Újabb hétvégi verssel jelentkezünk.

Elidőzöm múló perceken.
Hogy aki volt valaha, gondol-e még,
Vagy csak én emlékszem kósza múltakon.

Gondol. Ezt vallom. Ha beléd égett,
Részeddé vált és nevelt,
Tanított és tanultál,
Ott marad Veled,
Még ha távol is jár.

Most mégis itt hagyott. Magadra.

Az őrület határán kergetőzöl
Miképp árnyék, követ a zaj
Bolondulásig telik az agy
És cseppenként haldoklik a szív,
De valahogy mégis dobog.

Egyedül erős, másikkal teljes.

A némaságot kitölti a szó
Az éjszakát is kitölti a csend
De mi van azzal, ami kitölthetetlen?

Felejteni nem szabad
De emlékezni fáj
Amikor nincs vigasz


Kizárod. Elvágod. Sziklává.

És mégis. Egy kis magocska,
Egy picike zöld,
Átrágja magát, és újra kivirul.
Csak öntözd, öntözd csak.
Cseppenként.

Csendese lehet a háborgásnak.