Peru, a titokzatos


Kabók Zita  2014.6.20. 2:44

Miért éppen Peru? Milyen Machu Picchu? Ezekre a kérdésekre is válaszol Adonyi Éva, aki az utat megjárta.

Adonyi Éva (34) Nyíregyházáról származik. Angliában él már több, mint hét éve. Sose gondolta volna, hogy egyszer majd Peruba megy azért, hogy elengedje a múlt fájó emlékét, és megnyugvást találjon. Erről a felejthetelen spirituális utazásáról kérdeztem.


Miért pont Perura esett a választásod, és hogyan szervezted meg az utadat?

Két és fél évvel ezelőtt történt, hogy a férjem egy autóbalesetben meghalt – egy hónappal az esküvőnk után. Ezután nem találtam lelki megnyugvást, zaklatott voltam. Egy ismerősöm tanácsolta, hogy utazzak el Peruba. Sokan vannak, akik különleges helynek tartják, lelki békét keresve mennek oda. Azt reméltem, ezen az úton talán majd találkozom a férjem lelkével. Rengeteget olvastam Peruról, és közben olyan emberekkel kerültem kapcsolatba, akik valamilyen módon tudtak segíteni az út megszervezésében. Például kiderült, hogy az egyik barátnőm nagynénje Peruban él, és egy utazási irodában dolgozik, aki végül megszervezte az utamat. Aztán az is kiderült, hogy egy másik barátom ismerőse is ezen a területen dolgozik, ő szervezte meg a részletes programomat.




Az egyik legtitokzatosabb dél-amerikai kultúra a Peru hegyek közé zárt Machu Picchu. Mit tapasztál, amikor ott jártál?

A Machu Picchu varázslatos hely. Felülnézetből olyan, mint egy virág, a közepén látható a templom, amely maga a „termő”. A hegyek pedig, melyek körülveszik, szimbolizálják a virágszirmokat. Fantasztikus élmény volt ott lenni! Maga az érzés, amely a hatalmába kerített, az is nagyon titokzatos. Különleges az atmoszférája. A hely történetét is titkok övezik a mai napig. Machu Picchut magas hegyek ölelik körül. A város megtámadhatatlan volt, és sokak szerint a legmagasabb intelligenciával rendelkező emberek éltek ott. Csaknem négyszáz évig volt elszigetelve, míg 1911-ben egy helyi földműves segítségével a Yale Egyetem kutatója, Hiram Bingham felfedezte. Azt mondják, a Föld egyetlen más természeti szépségéhez sem hasonlítható.

Nem féltél egyedül nekivágni egy ilyen nagy útnak? Nem kérdés, hogy aki Peruba utazik, annak nemcsak lelkileg, hanem testileg is fittnek kell lennie, hogy a gyalogtúrákat és a magaslati levegőt kibírja.

Egyedüli nőként indultam, de a programom meg volt szervezve. Értem jöttek, és mindig más turistacsoporthoz csatlakoztam. Egyedül utazni egyébként izgalmas. Szerintem az a fontos, hogy az út jól meg legyen szervezve. Mindvégig rendkívül biztonságban éreztem magam. A peruiak nagyon segítőkészek. Azért óvatos voltam, mindig várt valaki, volt, hogy elkísértek a hotelhez, vagy visszavittek busszal. Peru rengeteg energiát adott, a tenger és a hegyek teljesen feltöltöttek. Az út során nagyszerű emberekkel találkoztam a világ minden részéről. Mindenkinek megvolt a saját története, hogy miért utazott oda.


Hogyan birkóztál meg a magaslati betegséggel? Kipróbáltad a kokateát, amit ez ellen isznak a peruiak?

A Machu Picchu 2500 méter magasan van. Néha elfordítottam a fejem a buszablakból, mert félelmetes helyeken jártunk. A központi város is magasan helyezkedik el: Cusco 3000 méter magasan fekszik. Oda Limából repültem, ahol rögtön a megérkezéskor kokateával kínáltak. Ez a tea kokalevelekből készül, hasonló a babérlevélhez, amit hagyományos módon beáztatnak forró vízbe. Ajánlották, hogy ezt igyam, mert jót tesz. Finom íze volt, de nem éreztem semmilyen változást. Egy napig volt csak egy kis magaslati betegségem, de szerencsére átment rajtam. Nagyon figyelmesek a turistákkal: a múzeumokban is, ha látják valakin, hogy rosszul van, rögtön adják az oxigént vagy a kis szagos kendőcskéket. Szerencsére ezekre nekem nem volt szükségem.

Peru a spirituális erejéről is híres, sokan a megbocsátás, megvilágosodás, elengedés és újjászületés miatt utaznak oda. Téged is ez motivált?

Peruban az ember közelebb kerül a természethez. Sokan jönnek ide azért, hogy elengedjék a régit és „újjászülessenek”. Tulajdonképpen az út segített abban, hogy a férjem elvesztését feldolgozzam. A lelkiállapotom eléggé hullámzó volt az út során is: volt, hogy elkezdtem sírni, máskor meg boldogságot éreztem. Azt hiszem, az út alatt megtisztultam, és segített megnyugodnom.


Azt mondják Peru lélegzetelállító természeti adottságokkal, inka hagyományokkal és vendégszeretettel varázsolja el az utazókat.

Az inkák magas intelligenciával rendelkeztek. Nem tudtak írni-olvasni, az üzenetcsere a derekukra kötött madzagokkal történt. Ezt hívták quipu-nak, melyet nyilvántartásra használtak. Az inkáknak valószínűleg nem volt szabályszerű írásuk, mert nem maradtak utánuk dokumentumok, levelek, könyvek vagy könyvtárak. Az antropológusok azonban rengeteg quiput fedeztek fel. Ezeknek a zsinórok csomók bonyolult rendszerét tartalmazták. A gyapjúból vagy pamutból készített zsinórok egyik végét egy keresztbe futó szálhoz rögzítettek. Mindegyik quipunak más volt a mérete es a színe. Az egyszerű vagy az összetett csomók nagysága és színe a termés mennyiségére, a lopások és az adósságok mértékére vonatkozhattak. Valószínűleg a wari kultúrából vették át az inkák.

Peru ízeivel is találkoztál?

Nagyon finomak a helyi ételek, rengeteg a vegetáriánus menü. Az egyik leggyakoribb étel az étlapon a tengerimalac, amit ők nagyon szeretnek. Nem tudtam bátorságot venni, hogy megkóstoljam. Állítólag olyan, mint a csirke. Az alapanyagok ott sokkal természetesebbek, ők nem sajnálnak időt szánni a főzésre. A zöldségek és gyümölcsök olyan nagyok, mintha fel lennének fújva. Megkóstoltam az inka kólát, ami citromsárga színű és olyan ízű, mint a gyerekkorunkbeli donald rágógumi.


Milyen az ottani élet? Milyenek a perui emberek?

Peruba érve olyan mintha visszautaztunk volna ötven évet az időben. Az emberek néha szakadt ruhákban járnak, de tiszták. Nincs feszültség, nincs stressz és rohanás. Ráérősek, nyugodtan várnak. Végül az idegen is átveszi ezt a tempót. Miután ott töltünk pár napot, akkor vesszük észre, Európa mennyire más. Csak az anyagiakra koncentrálunk, a pénzt hajtjuk. Ott szeretetről és egymásról szól az élet. A kultúrájuk egyébként nagyon díszes és központi szerep jut a táncnak. Rengeteg hagyományos viseletük van. Minden településen találhatóak még olyan emberek, akik régi népviseletben járnak. Jellemző kalapot hordanak, és szoknyákat mindenféle változatban, hosszúságban.

Milyen tanulsággal érkeztél haza?

Számomra ez az út egy új élet kezdetét jelentette. Úgy érzem, szükségem volt rá ahhoz, hogy újra megtaláljam önmagamat. Amit vártam, azt nem találtam meg, viszont sokkal többet kaptam, mint gondoltam. Feltöltődtem, és boldog emberként jöttem vissza. Megtanultam felismerni és jobban megbecsülni az igazi emberi értékeket. Az út alatt sikerült elfeledkeznem az otthoni rohanó világról, a stresszről, és csak arra koncentráltam, hogy élvezzem a természet közelségét. Nagyon szeretnék visszamenni, hogy újabb csodákat élhessek át.


A riportalany fotói



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Készülhetünk a nyárra

Trópusi úti célok a tökéletes nyárhoz 2024-ben!

2024.3.11.   


Milyen nyaraló-típus vagy?

Ez az egyszerű teszt segít megtudni, milyen nyaraló-típus vagy...

2023.7.13.   


Az utazás pozitív hatásai: az agyra

Előfordult már, hogy egy külföldi utazásról hazatérve úgy érezted, mintha újjászülettél volna? Ez az agyad növekedésének köszönhető!

2023.7.6.   


Las Vegas látnivalói

PR-cikk

Van más a kaszinókon kívül? Las Vegas világszerte közismert fényűző kaszinóiról, klubjairól és vad bulijairól...

2023.4.19.   


Téli autózás – tippek hölgyeknek

A téli autózás, autóvezetés nagy odafigyelést igényel. Másként viselkedik gépkocsink...

2023.2.22.   


Egyiptomi kövek

Nagy Csivre Katalin

A kő az emlékek hallgatag őre. Talán egyszer vallanak majd nekünk. Talán soha...

2022.7.10.   


Utazzunk Costa Ricába!

PR-cikk

Bármi is legyen az úti célunk, fontos, hogy gyorsan és kényelmesen tudjunk utazni.

2022.7.1.   


Tíz legjobb dolog Monte Carlóban

Ha Monte Carlo neve elhangzik, szinte mindenkinek ugyanaz jut az eszébe. Nézzük csak!

2022.5.23.   


Dézsafürdős szállások

Miért jelenthet az egész családnak hatalmas örömet, ha egy olyan pihenő helyet választ, ahol dézsafürdő is van?

2020.6.13.   


Hogyan éljük meg a világjárványt 5.

Ankétunk újabb részében ketten válaszolják meg a kérdésünket. (Magyarország, Olaszország)

2020.4.7.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 4.

Folytatjuk ankétunkat a koronavírusjárvány-érintette országok magyarjaival. (Vajdaság, Erdély)

2020.4.2.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 3.

Azokat kérdeztük, akik külföldön tartózkodnak vagy dolgoznak, arról, mit tapasztalnak? (Egyesült Államok, Texas, Houston)

2020.3.31.