Unokaöcsém, Balázs, ötéves múlt. Pici korától gyűjtöm a mondásait. Íme, a legfrissebbek:
Pár héttel ezelőtt hazavittük az óvó nénit. Balázs meg se mozdult az autóban, és meg se szólalt egész úton, csak amikor kiszállt az óvó néni, akkor kérdezte meg: „Anya, hol is van a rágógumi?” Húgom (ő vezetett), csodálkozott, hogy Balázs még nem kereste elő a rágógumit a táskából. Máskor már rég megtette volna. „Az oviban is ilyen jól viselkedsz?” – kérdeztem Balázstól. Lesütötte a szemét, és azt mondta: „Hááát, nem mindig.”
Múltkor rajzolgatás közben kijelentette a nagymamájának, hogy ő nem fog iskolába járni. A nagyi mondta neki, hogy hát persze, most még nem, majd csak

a következő évben. Erre Balázs kijelentette, hogy akkor sem, mert ő rendőr szeretne lenni, és András (egyik óvódás csoporttársa) azt mondta neki, hogy akkor nem kell iskolába járni. „Biztos jól tudja az András?” – kérdezte tőle a nagymama. „Hát, majd még megkérdezem tőle” – jött a válasz. Két héttel később, mikor én voltam vele, rajzolgatáshoz készülődve megszólalt: „Mónika, én mégis fogok iskolába járni.”
Balázs szinte minden szombaton a nagyszüleinél alszik. Múltkor közvetlenül lefekvés előtt így szólt: „Mami, éhes vagyok. Ha én most nem eszem, reggelre éhen fogok halni?” Délután pedig, amikor banánnal kínálták, azt mondta: „Én most nem kérek, de te mama egyél csak, a gyümölcs egészséges!” Nemrégiben pedig, mikor a nagypapa mindent megevett, és megjegyezte, hogy most már nagyra fog nőni, Balázs kijelentette: „Papa, te már nem fogsz nőni, csak a hasad.”
Nem olyan régen azt magyarázta neki a nagymamája, vigyázni kell az elektromos készülékekre, mert sokat kellett dolgozni a szüleinek, hogy meg tudják vásárolni azokat, és lehet, hogy már nem lesz pénzük újat venni, ha valami elromlik. „Nem pénzük mama, eurójuk!” – helyesbített Balázs.
Papájának mesélte, hogy kedvenc óvodás pajtása, Tamara megrúgta. A nagypapa azt mondja neki: „Mondd meg Tamarának, hogy most már nem veszed feleségül.” Mire Balázs: „Nem is, én már mást néztem ki magamnak.”
Új övét még nem tudja kikapcsolni, és így kér segítséget: „Anya, kiövezel?”
Karácsony előtt azt mondta: „A Jézuska először a karácsonyfát hozza, az ajándékokat csak később.” Szenteste azzal fogadott bennünket, hogy az ő fájukat cserépbe tette a Jézuska, mert volt egy cserepük a garázsban. Az ajándékok átadásánál valamelyik felnőtt megszólalt: „Ezt Mónikának hozta a Jézuska.” Mire Balázs: „Nem a Jézuska hozta, mi vettük.”
2008.12.29.