Magzatvíz


Póda Erzsébet  2011.11.23. 10:11

A magzatvíz vizsgálat – meg ami mögötte van és lehet...

Azt olvasom az internetes tájékoztató oldalon, hogy a magzatvízvétel akkor javasolt, ha a kismama családjában már előfordult genetikai rendellenesség:
- mint például a Down-kór, a nyitott gerinc, veleszületett anyagcsere betegség, a vérzékenység, az izomsorvadás,
- ha túl magas az AFP vizsgálat értéke,
- ha túl alacsony az AFP vizsgálat eredménye,
- a tarkóredő vastagság nagy eltérést mutat,
- ha a kismama előző terhessége kapcsán voltak már ilyen jellegű problémák, született már fogyatékos gyermeke,
- ha a kismama 35 éven felüli.

A magzatvízvételt az utóbbi időben – legalábbis a világnak ezen a táján, ahol élek –, úgy tűnik, nemcsak a fent említett esetekben tanácsolja a nőgyógyász a kismamának, hanem akkor is
- ha a kismama túl sovány,
- ha a kismama túl kövér,
- ha a kismamának van valamilyen krónikus betegsége,
- ha a kismamának nincs krónikus betegsége.
És akkor is, ha a kismama elmúlt húsz, harminc, negyven... (Holott a nők a történelem hajnala óta mindig is szültek tizen-, huszon-, harminc- és negyvenévesen is!)

A „szakirodalom” szerint a magzatvízvétel nem kötelező. Ám a kismamák többsége hisz az orvosának (elsősorban annak hisz), s ha ő nyomatékosan ajánlja, akkor általában a nők minden kérdezősködés és informálódás nélkül beleegyeznek a beavatkozásba. Igaz, azt nem tudom, hányan tudják közülük, hogy ez a várandós kismamák kb. 1-2 százalékánál okozhat vetélést.

A magzatvízvételt a terhesség 15-19. héten végzik. Ultrahang segítségével (a hasfalon keresztül) egy tűvel mintát vesznek a magzatvízből. Az így nyert magzati sejtekből végzik a kromoszóma vizsgálatot.

Ami arra késztetett, hogy a témában tollat ragadjak az az, hogy várandós ismerőseim körében egyre gyakrabban hallok erről a beavatkozásról. A vizsgálati módszerről sokat olvashatunk az interneten, ezért most nem az orvosi résszel kívánok foglalkozni, hanem a dolog emberi részével.

Tiszteletre méltók azok a kismamák, akik (huszon-, harminc- vagy akár negyvenévesen!) gyermeket vállalnak. A várandósság csodálatos egyben testileg és lelkileg is rendkívül megerőltető állapot. Azok a nők tehát, akik erre a nemes és nehéz feladatra vállalkoznak, megérdemelnék a megfelelő odafigyelést (a környezetük részéről) és (amennyiben szükséges) a maximális egészségügyi ellátást. Ehelyett az történik, hogy a „baba egészsége” ürügyén olyan beavatkozást végeznek el az anyákon, amely elkerülhető, elhanyagolható esetleg helyettesíthető lehetne más, emberséges módszerekkel.

Mert mi történik a kismamával a gyakorlatban? Az általam tapasztaltak alapján mindegy, hogy az érintett hány éves – tizennyolc, harmincnyolc és negyvenkét éves ismerősöm éppúgy akad, akin már elvégezték, vagy el akarták végezni a magzatvízvételt. Holott az utólagos eredmény, az egészséges baba ezt a beavatkozást nem is indokolta.

De ha esetleg a bevezetőben említett indoklások valamelyike fennáll (a magzatvízvételt a terhesség 15.-19. hetében végzik el!), az eredményre várni kell, s mire a kismama esetleg egy olyan diagnózissal találja szembe magát, hogy a magzata (tegyük fel) Down-kóros, már érzi a baba mocorgását. Tapasztalja, hogy egy új élet fejlődik a testében, készül a fogadására, szereti, kommunikál vele. Tehát, ha ebben az állapotban az orra alá dugnak egy ilyen diagnózist, azzal a választási lehetőséggel, hogy vagy elveteti a magzatot, akit már érez, vagy megszüli fogyatékos gyermekét – az az egyik legkegyetlenebb élethelyzet minden kismama számára! Nem beszélve arról, hogy a folyamat, amelynek valójában örömteli, boldog várakozásnak kellene lennie, ezzel az „ajánlatos orvosi beavatkozással” csaknem kilenc hónap rémálommá válik. (De legalábbis a terhesség második fele, éppen az az időszak, amikor a babáról az anya már nemcsak tud, de érzékeli is az új életet.)

Mert most akkor mit tegyen a várandós nő? Írja alá a saját magzata, akit annyira akart és várt, akinek mozgását már érzi a pocakjában, halálos ítéletét? Vagy rettegve, kínlódva várja a fogyatékos gyermek megszületését? Ha így dönt, ha úgy, mindenképpen szenvedni fog. Hiszen mi van akkor, ha az eredmény téves? Ha a magzat, a mindenféle határon felüli és aluli értékek ellenére teljesen egészséges? Ha a kismama esetleg félelmében az abortusz mellett dönt, amelyet olyan magzaton hajtanak végre, aki már mozog, akit már érezni lehet. Honnan tudható százszázalékosan, hogy az esetleg megölt magzat valóban beteg vagy annyira fogyatékos volt, hogy megszületve esetleg életképtelen lett volna? Persze előfordulhat, hogy ez a tényállás – de mi van akkor, ha mégsem...? A valóságban már megtörtént ilyen eset.

Mint tudjuk, egy egész üzletág épült a meddőség kezelésére – és ugyanilyen üzletág a magzatvízvétel is. Az őssejtekhez drágán jutnak azok a betegek, akiket állítólag az őssejtkezelés szabadít meg a kigyógyíthatatlan betegségüktől.

„A magzatvízből csaknem ugyanolyan sokoldalú őssejteket nyertek ki a kutatók, mint az embriókból, ami elkerülhetővé teheti a vitát a kísérletek során használt embriók megsemmisítéséről” – írja egy szakcikk, majd folytatja: „A kutatók álláspontja szerint a placenta és a magzatvíz új forrása lehet az őssejteknek, amelyekből a tudósok egy napon, reményeik szerint, gyógyszert tudnak majd előállítani.” Tehát gyógyszert, amelyhez majd borsos áron lehet hozzájutni, s amelyet a kismamáktól ingyen (!) nyert magzatvízből állítanak elő...

Ebben a cikkben továbbá az is olvasható, hogy a magzatvízből nyert sejtekből akár különböző típusú szöveteket is elő tudnak állítani laboratóriumi körülmények között: „Az embrionális őssejtekhez hasonlóan a magzatvízből kinyert őssejtek is jól fejlődnek laboratóriumi körülmények között éveken át, miközben a normális, úgynevezett szomatikus sejtek bizonyos idő után elpusztulnak. A magzatvízből származó őssejtek gyorsabban fejlődnek, mint az embriókból kinyertek.”

Több lehetőség is fennáll, mire kell(het) a kismamáktól „térítésmentesen” nyert magzatvíz.

Szűk környezetemben több várandós nőismerősömmel (huszon-, harmin- és negyvenévessel is) beszéltem már a témáról.

Akadt köztük, aki elutasította a beavatkozást, hiába fenyegette a nőgyógyásza, hogy az eredményei szerint várhatóan Down-kóros lesz a gyereke. Később aztán egy teljesen egészséges kislányt hozott a világra – persze az anyuka szinte az egész terhességét végigsírta, végigidegeskedte.
Akadt köztük olyan is, aki átesett rajta és élete egyik legszörnyűbb élményének tartja, a beavatkozás után elájult, később belázasodott.
Akadt köztük, aki kétszer is végigszenvedte.
Ami azonos mindegyik esetben az az, hogy mindegyik kismamának végül egészséges gyermeke született.

Amit közösen megfigyeltünk, hogy azokat a nőket, akik nullás vércsoporttal rendelkeztek, másodszor is visszahívtak a beavatkozásra, s ezt azzal indokolták, hogy a vizsgált anyag nem volt elegendő. (Holott mindenkinél ugyanannyi mennyiségű magzatvizet szívnak fel abba a bizonyos injekcióstűbe.) Gondoljuk csak tovább a nullás vércsoportot – pontosabban célcsoportot...

Nem vagyok szakember, nem is akarok szembeszállni sem az orvosokkal, sem a gyógyszeriparral, sem az egészségüggyel. (Nem is lehet!) Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, amiről senki se szól, hogy a kismamák milyen lelki traumának vannak kitéve a magzatvízvétel miatt. Sokat olvashatunk arról, micsoda fejlődésen ment keresztül az egészségügy, s ma már forradalmian új vizsgálati és kezelési módszerek állnak rendelkezésünkre. A magzatvízvételről is csak ilyen megközelítésben szerezhetünk tudomást. Arról már senki nem beszél, mit okoz ez az érintett nők számára: lelki szenvedést és traumát, aggódást, félelmet, szorongást.
Pedig a bennfektesek azt állítják, a magzatvízvizsgálat elhagyható lenne, mert létezik egy bizonyos vérvizsgálat, amely ugyanolyan pontos, mint az említett beavatkozás, bár az egészségügyi biztosítók nem térítik. Ám erről a kismamákat általában nem tájékoztatják. Csak az találja meg ezt az információt, aki ellenáll, és saját útját járva olyan megoldásokat keres, amelyek sem rá, sem a magzatára nem veszélyesek.

Néha eszembe jut, miért van az, hogy ezt is (mint oly sok más testi és lelki kegyetlenséget), csak a nőkkel lehet megtenni...?!



Hozzászólások

Krisztina, 19. 11. 2011 09:48:52
A cikk rengeteg értelemmel és érzelemmel összefoglalja mindazt, amellyel a várandóság alatt találkozik a nők 8O százaléka. Bár a szakirodalom szerint az amniocentézisnek csak 1-2 százalékban vetélés a vége, tudni kell az arány sokkal magasabb. Nagyon sok nő veszíti el a babát a vizsgálat után, és mire megérkezik a teszt eredménye, már értelmetlen. Ha valaki mindezt megkockáztatva mégis mellette dönt, kívánom, hogy negatív eredményt hozzon.
@


A rovat további cikkei

Mert megérdemli?!

Jády Mónika

SENKI nem érdemli meg, hogy kezet emeljenek rá, bármilyen idegesítően viselkedik is.

2014.07.15.  0    14


A pizza meg a címlaplány

Oriskó Renáta

Alakjuk tökéletes, bőrük napbarnított, testarányaikat mintha mértani szabályok szerint tervezték volna.

2014.07.08.  0    16


Az asszony verve...?

Kopics Anna

Nem várhajuk el a férfiaktól, hogy tiszteljenek minket, ha mi sem vesszük komolyan önmagunkat. (Olvasónk írása a felhívásunkra érkezett.)

2014.06.25.  14    62


Fiatalkori gyermekvállalás (2)

Rajczi Viktória

Ha úgy dönt a lány, hogy nem szeretné a kicsit még csak megszülni sem, tehát az abortuszt választja, akkor rengeteg negatív hatás éri egyszerre.

2014.06.19.  0    12


Férficipőben (3)

Kulcsár Tímea Ágnes

Ez a sorozat azoknak a nőknek a történetét szeretné bemutatni, akik elsőként cserélték le a szoknyát a nadrágra. Ezúttal a szó szoros értelmében!

2014.06.18.  0    15


Fiatalkori gyermekvállalás (1)

Rajczi Viktória

Abortusz esetleg örökbeadás? Megteheti ma egy fiatal, hogy gyermeket vállaljon?

2014.06.12.  1    13


És mivel folytatódik? (2)

Póda Erzsébet

A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.

2014.06.11.  0    7


Gondold meg, mit mondasz!

Oriskó Renáta

Mi lenne, ha a verbális erőszak tényleg láthatóvá válna az elszenvedőkön?

2014.06.10.  0    39


Az esküvővel kezdődik (1)

Póda Erzsébet

A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.

2014.06.01.  0    6


Figyelem: intő jelek! (2)

Kozma Eszter

Sok lányban nem az marad meg, hogy a bántalmazás nem normális dolog, hanem az, hogy a férfi joga időnként összeverni a nőt.

2014.05.15.  0    21


„Valósítsd meg önmagad!”

Oriskó Renáta

Egyre gyakrabban halljuk a fenti mondatot. De vajon mit jelent az önmegvalósítás egy nő életében?

2014.05.06.  0    15


Figyelem: intő jelek!

Kozma Eszter

A nők elleni erőszakot nem lehet megindokolni.

2014.04.30.  1    27

A rovat további cikkei