Babára várva


Mészáros Krisztina  2009.11.17. 11:12

Egy anyai szívvel érző nőnek a legnagyobb büntetés, ha nem lehet gyermeke.

Minden gondon túl, ezek a nők mindennap úgy néznek a tükörbe, ahogy egy családanya nem láthatja magát. Üresnek, kevesebbnek. Mintha lenne karjuk, csak nem mozognának az ujjaik. Vagy mintha lenne lakásuk, de soha nem juthatnak be. Aki ezzel együtt él, kerüli a tükröt, és azt játsza, hogy a karrierje, az alakja, a barátai fontosabbak. Olyanok is előfordulnak, akik minden hónap végén terhességi tesztet végeznek, mert elhitetik magukkal, most sikerült. S vannak nők, akik mások gyermekét nevelik sajátjukként, örülnek minden barátnő terhességének, s csak titokban sírják ki magukat este.

Bármelyik csoportba tartozzunk mi, akik gyermekáldásra várunk, valamennyi stádiumot végigjárjuk. A boldogító elhatározástól a sírásig pedig hosszú út visz, sötét lelki tusákon át. Aki szerencsés, ma már kiságy áll a szobájában, és van mellette egy barátnő, akinek elmesélheti, mennyit szenvedett a gyermekért.

Szomorkás napok jönnek. November sötéten lesi lépteinket. Hamarabb találnak ránk gondjaink. Sőt, mintha keresnének minket, így el sem tudunk előlük bújni. Ma két kedves barátnőm is örömhírt közölt velem: babát várnak. Mindketten megérdemlik, szörnyű dolgokat éltek meg az elmúlt években. Én pedig azt hittem, mivel már lassan négy éve járok ugyanabban a cipőben, nem fog fájni, ha nekik sikerül, nekem pedig nem.

De tévedtem!

Mintha egyszerre a maradék reményem sugarát is ellopta volna valaki. Ezt nem érezheti más, csak aki átéli. Vágyni ennyire, és állandóan reményben lenni, akkor is, ha legszívesebben feladnánk.

Van karom, de az ujjaim mozdulatlanok. A lakásom is gyönyörű, de bevehetetlen erődként terpeszkedik előttem, miközben én az utcán rekedtem...



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Randi

Póda Erzsébet

Ésszel is lehetünk szerelmesek…(?)

2017.10.8.  2   


Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

2017.9.18.    16


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2017.6.14.    11


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2017.1.6.    2


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2017.1.2.    11


Fényárban úszó vásárok

Nagy Erika

Advent időszakában szeretek vásárba járni, főleg oda, ahol tudom, hogy nem fogok csalódni semmiben.

2016.12.22.    9


Hömpölygő tömeg

Nagy Erika

Több okból kifolyólag is jobb, ha időben beszerezzük a karácsonyi ajándékokat...

2016.12.17.    5


Felhőangyal

Olinka Seregi

Az éjszakát sokféleképpen „átélhetjük”: eltölthetjük a barátainkkal, végigtáncolhatjuk, nézhetjük a tévét, szeretkezhetünk, átaludhatjuk, vagy gondolkodhatunk is.

2016.11.7.    5


Ki szemetelt?

Nagy Erika

Ebben a világban én már semmin sem lepődök meg. Naponta vagyok kénytelen hozzászokni a fura helyzetekhez, sajnos, de így van.

2016.10.14.    2


Határtalan vendégszeretet

Nagy Erika

Egy-egy kirándulás során sok élménnyel gazdagodik az ember, jóval, rosszal, egyaránt.

2016.8.2.    4


Kereslet

Póda Erzsébet

Ott állnak, vagy sétálnak a fővárosból kivezető úton.

2016.7.28.    1