A tinik és az alkohol


Jády Mónika  2010.3.9. 6:18

A tizenévesek mindig is szerettek volna sok mindent kipróbálni. Ám az alkohol régebben inkább csak a fiúkat vonzotta.

Manapság egyre több lány kóstolja meg, sőt fogyasztja rendszeresen...

A WHO felmérései szerint a fiatalkorúak átlagosan 13,2 éves korukban isznak először alkoholt. Régebben azért kóstolták meg a tizenévesek a sört és a bort, mert ezek fogyasztása felnőttesnek tűnt a szemükben, és felnőttnek szerettek volna látszani. Mostanság viszont inkább azért isznak (sőt, rendre leisszák magukat) a fiatalok, hogy maguk mögött hagyják a felnőttek világát. Másrészt: Aki rendszeresen alkoholizál, az menőnek számít. És ez érvényes a lányokra is – sőt, alkoholmérgezéssel több lány kerül kórházba, mint fiú (de ez talán azért is van így, mert az ő szervezetük kevésbé bírja az alkoholt). Egy német gyerekpszichiáter szerint a mai fiatalok viselkedése „uniszex”. A két nem között húzódó határ elmosódott, a női illetve a férfi szerep már nem szigorúan definiált. A mai lányok olyasmit is kipróbálnak, amitől korábban szigorúan eltiltották őket, ami korábban kimondottan férfiasnak számított. Ilyen a kocsmázás is. A szakemberek szerint nincs különösen veszélyeztetett csoport, tehát az alkoholizálás nem egy bizonyos társadalmi réteghez vagy képzettségi szinthez köthető. Inkább a lelkieken múlik.

Sok fiatalnak nincs arra mintája, hogyan kezelje a stresszt. Túl sok nekik mindaz, amit teljesíteniük kell, amiről dönteniük kell, vagy amiről dönthetnek. A felnőttek és a gyerekek közötti viszony mára sok családban megváltozott. A gyereknek nincs példaképe, akire felnézhetne. A gyerekeket partnerként vagy barátként kezelik, és olyan problémákkal is szembesítik, amit még felnőtt fejjel is nehéz kezelni: mint a munkanélküliség, pénzszűke, a szülők válása. Tehát azért iszik a gyerek, hogy elmeneküljön a mindennapi problémák elől.

Ám van, aki csupán amiatt próbálgatja az alkoholt, mert jólesik átlépnie a határokat. Annak, akinek a plázázás és a gyorsétteremben való üldögélés az egyetlen szabadidős programja, nincs sok kihívás az életében. Ilyenkor az ember nyitott szinte bármire, ami izgalmasnak tűnik.

Mit tehet a szülő?

Nagyon fontos a felvilágosítás és a megelőzés. A gyereket – lehetőleg még 8-12 éves kora között – próbáljuk becsatlakoztatni egy-két szakkörbe, hogy lefoglaljuk, és kitöltsük a szabad ideje egy részét. Járjon sportolni, táncolni, tanuljon zongorázni, stb. Ha olyasmit találunk, ami igazán érdekli és leköti őt, van rá esély, hogy később is foglalkozni fog vele.

Hogy reagáljon a szülő, ha tizenéves gyereke részegen megy haza?

Mutassa ki, hogy mérges, de azt is, hogy nyugtalanítja, félelemmel tölti őt el ez a dolog. Aztán dugja ágyba a gyereket. Ha úgy látja, hogy a gyerek rosszul van, maradjon mellette. A szülő soha nem tudhatja, mennyit és mit ivott a gyerek. A fiatal álmában is hányhat, és akár meg is fulladhat a hányadékától. Ha másnap hétköznap van, biztosítsuk, hogy a gyerek időben eljusson az iskolába. A komoly beszélgetést halasszuk későbbre.

E beszélgetések nem kellemesek, és bátorságot igényelnek a szülő részéről is. Sokan tartanak a veszekedéstől, attól, hogy a gyerek megutálja őket a szigorúságuk miatt. Ám határokra mindenképp szükség van, hogy a gyerek pontosan tudja, meddig mehet el. A szülő próbálja nyugodtan elmondani, amit akar, ahelyett, hogy kiabálna. (Akkor is próbáljon nyugodt maradni, ha a gyerek kiabál.) Hagyjon teret a gyereknek is, hogy elmondja, ő mit gondol, hogy elmesélje, hol és mit ivott a barátaival. Kérdezze meg a gyerekét: Ő hogy látja, mennyire jó ez neki, hogy alkoholt iszik? Majd próbálja a szülő elmagyarázni, mekkora károkat okozhat az alkohol a fiatal szervezetben, és nyíltan beszéljen arról is, hogy alkohol befolyása alatt hamarabb érheti az embert baleset, és hamarabb tehet olyat (vagy hagyja, hogy olyat tegyenek vele), amit később megbán. Például szexuálisan kihasználhatják.

Hogyan akadályozhatja meg a szülő, hogy újra berúgjon a gyerek?

Mindegy, hogy milyen nemű a gyerek, egyértelmű szabályokat kell felállítani. Például: „Csak 16 éves korod után fogyaszthatsz alkoholt, akkor is csak hetente maximum egy pohárral.” és „Legkésőbb este 11-kor itthon leszel, mindegy, hogy a többiek meddig maradhatnak kint!” Esetleg menjen is a szülő a gyerekért – így biztosítja az épségben való hazajutást, és áttekintése lesz a gyerek baráti köréről. Próbáljunk (jó) kapcsolatban maradni a gyerekkel. Szülőként nem fogunk mindent megtudni a lányunkról/fiunkról. Ez a szülőről való leválás természetes folyamata. Viszont nem mindegy, hogy beszélgetünk-e rendszeresen, és mennyi mindent tudunk a gyerekünkről.

Milyen károkat okozhat az alkohol?

Az alkohol veszélyes a fiatal szervezet számára. A lányok szervezetének még inkább árt, mint a fiúkénak. A lányoknak csekélyebb a vérmennyiségük, mint a fiúknak, így náluk a vér alkoholszintje gyorsabban emelkedik, mint a fiúknál. Minél kisebb testsúlyú a lány, annál hamarabb a fejébe száll az alkohol.

Az agy nagyjából 18 éves korban számít érettnek. Az alkoholfogyasztás fékezi az agynövekedést, elpusztítja az agysejteket (több mint ezer agysejt hal el minden részegeskedés után), lassítja a gondolkodást, nehezíti a koncentrációt, és megváltoztatja az érzékelést.

A máj nem bocsát ki glükózt, amíg az alkohol lebontásával van elfoglalva. A szervezet nem kap elegendő cukrot, ami eszméletvesztéshez vezethet. A nők szervezete nehezebben tudja lebontani az alkoholt, mint a férfiaké, mivel kevesebb, az alkohol lebontásához szükséges enzimet tartalmaz.

Az alkohol lebontásakor etanol szabadul fel, ami fokozza a boldogsághormon-kibocsátást. Minél korábban és minél hosszabb ideig stimulálja ilyen módon az ember az agy jutalomközpontját, annál inkább hajlamos függővé válni. Aki már 13 éves korától rendszeresen alkoholt fogyaszt, nagyon nehezen tud később megszabadulni ezen szokásától.

Írásunk a A német Eltern magazin cikkei alapján cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Mennyi szabadság jár nekik?

Jády Mónika

Első szerelem, alkohol, új baráti kör – mindez gondokat jelenthet a tizenévesek (szülei) számára.

2017.6.29.    3


Tiszta erőből nyár

Kovács Márta

Minden szülő életében eljön a pillanat, mikor gyermeke kamasszá érik, és már nem a szüleivel képzeli el a nyaralást.

2015.7.21.    8


Kamaszkori átalakulások

Kovács Márta

Hétvégén pirosra festette a haját. Hétfőn piercinget akart az orrába rakatni, egy (szerinte) gyönyörűséges karikát.

2015.5.19.    24


A kamaszkor testi változásai

Kovács Márta

Szinte egyik napról a másikra válik az addig aranyos kisgyerek nagyszájú, nyurga, elégedetlen kamasszá.

2015.3.31.    15


A kamaszkor kérdései

Kovács Márta

A legtöbb szülőt, bár készül rá, mégis váratlanul éri, amikor beköszönt gyermeke kamaszkora.

2015.3.5.    13


Felnőtté válás

Faar Ida

Nagykorúság – minden kamasz álma!

2013.4.17.    14


A tinik és a nyár

Huszár Ágnes

Néha azt gondolhatja az ember, hogy a feje tetejére állt a világ, nincsenek a helyén a dolgok, hiszen amit látunk, meghökkentő.

2012.7.6.   


Kis-nagy kamasz

Kovács Márta

Amikor reggel mellém állt, azt mondta: „Már akkora vagyok, mint te!”

2012.4.5.    13


Tabletta

Póda Erzsébet

Fáj a fejem. Anyám azt mondja, vegyek be egy tablettát.

2011.6.22.  1    6


Méhecskék, pecsétek

Anyalai Réka

Egy középiskolás diáklány elmélkedései.

2011.6.16.  1    9


Mint a sánta kutyát

Madarász Ildikó

Ebben a pillanatban tudtam, hogy nem mond igazat.

2010.5.21.    1


Kamaszkori korszakok

Dráfi Emese

Orbán Krisztina, Hagyjon békén tanító néni! című cikkét elolvasva, hirtelen eszembe jutott valami.

2010.5.11.