Lilla imádja az apukáját. Napjában többször is megkérdezi, hol van...
...és elismétli, hogy „én szeje apa” (én szeretem apát). Az apja természetesen ugyanilyen rajongással veszi körül legkisebb gyermekét, aki negyedikként érkezett, három fiú után.
Nem túl régen történt, hogy a mamánál időztünk majd egy fél hónapot, és a gyerekek nem találkoztak az apjukkal ez idő alatt. Mikor végre megérkezett, Lilla a nyakába ugrott és nem is lehetett leszedni onnan. Egyedül a mesenézés terelte el egy kicsit a figyelmét, addig „szökött el” apa zuhanyozni. Lilla két perc múlva körülnézett, morcosan vette tudomásul, hogy az apja éppen nincs a szobában, de azért kijelentette, hogy „én szeje apa”. Nem tudtam megállni, hogy megkérdezzem: „Engem is szeretsz?” A válasza pedig az volt, hogy: „Nem, Peti szeje anya” (Peti szereti anyát).
Nna, köszönöm szépen! Haragudni persze nem tudok, és nem is akarok rá, annyira bájos, amikor szíve minden szeretetével csüng a páromon.
Válogatás kötetünkben a kifejezetten a nőket érintő cikkeinket, jegyzeteinket és glosszáinkat gyűjtöttük össze.
"Az alapos összeállításnak és az elgondolkodtatóan olvasmányos írásoknak köszönhetően az sem kizárt, hogy ez az erős lábakon álló kiadvány a nők (lelki) Bibliájának egyik evangéliumává is válhat".
Bíró Szabolcs
Minden jog fenntartva. A lap oldalain szereplő írások, képek és egyéb anyagok az érvényes szerzői jog szerinti tulajdonos tulajdonát képezi. Utánközlésük kizárólag a kiadó írásos engedélyével lehetséges.