Meleg, hideg, rohanó, lassuló... elmúló, maradó. Hétvégi versünk.

Idő


minden nap picit máshogy múlok el

kiég egy-egy részem, észre sem veszem

csak hogy hiányzik valami egészen apró

elkószál a lélek, sötét kis csavargó.

a gondolat úgy suhan, mint kilőtt nyilak árnya

álmában még fordul egyet, tüzek táncát járja

aztán ködbe vész, így ér lassan véget

maga mögött hagyva nagy feketeséget.

talán ha megállna az idő egy pillanatra,

titokban valamit még visszarabolhatna.

felkavarhatna a szél pár megfakult fényképet

amit előbb szívünk rág meg, aztán az enyészet.

a lehunyt szemek álmait vászonra festhetné,

a föld fölé feszítve kiteregethetné

és láthatná mindenki azt, ami él a fejben

de a béklyós test sokszor elsimítja csendben.

lámpással vigyáznám a lélek-zsákocskákat

könnyű vízre téve papírhajócskákat.

aztán felemelném, mind a napnak adnám,

kacagnék az éjben, ahogy széjjelszórnám

hogy apróra tördelt csillagok legyenek

s uralkodhassanak a komor sötét felett.