Farsangi "barátnőzés"


  2014.3.3. 5:52

Beszámoló az idei első találkozónkról.

A „barátnős találkozót” minden évben kétszer szervezzük meg, mivel az esztendő többi részében, webmagazin lévén, a világháló és a technika különböző csatornáin keresztül tartjuk a kapcsolatot.

Az idei, farsangi találkozónkra március elsején került sor. A találkozó ezúttal is munkaértekezlettel kezdődött, amely közel másfél óra hosszig tartott. Ezen összegzésre került az előző fél év: az eredmények áttekintése, a magazin jelenlegi helyzete, olvasottsága, sikerei, feladatai. A beszámolót ötletbörze követte, melyen új célokat és igényeket tűztünk ki magunk elé. Az értekezlet másik részében szóba került a kiadó, a Barátnő Polgári Társulás tevékenysége is, elsősorban a fél éve beindított Barátnő Klubestek, az erre vonatkozó érdekességek, valamint a további tervek. Ezt a részt is követte ötletbörze, melyen nagyon sok értékes javaslat hangzott el. Végül közösen levontuk a tanulságokat és sikerül közös célokat kitűzni a kis közösségünk elé. A tervek megvalósulásáról természetesen folyamatosan tájékoztatjuk a közönséget is.

A „barátnős találkozó” minden évben nagy öröm számunkra, hiszen mi, a kemény mag már tudjuk, hogy főszerkesztőnk, Póda Erzsébet és családja otthonából soha senki nem távozik rossz hangulatban. A részben főszerkesztőnőnk konyhájából, részben a résztvevők batyujából származó változatos, finom ételek és jó borok mellett minden alkalommal egy nagyon jó társaság verődik össze. Izgalmas dumapartik, kupaktanácsok alakulnak ki. A szakmai eszmecsere mellett a mindennapi témák és aktualitások is szóba kerülnek.

A találkozó ismét felejthetetlen élmény volt számunkra, mert ez egy olyan fórum, ahol gátlások és pózok nélkül, nyíltan beszélgethetünk egymással, egymásról, az életünkről, munkánkról, a világról.

A mostani találkozón összesen tizenegy kolléga vett részt: (a képen balról jobbra) Angyal Sándor, Póda Csenge, Póda Csanád, Kovács Márta, Halász Kata, Huszár Katalin, Pálinkás Libor, Nagy Erika. Alsó sor: Póda Erzsébet, Bíró Szabolcs, Huszár Ágnes, valamint a skype segítségével Kabók Zita, ezenkívül szerkesztőségünk legfiatalabb tagja: Bíró Bence.



Póda Csenge felvétele



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Tízévesek lettünk – visszatekintés

2015-ben tízévesek lettünk! Egy ilyen kerek évforduló alkalmából általában visszatekint, értékel, összefoglal az ember, és levonja a tanulságokat.

2015.12.31.    22


Visszatekintés 2014

Mint minden évben, az 2014-es esztendőben is sok minden történt velünk.

2014.12.31.    49


Visszatekintés 2013

Póda Erzsébet

Avagy, milyen volt számunkra, a netBarátnő számára, a 2013-as esztendő?

2013.12.31.   


Tartalom, színvonal, érték

2013. március 2-án, szombaton került sor szerkesztőségünk idei első találkozójára.

2013.3.3.    38


Visszatekintés 2012

Póda Erzsébet

...Mert néha szükség van rá...

2012.12.31.   


Megint barátnőztünk

Bíró Szabolcs

2012. augusztus 25-én, egy verőfényes szombati napon került sor magazinunk szerkesztőségének legutóbbi találkozójára.

2012.8.27.    31

A rovat további cikkei

Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.