Mit ér a nő, ha tökéletes?


Póda Erzsébet  2014.9.2. 2:34

Ha a férfi számára kiderül, hogy a nő, akivel megismerkedett vagy együtt él, nemcsak szép és intelligens, hanem okos is, rövid úton szakít vele.

A KFT együttes férfitagjai egykor még arról énekeltek, hogy „a nők vagy csúnyák, vagy szépek és buták. És ha szépek és okosak is egyben, nem állnak szóba velem. Ki érti ezt, ki érti ezt...?” Mára nagyot fordult a világ: a férfiak menekülnek a szép és okos nők elől.

Ki érti ezt…?

Tehát, ha a férfi számára kiderül, hogy a nő, akivel megismerkedett vagy együtt él, nemcsak szép és intelligens, hanem okos is, rövid úton szakít vele. Pedig hát tetszik neki, nagyon is, csak éppen nem tudja, mit kezdjen vele. Vagy túl igényesnek véli a nőt, vagy unatkozik mellette, hiszen nem érti, miről beszél. Tele van a szövege szakkifejezésekkel, és magasröptű gondolatokkal. Az elhagyott nő pedig hiába sírja tele a párnáját, hiába kérdezgeti a férfit: miért? Nem kap kielégítő választ. Mert a férfi csak alibiket tud kinyögni: időre van szükségem, meg kell gondolnom, nem illünk egymáshoz, túl sok vagy nekem. Pár nap sem telik el, s a férfi mellett ott domborít egy szép, de butácska nő. Vagy nem is olyan szép, de kevésbé önálló. A férfi láthatóan jobban van, és órákig hallgatja a nőci üres fecsegését. Megnyugodott, önbizalma nem inog, nyeregben érzi magát, hiszen nyilvánvalóan sokkal okosabb, mint butácska partnernője. Önmagáé maradt az első hely az életében.

A férfiak képtelenek egyszerre többfelé figyelni, egyszerre csak egy dologra képesek. Ez biológiai tény, ilyen aggyal vannak megáldva. Éppen ezért, ha olyan nővel hozza őket össze a sors, aki többféle adottsággal rendelkezik, dezorientálttá válnak. A férfiak egyik csoportja már a megismerkedés után veszi a nyúlcipőjét, a másik irgalmatlanul szerelmes lesz. De ez sem tart sokáig. Egy idő múlva féltékenyekké, bizonytalanokká válnak, és úgy érzik, kudarcot vallottak.

– Évekig éltem előző barátnőmmel, akiről azt gondoltam, minden férfi szíve vágya – vallja egy harmincas férfi. – Állandóan attól féltem, valamit rosszul csinálok, és elveszítem. Hogy nem illik a nyakkendőm az ingem színéhez, vagy helytelenül fogalmazom meg a gondolataimat. Őrjítő érzés volt. Végül szakítottunk.

– Idegesített a tökéletessége, az önbizalma, és az érettsége – panaszkodik egy másik férfi. – Inkább egyszerűbb nővel élek, aki mellett nem kell állandóan arra figyelnem, hogy nem követtem-e el megint valami hibát.

- A menyasszonyom gyönyörű volt – emlékszik a harmadik „anonimusz”. - Ezenkívül kiegyensúlyozott, sokoldalúan tehetséges, ügyes, okos, humora is volt, egyszóval maga a tökéletesség. Mellette mindig csak a második hely jutott nekem. Egy ideig igyekeztem a nyomába érni, gürcöltem nap, mint nap, de nem bírtam utolérni. Visszaadtam a jegygyűrűt. Nem tudnék ilyen igényes nővel élni.


A férfinak nem kell tökély, az igénytelenséget kedveli (?). Tehát egy nő legyen vonzó, de szerény képességekkel megáldva, vagy akár kevésbé vonzó, csak ne kelljen lépést tartani vele. Lefordítva: a magát teremtés koronájának tekintő férfinem nem bírja elviselni, hogy a nő egyenrangú partnerként viselkedik vele, vagy neadjisten többre képes nála. Az öntudatos nő ugyanis nem szolgálja ki, nem kényeztetni, nem alázatos vele szemben, önálló döntéseket hoz, sőt felülbírálja a férfi cselekedeteit, hiszen tisztában van a saját értékeivel. Tehát, ha a nő csupán egyenrangú akar lenni, az a férfi számára azt jelenti: túl igényes.

- Megriaszt a mai nők tökéletessége – mondja egy negyvenöt éves egyetemi tanár. – Nekem önbizalmat ad, ha egy nőnek narancsbőrös a combja, vagy kis párnácskák vannak rajta. Éppen ezért sosem vonzódtam a sokkal fiatal lányokhoz. Inkább a magam korabeli nők tetszettek. Na de a mai negyven-, sőt ötvenéves nőknek olyan a testük, mint a huszonéveseké! Viszont sokkal okosabbak és igényesebbek. Olyanok, mintha genetikai kísérletezéssel hozták volna létre őket. Számomra ez a tökéletesség természetellenes és riasztó.

Bizony, az ember lánya követi a médiában megjelenő ideált, vagyis a tökéletes nő képét. Minden elképzelhetőt és elképzelhetetlen megtesz, hogy hasonlítson rá. A szépséges és tökéletes testű, szexuálisan vonzó és csábító szupernőre, aki mindig gondtalanul mosolyog, és alig takarja ruha. Mit is tehetnének szegény nők, ha egyrészt azt sulykolják beléjük, hogy tökéletesnek kell lenniük. Másrészt meg azt várják el tőlük, hogy legyenek jó feleségek, jó anyák, neveljék a gyerekeket, teremtsenek békés otthont, és férjüket is kényeztessék. Nehogy elhagyja őket egy szebbért, jobbért - egyszóval tökéletesebbért!

Hát akkor, mi nők, mit tegyünk? Legyünk tökéletesek vagy maradjunk tudatlanok? Vagy ha tudást szereztünk, játsszuk el a butuska, naiv nőt? Most akkor járjunk hastáncra, fitnesszterembe, vagy inkább ne? Masszíroztassuk és kenegessük a narancsbőrünket, vagy mégse? Fogyókúrázzunk, vagy együnk kedvünkre? Legyen önbizalmunk, vagy sírjuk el magunkat minden percben? Álljunk a helyzet magaslatán, oldjuk meg a család problémáit, vagy gyenge nőként omoljunk férjünk karjaiba? Titkoljuk, hogy értünk a focihoz meg a politikához, vagy bocsátkozzunk vitába kedvesünkkel a meccs vagy a híradó után?

A régebbi generációkat arra nevelték, hogy a nők érzékenyek és gyengék, a férfiak pedig erősek. Csakhogy az idők és igények változásával a nők (a körülmények kényszerítésére) keményebbek, önállóbbak, iskolázottabbak, tájékozottabbak lettek. A férfiak, akiket gondos, szolgálatkész anya nevelt, ilyen női modellt láttak maguk előtt. A valóság azonban más. A közben felnövekedett nők megváltoztak.

Egy amerikai író szerint az a baj, hogy ma már senki sem keresi az igazi szerelmet. Mindenki elveszítette az ártatlanságát. Nem arról van szó, hogy a férfi megijed a nőtől, aki intellektusában és külsejében különb nála. Mert nem ez a legnagyobb baj. Hanem az, hogy az emberek képtelenek őszintén és nyitottan közeledni egymáshoz. Igazi változást csak az hozhat, ha a férfi és a nő megtanulják egymást tisztelni, becsülni, őszintén és önzetlenül szeretni. Amikor nem fognak „harcolni” egymás ellen, amikor nem lesz köztük alá- és fölérendelt viszony.

Sokoldalú nőtársaim, nincs ok az elkeseredésre, mert vannak még (már?) férfiak, akik kifejezetten kedvelik a tökéletes, vagy ahhoz hasonlatos nőket. Ők azok, akik attraktívak, magukkal szemben is igényesek, tehát tökéletesek, vagy ahhoz hasonlatosak. S mindig olyan nőt választanak, aki megfelel az ő értékítéletüknek, a mércéjük tehát elég magas. Ne feledjük, a felmérések szerint a kevésbé érdekes férfiak nősülnek meg hamarabb! Megéri tehát várni (sőt válogatni), és nem éri meg könnyeket ejteni, ha egy férfi nem volt képes megbecsülni tökéletességünket. Idővel úgyis rájöttünk volna, hogy nem is illünk egymáshoz.

Mert míg mi egyszerre több dologra is képesek vagyunk odafigyelni, párhuzamosan több teendőt is színvonalasan elvégzünk, az átlagférfiak egyszerre csak egy dologra képesek összpontosítani. Ám ez is annyira kimeríti őket, hogy utána pihenésre van szükségük...




Hozzászólások

varga katalin, 30. 07. 2007 12:31:49
Sajnos az igazság az , hogy a férfiak , /talán vannak kivételek is/, nem bírják elviselni a sikeres , és okos nőt maguk mellett.Mert ők akarnak a tökéltesek és okosabbak lenni, egyszerűen ilyenek , mert alapvetően önzőek , talán genetikailag. Nem tudni , de nem sok esélyünk nekünk nőknek , talán egyész életünkben kereshetjük az önzetlen és minket egyenrangú félként kezelő férfit, és nem fogjuk megtalálni.
    
, 26. 03. 2009 08:26:33 Re:
A lényeg az, hogy tudjuk: nem a férfi az, aki a támaszunk lesz. Mi magunk kell, hogy legyünk a támaszok. Nekünk magunknak kell megoldanunk a saját problémáinkat. Aztán már nem is fogjuk keresni az erős, okos, mindent megoldó férfit, mert tudni fogjuk, hogy olyan nincs. V.
, 08. 09. 2014 11:41:55
A Férfiak szeretnek segíteni a Nőknek, ezzel is mutatva ki szeretetüket, s (gondoljuk mi) ezzel tudunk vonzalmat kelteni a Nőben. De ha nincs erre a Nőnek szüksége, kicsit fölöslegesnek érzi magát a Férfi. Ekkor keres magának olyan Nőt, aki a belső-külső alapján megfelelő.
Vera, 20. 03. 2016 17:54:59
Az igazság az,hogy én sosem éreztettem a párommal,hogy kevesebb lenne,mert jó végzettségem van,jó pozícióm és mellette szép is.Nem érzem h.megbecsülne,sőt ledegradáló,és még az önbizalmamat is a 0ra tette.Egy filmet nem merek megnézni a párommal,mert más nőkről áradozik.Sőt hangsúlyozza mennyi lehetősége lenne..egyszerűen nem érzem magam nőnek már mellette,pedig ha tükörbe nézek tudom hogy értekes vagyok.Ez van sajnos.Minden szép jó alakú agilis nőnek üzenem,hogy ne adjátok fel,mert higyjétek el azért van még olyan akinek ez valóban érték,de bizony ritka!
@


A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Női kategóriáink

Póda Erzsébet

Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.

2021.2.26.    26


Egyedül

Póda Erzsébet

Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”

2020.10.17.    17


Független

Tilajcsík Dóra

A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.

2020.6.27.   


És mivel folytatódik? (2)

Póda Erzsébet

A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.

2020.5.8.    9


Az esküvővel kezdődik (1)

Póda Erzsébet

A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.

2020.4.26.    10


Nőnap – a miénk!

Póda Erzsébet

Ünnepeljük-e a nőnapot vagy sem? Egy ideje nagy dilemma.

2020.3.8.    31