Ebéd Vásárhely-módra


Fodor Tekla  2010.6.27. 6:28

Menü-ajánlatunk – nemcsak hétvégére.

Zöldpaszuly leves

Hozzávalók: fél kg zöldpaszuly (zöldbab), 1 fej fehérhagyma, 1 db murok (sárgarépa), 1 csokor petrezselyem, 1 csokor zellerlevél
A rántáshoz: 1 kanál liszt, kevés olaj, tej, pirospaprika, ecet, só


Elkészítés: 2-2,5 l vizet odateszünk főni, közben a hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk. Ezután a vízbe rakjuk a hagymát, az egy kávéskanál sót, a megmosott, megpucolt, 2 centiméteres szeletekre vágott paszulyt, és a kisebb csíkokra szeletelt murkot, a zellerleveleket és egy pár szál petrezselyemzöldet. Körülbelül egy órát főni hagyjuk, majd rántást készítünk hozzá. A rántás 1 kanál lisztből, pici olajból, pirospaprikából készül, majd mindezt tejjel felöntjük. Beleszűrjük a levesbe, ízlés szerint ecetet és apróra vágott zöldpetrezselymet adunk hozzá. Tejföllel tálaljuk.

Csirkemell pörkölt, natúr krumplival

Hozzávalók: egy csirke melle, 2 fej hagyma, egy db paprika, egy kanál zsír, fél kg újkrumpli, ételízesítő

Elkészítés: Apróra vágjuk a hagymát és a paprikát, majd megfuttatjuk a zsírban, sózzuk, borsozzuk. A kockára vágott csirkemellet megfehérítjük benne, és csak ez után öntünk rá vizet. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és főni hagyjuk. Miután megfő egy kávéskanál pirospaprikát adunk hozzá.
Az új krumplit megpucoljuk, sós vízben megfőzzük. Ízlés szerint ételízesítőt adunk hozzá.

Meggyes tészta

Hozzávalók: 5 tojás, 1 csésze cukor, 1 zacskó sütőpor, 1 db citrom, fél csésze olaj, másfél csésze olaj, fél kg kimagvazott meggy

Elkészítés: 5 tojás sárgáját 1 csésze cukorral és 1 sütőporral habosra kavarjuk, lassan hozzáadjuk az egy citrom levét és a fél csésze olajat. Az 5 tojás fehérjét fél csésze cukorral keményre verjük, hozzáadjuk a sárgájához, és másfél csésze lisztet óvatosan belekeverünk. Tetejére kimagvazott meggyet teszünk, majd lassú tűznél (kb. fél óráig) sütjük.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Így főznek Svájcban 1.

Jády Mónika

A főzés már rég nem számít asszonydolognak. Az éttermekben leginkább férfi szakácsok dolgoznak, de otthon is egyre több férfi készít ételt – persze, a legtöbben csak alkalomszerűen.

2026.6.8.   


Epres boldogság

Faar Ida

A gyümölcsök méltán népszerű királynőjét már az ókori Rómában is ismerték. (Receptekkel)

2026.5.25.   


Villámgyors gulyásleves

Konkoly Zoltán

Amelynek elkészítéséhez nem kell több mint harminc perc...

2026.5.14.   


Akár süteménynek is jó

Faar Ida

Sokak szerint a sárgarépa nem is rendes zöldség... (Receptekkel)

2026.5.9.    3


A tavasz vitaminbombái

Faar Ida

Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)

2026.4.6.    25


Böjt, húsvét

Póda Erzsébet

A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak a böjt időszaka. Ilyenkor tilos a mulatozás, és a húsételek fogyasztása. A konyhában is mások a teendők.

2026.3.31.    9


Keksztekercs

Csikmák Mónika

Az egyik legfinomabb és legegyszerűbb süti, amit szinte mindenki szeret. Az ünnepekre is bátran elkészíthetjük, biztos, hogy sikert aratunk vele.

2026.3.30.   


Cékla, a szuperzöldség

Faar Ida

A céklát nem mindenki szereti, pedig egészséges, változatos módon készíthető el, és igenis finom. (Receptekkel)

2026.3.27.  1    31


Gyógyító fűszerek

Joó Fruzsina

A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat. Ezeket hasznos számon tartani.

2026.3.23.    2


Nincs farsang fánk nélkül

Jády Mónika

A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)

2026.2.9.  1    20


Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2026.2.2.    13


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2026.1.22.    13