Szeszélyes időjárás


Kiss Adrienn Éva  2014.10.13. 1:28

Amikor augusztusban fogvacogva igyekeztem hazafelé vékony pulóveremben, nem gondoltam, hogy október közepén ugyanebben a ruhában melegem lesz.

Azt mondják, lassan megszűnnek az átmeneti évszakok. Ezt jómagam is tapasztalom, hiszen ha csupán az idei nyarat nézem, nos, nem sok napsütésre emlékszem. Azt is mondják, hogy ez baj, amit persze több szempontból is lehet nézni.

Vegyük például a mezőgazdaság problematikáját: hol a nagy szárazság, hol pedig a sok csapadék miatt nincs elég jó minőségű termény. Ez rengeteg ember megélhetését nehezíti meg, nem beszélve arról, hogy a gazdaságnak sem tesz jót.

Ha viszont az átlagember életét nézzük, ennek a változásnak nem csak rossz oldalai vannak. Elismerem, én vagyok a legszomorúbb, ha karácsonykor nem esik a hó, és helyette szikrázó napsütésben és 10-15 fokos időben köszönt ránk a Szenteste. Viszont nézhetjük a dolog jó oldalát is.


Élvezzük ki a változatosságot! Nincs is annál jobb, mint a szürke, borongós napok között olykor-olykor elcsípni néhány verőfényes órát. Vagy, hogy az őszi gumicsizmákat nem kell egyből a bundás lábbeliknek követniük: néhanapján, akár még novemberben is felhúzhatunk egy kényelmes félcipőt, vékony nadrággal.

Az enyhe tél sokszor fagyos tavasszal kísért, ám ez nem jelenti azt, hogy annak az időszaknak nincsenek szépségei. Merjünk kicsit elrugaszkodni a jól berögzült évszak-időjárás tapasztalásainktól, és vegyük észre a jót minden hónap minden napján, minden pillanatban.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.