Fél évszázad


Nagy Erika  2009.12.3. 14:52

Gyüre Lajos monográfiája, az Alsószoknya-alkonya Szülőföld Díjban részesült

Közelmúltban egy hagyományos csütörtöki kávéházi esten, Sáka Emese felejthetetlen fuvola előadásával és Sátor Veronika gyönyörű hangján megszólaló Zobor vidéki népdalokkal vette kezdetét Gyüre Lajos, a Madách-Posonium Kiadó Magyar Anteus Könyvek sorozatában megjelent kötetének bemutató estje. A szöveggyűjtemény és részletes bibliográfiája a Kassai Napló szépirodalmi anyagát hivatott bemutatni. A mű zöme (közel kétharmada) ugyanis, mint ahogy azt alcíme (Írók és költők a Kassai Naplóban) és műfajmegjelölése (Szöveggyűjtemény és bibliográfia) rögtön pontosítja is, afféle olvasókönyvként működik, s válogatást ad a szóban forgó lap irodalmi rovatának anyagából.

Tóth László, József Attila-díjas költő negyven évvel ezelőtti történettel kezdte a kötet méltatását Dunaszerdahelyen. Gyüre Lajosnak akkor jelent meg az első verseskönyve és Tóth rajta próbálgatta azóta sem létező oroszlánkörmeit, gondolván, egy-másfél éve a porond közelébe került siheder poétasüvölvényként joga van hozzá. Majd így folytatta az értékelést: „Az azóta eltelt évtizedek alatt – melyben szép lassan, ám látható eredménnyel hozzákorosodtam Gyüre Lajoshoz, akit az öregedésben, ahogy elnézem irigylendő fizikai és alkotói erőnlétét, frissességét, lassan-lassan talán megelőznöm is sikerül – kritikusként még kétszer volt dolgom az írásaival. (Az Irodalmi Szemle szerkesztőjeként az 1970-es évek második felében persze többször is, de az most nem tartozik ide.) Előbb az 1980-as évek elején, a kassai Thália Színpadon bemutatott első mesejátékával, A becsületes molnárlegénnyel kapcsolatban mondtam – az előadás hivatalos felkért értékelőjeként – számára, s gondolom, a velem kapcsolatos megelőző tapasztalatai alapján meglepően kedvező véleményt, majd a 2000-es évek elején egy jeligés színházi pályázat zsűrijének tagjaként emeltük ki többen Apáczai című színművét, s meg kell mondjam, egyáltalán nem azért, mert a döntés pillanatában még nem tudtuk, hogy a jelige őt takarja. Sőt, azóta sem értem, hogy e műve miért nem került még az elmúlt években sem színpadra, jóllehet kvalitásai messzemenően ezt kívánnák. És ezzel nagyjából felvázoltam azokat a főbb területeket (a drámát, illetve a gyermekirodalmat, melyet még gyermekverseivel és -meséivel is kiegészíthetünk), amelyeket írónk több mint fél évszázados pályája során bejárt.”



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A rendteremtés művészete

Huszár Ágnes

Nézzük csak, mit ajánl a témában a szakértő Marie Kondo a Tiszta öröm című könyvében!

2019.1.30.    16


Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.  1    56


Mitől lesz isten az ember?

Póda Csanád

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

2015.3.3.    24


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6


Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Pénzes Tímea

Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.

2014.4.25.    9