Történetek a szülőszobából


Kovács Márta  2013.8.2. 3:24

Nézem az arcát, próbálom kitalálni hány éves.

Nézem az arcát, próbálom kitalálni hány éves. Az alakja szerint harmincon aluli, a szeme azt mutatja, közel lehet akár az ötvenhez is. Próbálom kitalálni a nevét, mert kell, hogy legyen saját neve, keresztneve legalábbis. De már rég nem használja. Mert ő már rég a férje tulajdona, tehát úgy helyes, ha az övét viseli: K.Péterné. Néhány órával ezelőtt hozta világra tizedik közös gyermeküket. Sorrendben a hatodik kisfiú a négy kislány mellett. Hiányzik valami az arcáról. Később, ahogy többet beszélgetünk, rájövök mi az: a gyermekáldás öröme. Nem látom, hogy igazából boldog lenne. Csak a férjéről beszél. Hogy mennyire tökéletes, mennyit dolgozik, milyen jól beosztja a pénzüket, milyen ügyesen be tud vásárolni. Ő maga nem jár sehova, mert nem ért semmihez, még bevásárolni sem tud. Otthon van és főz, reggel elviszi a gyerekeket oviba, iskolába. Viszi mindet, nem maradhat otthon egy sem, mert az apukának olyankor még pihenni kell. Kérdezem, terveznek-e még további csemetéket? Természetesen igen, hamarosan, mert az egyéves már annyira önálló, mindig kell, hogy legyen egy kisbaba...

* * *

Szirénázó mentőautóval érkezik. Nincs idő semmire, azonnal irány a műtő. Kívülállónak csak zűrzavaros futkosásnak tűnhet az egész alig néhány perc – és felsír a csöppség. Hirtelen mennyei nyugalom telepszik mindenkire: szerencsére még időben beértek! Pici, de látszólag egészséges. Egy fiatalember értetlenül áll a műtőszoba előtt. Nem érti mi történt a barátnőjével, hiszen reggel még semmi baja sem volt. Hogy kislánya született?! Ez meg hogy lehet?! Nem is tudta, hogy várandós. Hiszen orvoshoz, tanácsadóba sem járt. Nem érti, mert ők nem akartak még gyereket. Legalábbis ő nem. Mihez kezdenek most vele? Így is teljes káosz az életük. Függenek a szertől... a baba is... sajnos.

* * *

Szinte még gyereklány. Látom mennyire fél. Az ilyeneket nem szeretik a szülőszobán. Főleg éjszaka, amikor ugyebár jobb dolgot is lehetne csinálni, mint egy csitrit körülugrálni. Érzi ő is, hogy nem örülnek neki. Ettől még jobban fél. Csak legyen már vége! Igyekszik az orvos és a szülésznő minden utasításának megfelelni. Csak jajgatni nem engedik. Amint hangosabbra sikeredik egy-egy sóhaj, máris zúdulnak rá az oktató szavak: bezzeg akkor, amikor kellett volna, nem kiabált. Szinte már vele együtt lélegzek én is, alig várom, hogy kibújjon a kis jövevény. Sajnálom őt már nagyon. Ketten is segítenek nyomni, biztos nagyon fájhat. Aztán előkerül a fogó. Végre kint van. A kismama ebből már nem érzékel semmit. Elhagyta minden ereje, beleájul a fájdalomba. A baba vigasztalhatatlanul sír, és az anyját követeli. Majd reggel, súgom neki halkan, reggel már sokkal jobban lesz...



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Női kategóriáink

Póda Erzsébet

Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.

2021.2.26.    26


Egyedül

Póda Erzsébet

Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”

2020.10.17.    17


Független

Tilajcsík Dóra

A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.

2020.6.27.   


És mivel folytatódik? (2)

Póda Erzsébet

A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.

2020.5.8.    9


Az esküvővel kezdődik (1)

Póda Erzsébet

A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.

2020.4.26.    10


Nőnap – a miénk!

Póda Erzsébet

Ünnepeljük-e a nőnapot vagy sem? Egy ideje nagy dilemma.

2020.3.8.    31