindig voltak és mindig is lesznek olyanok, akik igyekeznek megnehezíteni a feladatomat, de ha ezt a sportot akarom csinálni, akkor ki kell tartanom.

Itthon hány női driftversenyző van?

Én vagyok egyedül. Külföldön van egy svájci lány, Carola Mecan, akivel a King of Europe versenyeken szoktam találkozni. Nagyon jóban vagyunk.

Meddig szeretnél versenyezni?

Nem tudom, szeretnék elérni bizonyos célokat.

Ez egy életcél tehát?

Az Iparművészeti Egyetemen végeztem, festő-restaurátor szakon, tehát van egy civil szakmám, de nem a driftet tartom a fő „profilomnak”. Ebbe csak belecsöppentem, és most hagyom magam sodortatni az eseményekkel.

Ki lehet ebből egyáltalán öregedni?

Szerintem nem. Már gondolkodtam rajta, hogy mi lesz az, ami a pontot teszi a végére, egyelőre még nem szeretném abbahagyni.

A családod mennyire támogat?

Teljes mértékben mellettem állnak. Édesapám szokott elkísérni és segíteni a versenyeken. Korábban hat évig bokszoltam, tehát ahhoz képest egy kicsit megnyugodtak, főleg, mivel a biztonságra az autósportban fokozottan ügyelni kell.

A bokszot miért hagytad abba?

Felvettek az egyetemre és nem jutott már időm az edzésekre, illetve a kezemre is vigyáznom kellett. A boksz miatt volt egy porcleválásom, úgyhogy nem akartam többet kockáztatni.

Sokoldalú vagy. Mindig kitalálsz valamit.

Mindig keresem azokat a dolgokat, amik inspirálnak, amiben van feladat, van valami, amit meg lehet tanulni, el lehet érni. Vonzanak a kihívások, amiket látszólag lehetetlen megoldani, amihez lentről kell felkapaszkodni. De ehhez nagy kitartás és nagyon sok munka kell.

A hétköznapokban türelmes sofőr vagy?

Igyekszem türelmesen vezetni, és főként nem megzavarni másokat. Ha lehet elkerülöm a veszélyes helyzeteket, de lendületesen vezetek. Nem is olyan rég viszont nagyon jól jött,hogy van tapasztalatom a vezetésben, amikor egy kamion leszorított az autópályán.

Az ismerkedésnél előny vagy inkább hátrány, hogy driftelsz?

Nehéz kérdés. Elsőre azt mondanám, hogy előny, az ismerkedésnél mindenképpen, de párkapcsolatban hátrány is lehet. Idővel tehernek tűnhet a párom számára, hogy férfias sportot űzök. Tudnia kell kezelni az ezzel járó megnyilvánulásokat. Szerintem mindenkinek lehet a saját hobbija: ha a párom lenne az én helyemben, akkor én is mellette állnék. Senki nem lesz attól kevésbé férfias, mert a barátnője férfiak uralta sportot űz. Egy férfinak nem attól kéne férfinak lennie, amit a szabadidejében csinál, ennek belülről kell fakadnia.

Aki szeretne még többet megtudni Szántó Nikiről, itt talál bővebb információt: www.nerom3.hu



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Ne várjunk a hercegre!

Jády Mónika

Ötletes reklámmal jelentkezett tegnap Zürich közlekedési vállalata.

2011.4.30.  5    4


Asszonyember

Madarász Ildikó

Melinda negyvenegy éves, özvegy családanya, aki kőműves, burkoló, szobafestő és vízvezeték-szerelő.

2011.4.26.    13


Borbarátnők és sommelier-lányok

Kottra Éva

Még néhány évvel ezelőtt is, egy nőnek borról beszélni véteknek, de legalábbis illetlenségnek számított.

2011.4.18.    9


A zaj királynői

Bíró Szabolcs

„Lány kezébe nem való elektromos gitár!”

2011.4.11.    9


Asszony és villáskulcs

Nagy Erika

A nők megállják a helyüket a legtöbb férfiszakmában is.

2011.3.28.   


A nők nem lamentálnak

Dráfi Emese

Manapság az ember azt tanul, amit akar, és ott dolgozik, ahol tud, ahová ismerősi alapon el tud helyezkedni.

2011.3.18.    21

A rovat további cikkei

A nők a hibásak?

Kabók Zita

Az egyes foglakozásokat űző embereket különbözőképpen képzeljük el.

2011.3.10.