Prielle Kornélia


Cseh Gizella  2012.10.2. 4:13

Prielle Kornélia Priel Antónia néven született Máramarosszigeten, 1841-ben lépett először színpadra.

A reformkori Máramarossziget két lánglelkű női egyéniséget adott pár év különbséggel a magyar kultúrtörténetnek: 1821-ben Leövey Klárát, Teleki Blanka segítőtársát, a magyar nőnevelés egyik úttörőjét, az első magyar újságírónőt, 1826-ban pedig Prielle Kornélia színésznőt, a Nemzeti Színház örökös tagját.

Prielle Kornélia Priel Antónia néven született Máramarosszigeten, 1841-ben lépett először színpadra. 1846-ban Debrecenben dolgozott, ekkor kérte feleségül Petőfi Sándor; ő azonban Szerdahelyi Kálmán színészt választotta. Ez a frigy a későbbiekben még egyszer megismétlődött, mivelhogy a házaspár szétvált, majd Prielle Kornélia nászra lépett Hidassy Elek földbirtokos-huszárkapitánnyal. Ez a házasság a későbbiekben szintúgy zátonyra futott, Kornélia pedig újra egybekelt Szerdahelyi Kálmánnal. Halála előtt két hónappal Rozsnyay Kálmán íróhoz ment feleségül. Szabadszálláson temették el.

Prielle Kornélia 1861-től a Nemzeti Színház tagja volt. A művésznő legemlékezetesebb alakításait és legnagyobb sikereit elsősorban itt, főként Csiky Gergely társadalmi drámáiban nyújtotta; eljátszotta például a nagymama szerepét A nagymama című vígjátékban, Szederváry Kamillát A proletárokban és Szidóniát a Buborékokban.

Prielle Kornélia a Nemzeti Színház örökös tagságát 1881-ben nyerte el.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Márkus Emília

Cseh Gizella

A 19. század második és a 20. század első felének jeles színésznője volt.

2014.7.8.   


Pulszky Polixéna

Cseh Gizella

Életében nagy hangsúlyt fektetett a női nevelésre, munkaképesítésre és a tanítónők ügyére

2014.6.17.   


Zsolnay Júlia

Cseh Gizella

A porcelánjáról híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet.

2014.5.20.   


Czóbel Minka

Cseh Gizella

Magyar költőnő, a szimbolizmus első magyar nyelvű képviselője.

2014.4.23.    9


Zsolnay Teréz

Cseh Gizella

A porcelánjáról híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet.

2014.3.18.    4


Hunyady Margit

Cseh Gizella

Drámai színésznő, Hunyady Sándor író édesanyja.

2014.2.25.    9

A rovat további cikkei

Kossuth Zsuzsanna

Cseh Gizella

Kossuth Lajos húga, az 1848−49-es szabadságharc idején a tábori kórházak kinevezett főápolója.

2017.3.14.    53


Bányai Júlia

Cseh Gizella

Bányai Júlia az 1848−49-es szabadságharc legismertebb női katonáinak sorába tartozik.

2017.3.7.    10


De Gerando Antonina

Cseh Gizella

Ha valakinek az édesapja Auguste de Gérando*, nagynénje Teleki Blanka, nagy-nagynénje pedig Brunszvik Teréz, milyen jövő és pálya várhat rá?

2017.3.7.    18


Pfiffner Paulina

Cseh Gizella

Honleány, színész, katona...

2017.3.1.    24


Jászai Mari

Cseh Gizella

Színésznő–tragika, a magyar színjátszás kiemelkedő egyénisége.

2014.2.11.    5


Hugonnay Vilma

Cseh Gizella

Az első magyar orvosnő.

2014.1.21.