Hormonok, nők, betegségek


  2014.3.24. 4:56

Képes beszámoló a Barátnő Polgári Társulás és webmagazinunk hatodik klubestjéről.

Ezzel a címmel tartotta meg a Barátnő Polgári Társulás és a netBarátnő sorrendben a hatodik klubestjét, melynek vendége dr.Tóth Erzsébet általános és homeopátiával foglalkozó orvos volt.


Mint ahogy a klubest címe is sejteti, előadássorozatról van szó, ezúttal a második részre került sor. A szervezők az előző alkalom tapasztalatain okulva döntöttek egy sorozat megvalósítása mellett. A klubest időkereteit most úgy alakították, hogy több idő jusson a közönség által feltett kérdésekre. Ismét nagy volt az érdeklődés a téma iránt, sokan érkeztek a környékbeli településekről, és Dunaszerdahelyről is. A mostani helyszínen, Csallóközkürtön tehát már második alkalommal járt az előadó.

A doktornő az előadással egybekötött programon a női hormonháztartásról és hormonegyensúlyról, a hormonproblémákról, azok okairól beszélt. Részletesen elmagyarázta az ösztrogén-túlsúly okait, valamint a táplálkozás, egyes élelmiszerek, vegyszerek, kozmetikumok és a hormonok egymásra hatását. Valamint azt is, hogyan ismerhetjük fel magunkon a hormonegyensúly megbomlásának tüneteit.

Az estet Póda Erzsébet, a Barátnő Polgári Társulás elnöke moderálta. Társszervező volt a csallóközkürti könyvtár és annak vezetője, Csikmák Mónika.

„A múlt század ötvenes évei aktív korú nőinek mára felnőttek a gyerekeik, unokáik vannak, akik a természet körforgásának „köszönhetően" többszörösen terheltek a különböző hormonokkal. Fontos tudnunk, hogy ezek a hormonok mind-mind ösztrogén hatásúak. Nem ismerünk vegyszereket, melyek az eltúlzott ösztrogén hatást kiegyenlítenék, tehát kiegyensúlyozatlan hormonhatásoknak vagyunk kitéve... A hormonok adagolása már kisgyerekkortól végigkísér bennünket" - írta dr. Tóth Erzsébet orvos egyik ismeretterjesztő cikkében.


Póda Csenge felvétele



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Egészség természetesen

A 23. Barátnő Klubest vendége dr.Tóth Erzsébet orvos volt, aki a somorjai Moziban tartotta meg előadását.

2016.11.10.    25


Harmónia és erő

A 22. Barátnő Klubest vendége Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző volt, aki a somorjai Moziban számtalan kérdésre adott választ a jelenlévő közönségnek.

2016.10.26.    14


Barátnő klubestek Gömörben

Beszámoló a Barátnő klubestek keretében megtartott gömöri könyvturnéról, amelyen kiderült, hogy a nők mindenhol azonos dolgoknak örülnek, és azonos gondokkal küszködnek.

2016.10.12.    17


A fotózás szépségei

Legutóbbi klubestünkön, amelynek helyszíne ismét Dunaszerdahely volt, Virágh Mária fotós volt a vendégünk.

2016.10.3.    10


Egy kötetlen és rendhagyó klubest

Huszadik klubestünkre Dunaszerdahelyen került sor, vendégünk pedig dr. Gašpar Alica pszichiáter volt.

2016.9.19.    16


Zarándokúton – El Camino kalandok

Az idei második klubestünket Kőhídgyarmaton tartottuk, vendégünk Oriskó Erzsébet volt, aki kétszer is megjárta a Szent Jakab zarándokutat.

2016.7.18.    20

A rovat további cikkei

Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.

2024.3.9.   


Tapintható történelem

Sajtóhír

Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.

2024.3.7.   


Varázs-eredmény

Sajtóhír

A vak amatőr színésznő, Szigeti Henriett, lett a legjobb mellékszereplő!

2024.3.4.   


Látássérültek kézműveskedtek

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.

2024.2.18.   


Készüljünk fel a téli autózásra!

PR-cikk

Így készítsük fel az autónkat a téli kirándulásokra! Egy téli kirándulás mesés élmény lehet, hiszen annyi helyre látogathatunk el ilyenkor is.

2024.1.16.   


Fények vakondja 13.

Sajtóhír

Az immár tizenharmadik alkalommal meghirdetett Fények vakondja elnevezésű pályázat egy országos verseny, amelyen látássérült és ép személyek egyaránt indulhatnak irodalmi alkotásaikkal.

2024.1.8.