Sajnos egyre kevesebb idő jut arra, hogy a sajtót olvassam. Ma reggel is csak addig volt rá alkalmam, amíg meg nem ittam a kávémat.

Amit olvastam, az tanulságos volt. Majd átváltoztam Rodin gondolkodójává. Hogy miért is? Adva van egy házaspár, aki nagy reménnyel indult el a közös élet rögös útján. Építkeztek, gyarapodtak, megszületett az életük értelme is. Minden nagyon szép és nagyon jó. Látszólag. A fiatalasszony rájött, hogy nem is férjébe, hanem a szerelembe szeretett bele. Unatkozott, nem sok érdekes dolog volt, ami lekötötte. Ő otthon a gyerekkel, a férj dolgozott látástól vakulásig, mert ugye igények azért voltak. A kölcsönt is fizetni kellett, a gyerekre is egyre több kellett. Kondi terem is pénzbe került, ahová az unatkozó anyuka járt, s ahol rátalált a szerelem. Belehabarodott egy nála fiatalabb fiúba, annyira, hogy amikor azzal szembesült, hogy gyermeket vár, abban bízott, a fiú ujjongani fog az örömtől és arra kéri, hogy váljon el és kössék össze az életüket. Majd amikor elmondta az örömtelinek gondolt eseményt, a fiú egy másodperc alatt kijózanította. A fiú hallani sem akart a gyerekről, ő még fiatal, élni akar. Meg különben is, ha gyereket akarna, akkor nem egy öregebb, családos anyát választ, hanem hozzá illőt.

Hogy mi játszódhatott le a fiatalasszonyban, amikor ezeket a kegyetlen szavakat hallotta, nem tudom, csak sejtem. Megérdemelte? Lehet.

S hogy mit tett ezután? Haza ment, és férjével vigasztalódott. Majd megszülte a gyermeket, és férjét a legboldogabb emberré tette. Az igaz, hogy lelkiismerete időnként megszólalt a hölgynek, mert hát ugye nem volt szép tőle, hogy elfelejtette bevallani párjának azt az apró tényt, lehet, hogy nem ő a gyerek apja.

Most úgy érzi, a férje a tökéletes, jó férj, jó apa. Akkor most nem értem, mire volt jó a kis félrelépés? Na jó, tudom, a hormonok, meg a rózsaszín köd! Meg az a tény, hogy úgy érezte, elhanyagolják. Hogy párja csak dolgozik, és amikor este fáradtan hazaér, már nincs kedve romantikázni. S egyszer csak azt veszi észre, újra van értelme az életnek. Lopott órák, lopott csókok.

Majd jön a gyerek, aki semmiről sem tehet. S vagy apa nélkül nő fel, vagy hazugságban. S ha egyszer fény derül az igazságra, rajta csattan az ostor. Szegény gyermek pedig nem ért majd semmit, csak azt látja, hogy az, aki eddig a példaképe volt, akit rajongásig szeretett, szóba sem áll vele. Szeme szikrát szór, ha találkoznak. Érdemes ilyen szörnyűségnek kitenni a gyereket? Nem lenne jobb, előbb gondolkodni, megfontolt, felnőtt emberhez méltóan, s csak azután kezdeni el egy új kapcsolatot, ha lezártuk az előzőt? Ez így tisztességes. Mindenkivel szemben.

Ez az egész kaland egy valamire jó volt. Arra, hogy a hölgy ezek után megbecsüli a párját, azt, hogy törődik velük, még ha ennek az is az ára, hogy keveset van otthon. De ne feledjük, mint minden, ez is jó valamire…

Még mielőtt vád érne: ez az eset mindkét nemre tökéletesen illik!