Árvácskák (1)

Orbán Erika  2008.3.13. 17:21

Régóta foglalkoztat társadalmunk egyik élő problémája: vajon mi történik azokkal a fiatal anyákkal, akiket nem fogad el a családjuk?

Vagy mi lesz azokkal, akiknek menekülniük kell alkoholista, gyakran erőszakos férjük, élettársuk elől? Hogyan alakul életük? Milyen sors vár rájuk? Adódik-e lehetőség számukra életük emberibb folytatásához, gyermekeik felneveléséhez? Milyen az a világ, ahol életük folytatódik?

Vannak állami intézmények, civilszervezetek és egyházak által működtetett otthonok, ahol ezen a téren kínálnak segítséget. De eddig nem volt alkalmam arra, hogy ellátogassak oda, ahol menedéket nyújtanak ezeknek a lányoknak, asszonyoknak. Most viszont meghívást kaptam egy egyházi otthonba. A neve: „Árvácska” Anya- és Csecsemőotthon, és Nágocson, egy dunántúli kistelepülésen működik. Kocsiba ültem hát, s irány Nágocs!

Beérve a faluba, nem nehéz megtalálni, az – elölről nézve – elég jellegtelen épületet. Az épület valaha családi házként funkcionált, most óriási, magas vaskerítés veszi körbe, a rácsok között benézve rendezett udvar, feljebb játszótér és templom. Csengetésemre vörös hajú nő érkezik, barátságosan invitál. Az előtérben pár anyuka: egyikőjük éppen kézimunkázik, a másik papírból hajtogat, vág valamit, míg a harmadik a gyermekét dajkálja. Idilli kép. A vörös hajú nő szélesre tárja előttem az iroda ajtaját. Bent Nagy Csabáné Judit lelkész, az intézmény vezetője, barátságos mosollyal fogad. Őt faggatom az intézményről, a bent élők mindennapjairól, az „Árvácskáról” .

Röviden összefoglalja az eddigi utat:
– A Dunántúli Református Egyházkerület Tanácsa Pápán, 1993. január 15-i ülésén a megfogant élet védelme érdekében úgy határozott, hogy Nágocson, az egyházközség üresen álló lelkészlakásában átmeneti otthont létesít. Az otthon célja a válsághelyzetbe jutott anyák és gyermekeik megkülönböztetés nélküli ellátása, gondozása és képviselete. Az átépítés költségeihez a Népjóléti Minisztérium, illetve a svájci egyházak segélyszervezete, a HEKS nyújtott jelentős támogatást. Az átalakítás 1994. december közepén fejeződött be – az intézmény tizenkét anya és tizenkét gyermek befogadására kapott engedélyt. Az „Árvácska” 1995. január 12.-én hivatalosan megkezdte működését.
Az évek a maguk rendje szerint teltek-múltak, az intézmény működéséről pedig a számok beszélnek: Tizenhárom év alatt az anyaotthonban hosszabb-rövidebb ideig tartózkodva, megfordult 334 anya és 499 gyermek (2007. dec. 31-i adat).
2002-ben jelentős bővítéssel – új épületrész felépítésével, két szolgálati lakás vásárlásával – a befogadható személyek száma 35 főre nőtt, valamint szakképzett gondozókat tud foglalkoztatni az otthon.

– Hogyan valósult meg az eredeti elképzelés?

– Az anyaotthon nem tölti be funkcióját – pontosabban nem úgy, s nem azért működik, amiért létrejött. Eredeti célja az volt, hogy azok a fiatal nők, akik teherbe esnek, s emiatt a családjuk nem fogadja be őket, az anyaotthonban ideiglenes menedéket találjanak. Majd – remélhetőleg a szülés után kibékülnek a családdal, s hazamehetnek. Ezt a funkciót az elején még sikerült megtartani, de sajnos ma már inkább úgy néz ki, a családok átmeneti szállása lettünk. Egészen pontosan most „csak” menedéket nyújtunk a családja vagy alkoholista férje elől hozzánk menekülő lányoknak, asszonyoknak.

– Valójában, hogyan kerülnek ide a nők? Kitől kapnak tájékoztatást arról, hogy itt van egy hely, mely befogadja őket?

– Az, hogy tájékoztatva legyenek erről az otthonról a rászorulók, a védőnők, a családsegítők, az abortuszbizottságok dolga lenne. Érezniük kellene, hogy fontos minden ember tudomására hozni, hogy az abortusz elkerülhető. A csecsemő az anyaotthonban nevelkedhet, s akár örökbe is adható, ha a vér szerinti szülei lemondanak róla. Csak annyit kellene tenni, hogy az érintett felemeli a kagylót, felhív bennünket, s megkérdezi van-e hely? Mi alapjába véve anya- és csecsemőotthon vagyunk, tehát a nevünkben is benne van, hogy a csecsemők számára is van hely nálunk.

– Milyen jövedelmük van az itt élő anyukáknak?

– A GYES és a GYED jár nekik is, természetesen. Ez az egyetlen jövedelemforrásuk, lévén Magyarország ezen részén sajnos nincsenek betöltetlen munkahelyek. Pontosabban olyan munkahely, ahova egy kisgyermekét egyedül nevelő nő felvehető lenne. Az itt lévő anyukák kilencven százaléka képzettség nélküli, tehát még ez is nehezíti az elhelyezkedést. Másrészt valójában nálunk az ő feladatuk, hogy gyermeküket rendesen ellássák és neveljék. Függetlenül attól, hogy nem családban vannak, a gyermek nevelése, s a vele kapcsolatos minden teendő elvégzése rájuk tartozik. Természetesen e mellett vannak közösségi munkák is, amelyeket heti beosztással végeznek, állapotuktól függően. Hiszen a mindenórás kismamákat illetve a kórházból éppen hazaérkező anyukákat nem osztjuk be sehova. Számukra ugyanúgy biztosítjuk a hat hétig tartó pihenést, mint a rendes körülmények között élőknek.

– Ebből a pénzből tudnak félretenni?

– Van, aki igen. Aki akar valamit az élettől, aki hajlandó áldozni azért, hogy egyszer majd jobb legyen neki, az spórol. Mindig vannak, akik előre néznek és készülnek egy új, jobb életre. Itt az ellátásukért kétszáz forintot kell fizetniük naponta. Ez, azt gondolom nem sok, szinte csak jelképes összeg. Emellett megvásárolhatnak bármit, amire szükségük van. A maradékot nyugodtan félreteheti, aki akarja.

–De kérdezze meg őket! – mondja a lelkésznő, s beinvitál három itt lakó anyát az irodába.

Hogy ők miként élik mindennapjaikat, arról majd legközelebb.

Hozzászólások

@

Küldés