A röszkei táborban (1)


Wolner Annamária  2015.10.2. 0:17

Munkatársunk Röszkén járt. Még a migránsok támadása előtt. Három napba sűrítve meséli el helyszíni élményeit.


2015. szeptember 10. csütörtök, az első 24 óra

Röszke – a szerb–magyar határ „zöld zónája“. Gyűjtőpont. Rögtönzött menekülttábor. Több ezer ember ideiglenes otthona, pár órára, egy napra, éjszakára ez a mezőnyi terület a semmi közepén, ahol először lépnek be az Európai Unióba. Magyarországról sokuk eddig még hírből sem hallott, most mégis életük egyik fontos állomása: tranzitzóna.

Esős, hűvös kora reggel. Lehetne éppen olyan, mint az összes többi, szeptember elejei nap. Mégis más! Kollégáim még az autóban megkérdezik: Felkészültél? Bólintok, kiszállok és elindulunk a gyűjtőpont felé. Ahogy közeledünk, egyre elkeserítőbb a kép, ami fogad: szemét, kupacba hordva mindenhol, szétdobált hulladék, ruhák, cipők, játékok, ételmaradék. Sár és embertömeg. Nők, gyerekek ülnek a puszta földön, vagy a sátraikban, fázósan magukra húzva a takarót – ha van- esőkabátot, pulóvert. Gyerekek szaladgálnak a sátrak között vagy érdeklődve figyelnek. Eldobott, üres üvegbe botlok. Kiejtem a kezemből a jegyzetfüzetem és a tollam. Előttem egy kisfiú és egy kislány, lehetnek úgy 4-5 évesek. A kislány felveszi a füzetet, miközben felém nyújtja, rám mosolyog. A nevét kérdezem, de nem érti. Az első keksz, amit hoztam, az övé. Elveszi. Az anyjukhoz szaladnak. Az bólintva megköszöni és mondja a kislány nevét: Myra! Ő az első gyerek, akivel megismerkedem. Ez az első napom a röszkei táborban.


Ólomlábakon az idő – a várakozás órái

Százával várakozók körülöttem mindenhol. Hiába járnak a buszok rendszeresen, így is mindig többen, s nem kevesebben tartózkodnak a gyűjtőponton. A kék BKV-s buszok végig a földúton, sorban arra várnak, hogy a migránsokat tovább szállítsák a regisztrációs táborokba. A rendőrök humánusak, segítőkészek, türelmesek, pedig nekik sem könnyű a dolguk. Már a sokadik napjukat töltik Röszkén, váltott szolgálatban. Főleg a gyerekekkel és a nőkkel bánnak előzékenyen. – Lelkileg és pszichikailag is elég megterhelő – mondja az egyik, miközben vízzel teli, műanyag palackot nyújt a mellette álló kislány felé. – Előbb a gyerekek, és a nők! Utoljára a férfiak! – kiált a rendőr, majd int a busznak, hogy beállhat.

Tolmács segítségével segítik fel az első utasokat: – Egy gyerek, egy nő. Két gyerek, három nő. Stop! Milyen állampolgárok? – kérdez a rendőr, a tolmács fordít. – Szírek.-- Mehet! – int a rendőr. Lassan megtelik az első busz. Elindul. Nézek utánuk, majd az órámra: 8:20. Vajon mi lesz velük, merre tovább? Migránsok, akik illegálisan léptek Magyarország területére. A törvények szerint eljárás indul ellenük. Innen az idegenrendészeti ellátóba vagyis regisztrációs táborokba viszik őket tovább. Ujjlenyomatot kell adniuk.
– NO CAMP! NO FINGERPRINT! – kiabálják a férfiak a tömött sorokban...
– Nem akarnak a táborba menni, sem ujjlenyomatot adni. Félnek, hogy akkor itt kell maradniuk, és ők nem akarnak. Csak tovább menni az országon – válaszol a kérdésemre egy arab tolmács, hogy miért skandálják kórusban: NEM KELL TÁBOR, NEM KELL UJJLENYOMAT!


„Jöttünk főzni, hoztunk vizet, gyümölcsöt“

Két fiatal lány gumikesztyűben szedi a földről a szemetet. A MigSzol Szeged civilszervezet önkéntesei. – Ruhát osztunk, vizet, élelmet, és takarítunk. Segítünk, ott, ahol épp szükség van ránk. Holnap nem jövünk, egyetemisták vagyunk, de hétvégén itt leszünk megint. – mondják. Rajtuk kívül itt vannak még a sátraikkal és segítő kezekkel az Ökumenikusok Segélyszervezete, a Katolikus Caritas, a Magyar Vörökereszt, és számos önkéntes a határon túlról is: németek, osztrákok, csehek, szlovákok. – Komáromból vagyok, segíteni jöttem – mondja egy fiú magyarul, aki épp banánt oszt a gyerekeknek, majd szlovákul fordul a társaihoz.
Továbbmenve csehekkel találkozom.
– Brünnből jöttünk tegnap. A barátaimmal összefogtunk, gyűjtést szerveztünk otthon, és jöttünk. – mosolyog Jaromír. Kérdésemre, mit főznek, int a sátor felé, hogy menjek. Hatalmas fazékban lencse. – Két órát tart, míg kész lesz, tíz perc alatt elfogy – mondja, és a sorra mutat a sátor előtt. Idős asszony, botjára támaszkodva üldögél a sátor mellett. Megszólítom, de nem értjük egymást. Egy önkéntes segít. - Afganisztánból jött – mondja. – Mióta van úton? – kérdezem, miközben végigfut rajtam a gondolat, hogyan bírta megtenni ezt a hosszú utat.
– Rég! – mondja a fiúnak mellettem, az fordítja.


Mutatja a lábát: Fáj!

Egy kislány, nem lehet több 4-5 évesnél, ül a megfordított, barna zöldségesládán. Hosszú haja kócos, kezében plüssállat. Szelíd arcáról a lábára esik a tekintetem. Nincs cipője a jobb lábán, meztelen lábfején sebpúder. Kinyújtja, és úgy mutatja, hogy fáj. Közben újra szemerkélni kezd az eső. Dél van. A faluból a harangszó elhallatszik idáig.Többen behúzódnak a sátrakba. Valahonnan gyereksírás hallatszik. A sátraktól visszamegyek a buszra várakozó tömeg felé. A gyerekek anyjuk, apjuk lábába kapaszkodnak, hogy el ne veszítsék egymást. Most rend van, és nyugalom.

A sárban, a szemétkupac között egy baba hever. Khaled, ötéves, és a semmiből kerül elém. A fényképezőgépem érdekli. Meg szeretné nézni, mit fotóztam. Beállítom őt a kamera elé. Megnézi. Nevet, majd elszalad. Pár perc múlva előkerül újra, egy lánnyal. Amani, 8 éves – mondja az apjuk, aki keresi őket, és megtalálja. Afganisztánból jöttek. Több, mint két hete vannak úton. A gyerekek sem óvodába, sem iskolába nem járnak, tudom meg. A kérdésemre, miért, ezt a választ kapom: -- Nincs! Romok, romok! – mutogat hevesen. Bólintok, hogy értem. Miközben nem. Mert nehezen tudom elképzelni, ahogy a két gyereket nézem magam előtt: a kimaradt gyerekéveket, a játékot, az óvodát.
Khaleddel később az orvosi sátornál találkozom újra. A fiú egymagában ült egy széken. Marika, az önkéntes egészségügyi segítő mondja.— Itt van már egy ideje. Nem tudom, kihez tartozik.
A nevén szólítom, hallgat rá. Mutatom a fotóját a gépemben. Egy orvostanhallgató segít nekem. Hol vannak a szüleid, és hol van Amani? – kérdezi. Khaled a másik orvosi sátor felé mutat. Kezem nyújtom, jön velem. Megtaláljuk az anyját. Elesett, beütötte a fejét. Itt látják el. – A lány is csúnyán köhög – mondja a nővér, miközben leülteti Khaledet a nővére, Amani mellé. Csendben figyelik, ahogy az anyjuk fejét bekötözik. A fiatal nő néz rám és megköszöni, hogy megtaláltam a fiát.


Magyarország- Röszke

Röszke, a gyűjtőpont (a semmi közepén kialakult ideiglenes pont), innen szállítják buszokkal az idegenrendészeti ellátóba, regisztrációs táborokba azokat, akik illegálisan léptek Magyarország területére, papírok nélkül.

A rendőrök

„Sziasztok, tartsatok ki!“ Kiáltás a szolgálatukat épp megkezdő kollégáknak, a ki tudja, hányadik óra szolgálat után épp leköszönőktől. Mindegyik arcán jól látható a fáradtság, kimerültség. Mint később megtudom, van, aki már 40 órája (rövidebb pihenőkkel) van talpon. Kávét, vizet a segélyszervezetesektől, ételt a pihenőn, parancsot a feljebbvalójuktól kapnak.
– Egy olyan helyzetben kell helytállnunk, amire igazából nem készültünk fel előre. Nem is lehet. Egyik pillanatról a másikra változhat a helyzet, és akkor az épp fennálló szituáció szerint kell teljesen másképp cselekednünk, mint előtte. Megtörténhet az is, hogy gyors döntést kell hozni – mondja el a szakaszvezető. – A rendőröket úgy válogattuk össze erre az „akcióra“, akiket ismerek, szívesen dolgozom velük, tudom, mit bírnak, és azt, hogy maximálisan megbízhatom bennük. Akiknek elég egyszer elmondani a parancsot, érti és teljesíti. Fáradtak! Van köztük olyan is, aki már négy hete van távol, rövidebb hazalátogatással, a családjától. Mégis bírják, mert bírniuk kell. Határozott fellépéssel, mégis együttérzéssel a családok, a gyerekek iránt. Csak így lehetséges irányítás alatt tartani a jelenlegi helyzetet – mutat körbe a migránsokkal teli sorra.


A sajtó

Újságírók, fotósok, riporterek, hazai és külföldi tévéstábok közvetítőkocsikkal mindenhol. Magyarországon a világ szeme.

A migránsok

Migránsok, bevándorlók, gazdasági és/vagy háborús menekültek. Többféle a megnevezésük. Afganisztán, Pakisztán, Szíria az országok, ahonnan vándorolnak. Illegálisan lépik át a határokat. Az ok, elmondásaik alapján, a háború borzalmai. Biztonságos országot keresnek, egy jobb élet reményében. A nyelvek, amelyen beszélnek: arab, fárszi, pasztu, urdu, francia.

A segítők

A civil szervezetek, önkéntesek: MigSzol Szeged, Magyar Vöröskereszt, Ökumenikusok Segélyszervezete, Katolikus Caritas. Barátok, egyéni segítők, itthonról és külföldről: Németország, Ausztria, Szlovákia, Csehország.


Besötétedik a tábor felett. A buszok folyamatosan szállítják a bevándorlókat. A rendőrök sokadik órát állnak a buszok melletti kordonban, és járnak körbe a terepen, A civilszervezetek sátraiban is folyik a munka. Mindenki teszi a dolgát, erő felett. Megkeresem a kollégáimat, és hazaindulunk. Némán ülünk az autóban, mindenki a saját gondolataiba merülve. Hogyan lehet politikamentesen, objektíven látni és láttani a valóságot, egyik és másik tábor között. A migránskérdés pozitív és negatív oldalát – és valahol középen maradni. Nem könnyű feladat. Kavarognak a gondolataim, és a nap megélt eseményei közéjük vegyülnek. Éjjel egy óra múlt. Az első napom Röszkén.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A röszkei táborban (3)

Wolner Annamária

Munkatársunk Röszkén járt. Még a migránsok támadása előtt. Három napba sűrítve meséli el helyszíni élményeit. A határzár előtti utolsó nap.

2015.10.12.    6


A röszkei táborban (2)

Wolner Annamária

Munkatársunk Röszkén járt. Még a migránsok támadása előtt. Három napba sűrítve meséli el helyszíni élményeit.

2015.10.7.    8

A rovat további cikkei

Hat dolog, amit soha

Oriskó Renáta

...de soha ne tegyél meg egy férfiért! Igaz, minden nő boldog párkapcsolatban szeretne élni. Mégsem mindegy, mit teszünk meg ennek érdekében.

2017.6.7.    3


Modern társkeresés

Tompa Orsolya

Mára jelentősen megváltoztak a társkeresési szokások. A személyes kapcsolatépítés, ismerkedés helyét sok esetben felváltja az online forma.

2017.4.5.    4


Társkeresés applikációval

Tompa Orsolya

Kis házi felmérésünk a különböző társkereső applikációk világáról, eredményeiről. Sok adat, sok érdekesség!

2017.1.27.    5


Csajos fotózás

Szalay Mona

Sokszor olvasom, vagy hallom a fotózások előtt a következő mondatot: "Pár szép fotót szeretnék magamról, de egyáltalán nem vagyok fotogén."

2017.1.10.    1


Legyen ökokarácsonyunk!

Póda Csenge

Ha van rá módunk, ajándékozzunk kézzel készített termékeket, ezek a legkevesebb hulladékot vonják maguk után, emellett igazán értékesek.

2016.12.14.    14


Karácsony és szilveszter ünneplőben

Az év legsötétebb napjait mindig is összejövetelekkel, egymás közt, fények gyújtásával élték át az emberek.

2016.11.30.    1


Elképzelni a lehetetlent (7)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A hetedik részben a tizenkét éves Bőr Marcival ismerkedhetünk meg.

2016.11.29.    27


Hat alapelv étrendünk megváltoztatására

Póda Csenge

Ha szeretnél tenni valamit a környezetedért, emellett vigyázni az egészségedre is, kezdd az étrended megváltoztatásával!

2016.10.27.    10


A maratoni futás hősnője

Póda Erzsébet

Sok mindent tanulhatunk az egykori, 86 évesen is maratont futó, Joy Johnson történetéből. Elsősorban azt, hogy mindenre képesek vagyunk, ha akarjuk.

2016.10.19.    39


Elképzelni a lehetetlent (6)

Zana Anita

Riportsorozatunkban kivételes fiatal sportolók történeteit mutatjuk be. A hatodik részben a Szőcs Marcival ismerkedhetünk meg.

2016.10.16.    5