Aranyváry Emília

Cseh Gizella 2013.1.8. 5:01

Az első magyar prímabalerina, koreográfus. Életéről sajnos keveset tudunk; nem ismeretes pontos születési helye és ideje sem.

Aranyváry Emília (1830 körül–1868 után) színpadi pályafutásának kezdete és első fellépése a pesti Nemzeti Színházhoz, mégpedig az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idejéhez köthető. Első táncmestere azonban a pesti Német Színházban tevékenykedő, francia származású Francois Crombé volt. A balett-koreográfusként is ismert Frederico Campilli, a pesti Nemzeti Színház balettmestere és karnagya A festő álomképe című darabjának egyik karakterszerepében tűnt fel először a kiváló balerina. Tehetségének háttérbe szorítása és a magyarországi képzési lehetőségek hiánya arra késztette, hogy Párizsba utazzon, ahol Artur Saint-Leon tanítványaként 1851–1854 között igazi prímabalerinává fejlődött; a Théatre Lyrique első táncosnője lett. Ezt követően Londonban és Bécsben is vendégszerepelt

1854-ben hazatért Magyarországra; 1854-től 1859-ig ismét a Nemzeti Színház tagja volt. Korában szokatlan dolgot vállalt; 1854-ben bemutatta a Doppler Ferenc zenéjére komponált Toborzók című két felvonásos balettet. Éppen ezért nemcsak ő az első magyar prímabalerina, hanem az első magyar koreográfusnő is.

1859-ben végleg megvált a Nemzeti Színháztól. Még ebben az évben számos magyar vidéki városban, többek között Kolozsvárott, Szegeden és Aradon vendégszerepelt. 1860 körül csatlakozott Havi Mihály színtársulatához, amellyel Bukarestben, Fiumében, Milánóban, Bolognában és Torinóban turnézott. Utoljára 1868-ban, Pármából adott hírt magáról; halálának ideje és helye ismeretlen.

Aranyváry Emíliát első jelentős táncművészünkként tiszteljük, akinek neve és kárpát-medencei/európai működése a balettművészet adott korszakát fémjelzi Magyarországon