A félelemről fogok írni, mely egyértelműen a boldogság megszűnését hozhatja el számunkra, ha hagyjuk.

De vajon, hogy néz ez ki a gyakorlatban, és mik azok az alapvető hibák, amiken elcsúszhat a boldogságunk?

Mit kezdjünk, és mit ne kezdjünk a félelmeinkkel?

Sokan a boldogságot múló káprázatnak, míg a negatív eseményeket, félelmet pedig reális valóságnak tekintik. A kedves olvasónak mi erről a véleménye? Melyik állapotot éli meg gyakrabban és melyiket vonja többször kétségbe? Első lépésben fontos, hogy ne a boldogságunkat, hanem a félelmünket kérdőjelezzük meg. És ne akkor próbáljunk megoldást találni, amikor a félelem elhatalmasodik rajtunk, mert ez kudarcra van ítélve, és lelkesedésünk is alábbhagyhat. Ennek annyi értelme lenne, mint részeg emberrel szót érteni, pedig ő ilyenkor nem tárgyalásképes. Minek pazarolnánk hát egymás idejét?

Így könnyű dönteni

Egy harmonikus állapotban vagy eseményeket látunk, amiket kihívásoknak, inspirációnak tekintünk, vagy félelemmel telve mindent élet-halál harcként élünk meg. És így görcsösen kapaszkodunk ebbe az állapotba, életben tartva, generalizálva azt (a pszichológia ezt nevezi generalizált szorongásnak).
És most nézzünk meg más vonatkozásokat is: egy példa és az én segítségemmel. A félelem, ha például felgyullad a bevásárlóközpont tűz folytán, akkor vagy organizálja a cselekedetet (kisietünk az épületből), vagy dezorganizálja (agyontapossuk egymást). Vagyis minimális mennyiségű félelemre szükség van, mely megadja az indítékot (motivációt) de nekünk kell azt uralni – nem pedig fordítva.

Békére fel!

Első lépésben az a legjobb, ha törekszünk a békére (pl. meditációval indítjuk a reggelünket), és így nem tudja felütni fejét ez a fajta állapot. Ha pedig már felbukkant, akkor ezt tudatosítsuk magunkban. Nézzük meg, hogy nem irreális-e az adott félelem nagysága a helyzethez képest. Tényleg olyan sok dolog múlik azon az egy eseményen? A paradox az a dologban, hogy félelmünkkel csak még nagyobb akadályt gördítünk a megoldás elé. Vagyis a félelem nem jó tanácsadó.
A félelem sok esetben agressziót szül. Mikor az utcán két ember majdnem összekoccan, azért lesz agresszív és támadó, mert kizökkentették egymást, és ezáltal úgy érzi, nem tudja kezelni a helyzetet. Kilendült a rutinból és ez félelemmel tölti el.

Forradalmian új megközelítés

Fontos, hogy egyesítsük a bennünk lévő tudást. És ne a pszichológusokban és gurukban keressük azt, ami bennünk is megvan. Pszichológusként disszertációmban egyesítő pszichológiának neveztem el azt az irányt, ami ezt hivatott megteremteni. Így rajtunk és nem a módszereken van a hangsúly. Hiszen amíg nem leszünk egyformák, addig más-más megoldásra van szükségünk, szimbolikus példával élve: ruhát sem mindenki ugyanolyat hord. Mindenki más stílust preferál, a ruha méretéről nem is beszélve. Ezáltal színes világban élünk.

De ne rohanjunk annyira előre, nézzük meg, hogy általában hogyan tekintünk a világra. A polaritás világában mindent jóra és rosszra hasítunk (pszichológiában ez egy elhárító mechanizmus). Ezáltal egy szubjektív világba kerülünk, hiszen ami nekem jó, lehet hogy másnak nem az. Gondoljon bele, kedves olvasó, ha én elvesztem a pénzzel teli pénztárcámat (az nekem elég rossz) de, ha ön megtalálja akkor az önnek jó. Igaz?

Keresztes Attila weboldala