Elmúlt karácsonyok


Mészáros Krisztina  2011.12.23. 7:12

Feldereng megannyi mókás történet, a fura ajándékok...

Pár nappal karácsony előtt, a ráhangolódás elméletét követve, elgondolkodtam, melyik év ünnepe volt maradandó számomra. Kezdhetném azzal, amikor még kislányként, nagymamámmal voltunk. Abból is inkább csak arra emlékszem, hogy nagyon örültem az új szabadidőruhámnak, és arra, ahogy a kishúgom nyakába akasztom a sálat. Mamám barna ruhában várt bennünket, apám pedig e ritka alkalmak egyikén, öltönyt viselt. Mama szobájának illatára is tisztán emlékszem: érdekesen édeskés volt.

Lassan teltek az évek, jöttek-mentek a szentesték.

A szeretet ünnepére felnőttként akkor tudtam leginkább felkészülni, és átadni magam a várakozásnak, amikor a helyi óvodában dolgoztam. Utoljára akkor láttam, tapasztaltam az első komolyabb havazásban a bennem rejtőző önfeledt gyermeket. A kicsikkel kint töltöttük a délelőttöt, a hóban. Akkor rácsodálkoztam, milyen kevés is elég a boldogsághoz! Ez a gyermeki öröm és vágy mély hatással volt rám, hosszú idő után lelkesülni tudtam az ajándékozás napjának. Az az év békés volt. Szelíd, eseménytelen és tiszta. Az ajándékokra nem is emlékszem. Csak a csendre, hogy egyszerre megéreztem, amelyet annyi éven át kerestem, hogy szeretnek.

Feldereng megannyi mókás történet, a fura ajándékok, amelyeket mindig ugyanattól a személytől kaptam. Része lett a karácsonynak ez is, ahogy egyfajta rejtett unalom is. Kivéve az elmúlt évet. Az volt az első, amikor nem éreztem, hogy eseménytelenül telne el a három nap. Pedig egyedül voltam. Talán, mert hosszú és kemény évem volt, csatákat vívtam, nem kerestem a társaságot. Nem figyeltem a környezetemre, magamba feledkezve, könyveket bújva, hagytam, hogy ne is történjen semmi. Vártam a következő oldalak mondanivalóját, sorban vettem a szavak jelentőségét, és csak mérlegeltem, mi minden várhat még rám.
Múlt évben lettem felnőtt.

Idén megtört a jég, és talán, mert egy éve legyőztem a félelmemet, s úgy hozta a sorsom, vagy épp a kis Jézus, hogy most már nem leszek egyedül.

Karácsonykor mitől leszünk felszabadultabbak? Nincs tuti tippem. Nem is tudom, ki miben leli az örömét. Van, aki csak a családjának akar tökéletes vacsorát főzni, minden más lényegtelen számára. Ezt is értem, hiszen, ha szeretettel készül a finom étel, hihetetlen örömet ad. Egy dolgot azonban hadd emeljek ki: senki sem kaphat nagyobb ajándékot, mint a nyugalmat. Ha ez megadatik, szebb emlékekkel múlik tova az ünnep.

Azt kívánom, hogy váljon valóra minden vágyuk! Szerezzen nagy örömet az ajándékuk, és lepjék meg Önöket is. Egy pillanatra pedig emlékezzenek arra az évre, amikor szintén kerek és egész volt az ünnep. Mert az emlékek csak úgy élnek tovább, ha felidézzük azokat.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

2017.9.18.    15


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2017.6.14.    11


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2017.1.6.    2


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2017.1.2.    11


Fényárban úszó vásárok

Nagy Erika

Advent időszakában szeretek vásárba járni, főleg oda, ahol tudom, hogy nem fogok csalódni semmiben.

2016.12.22.    9


Hömpölygő tömeg

Nagy Erika

Több okból kifolyólag is jobb, ha időben beszerezzük a karácsonyi ajándékokat...

2016.12.17.    5


Felhőangyal

Olinka Seregi

Az éjszakát sokféleképpen „átélhetjük”: eltölthetjük a barátainkkal, végigtáncolhatjuk, nézhetjük a tévét, szeretkezhetünk, átaludhatjuk, vagy gondolkodhatunk is.

2016.11.7.    5


Ki szemetelt?

Nagy Erika

Ebben a világban én már semmin sem lepődök meg. Naponta vagyok kénytelen hozzászokni a fura helyzetekhez, sajnos, de így van.

2016.10.14.    2


Határtalan vendégszeretet

Nagy Erika

Egy-egy kirándulás során sok élménnyel gazdagodik az ember, jóval, rosszal, egyaránt.

2016.8.2.    4


Kereslet

Póda Erzsébet

Ott állnak, vagy sétálnak a fővárosból kivezető úton.

2016.7.28.    1


Van élet a válás után

Nagy Erika

Két ember élete elképzelhetetlen konfliktusok nélkül.

2016.7.1.  2    2