A napsugarak már erősen sütnek, jelezve, hogy mindjárt itt a nyár.

A tavaszi újjászületés csodáját szemlélve döbbenünk csak rá, micsoda hatalmas, pozitív ereje van a természetnek! Minden újjáéled: a fák koronája zöldbe borul, a virágok bimbóznak, majd csodás színű virágokkal örvendeztetnek meg bennünket. Ez az időszak mindig felidézi bennem a múltat, a gyerekkoromat, amelyet a nagyapámnál töltöttem. Gyakran tör fel emlékeimből az akkori rét gyönyörű szőnyege, melyet tarka virágok vidámítottak: fehérek, kékek, sárgák, rózsaszínűek, pirosak. Lefeküdtem a fűbe, és figyeltem a pillangókat – telis-tele volt velük a rét!
Minden ember lelkében van egy ilyen rejtett rét, amelyet néha felidézhetünk magunkban, s olyankor megnyugszunk, új erőre kapunk.

Ereszünk alatt fészket raktak a fecskék. Már kikeltek a tojásból a kismadarak, szüleik gondoskodnak róluk, etetik őket. Biztos, hogy a mi környezetünkben is van valaki, akiről gondoskodhatunk, aki felől érdeklődhetünk, hiszen emberek vagyunk. Nem kell, hogy rokon legyen az illető, lehet teljesen idegen is. Csináljunk valakinek valami jót csak úgy, spontánul! És ne „valamiért” csináljuk! Ne várjunk hálát, vagy valami magasztos érzést. Hagyjuk, hogy az az érzés majd magától jelentkezzen – akkor olyan lesz, mintha belülről simogatna valaki. Megtisztítja az embert, nagyszerűen érezzük magunkat utána.

A természet példát mutat nekünk a gondoskodásban. Azt próbálom megfogalmazni: hogy ne feledkezzünk meg önmagunkról! A saját lelki békénk, elégedettségünk, jó közérzetünk érdekében. S még arra is szeretnék emlékeztetni, hogy ne feledkezzünk meg másokról sem! Simogassuk meg az anyukánkat, mosolyogjunk rá az idős hölgyre, aki szembejön velünk az utcán, örüljünk a rendes férjünknek, gyermekeinknek. Vannak kitűnő fiatalító krémeket helyettesítő eszközök, amelyek sehol sem kaphatók, és felmérhetetlen értékük van: ezt saját magunkban alakítjuk ki. Nem mindegyikünk született szépség, de az igazi szépség, higgyük el, belülről fakad.

Mérlegeljük a szavakat, melyeket kimondunk! Mert a szavak örömöt is tudnak okozni, de sebeket is ejthetnek, s ezek a sebek nehezen gyógyulnak. Örüljünk az életnek, a szép időjárásnak, az élet apróságainak! Vegyük észre a szép és jó dolgokat, és mellőzzük azokat, amelyek kevésbé azok. Egy kis időre meneküljünk el a nagyváros forgalmából -- ahogy már egyszer írtam --, akár az erkélyre! Ha rosszul indul a napunk, mindenből elegünk van, öt percre álljunk meg, és vonatkoztassunk el a világtól! És ha ez nem sikerül napközben, akkor este az ágyban csukjuk le a szemünket, idézzük fel magunkban részletesen a mi rejtett rétünket, amint éppen virágba borul.

Napsugaras napokat kívánok mindenkinek! Ha odakint nem is, de a szívünkben mindig hétágra süssön a napocska!