Miért hazudunk?


Rajczi Viktória  2014.6.30. 4:00

Számtalan olyan dologról hazudunk, ami azt az érzetet kelti bennünk, hogy minden jobb lesz.

Nem illik egy nőtől megkérdezni hány kiló, mert illetlenség, azonban, ha mégis felmerül a téma, leginkább csak füllentünk, és mindig kevesebbet mondunk.
Miért érzünk erre kényszert?
Ha tisztában vagyunk a valós testsúlyunkkal, és az kicsit is több, mint az általunk kívánt, akkor a hazugsággal nem csak magunkat csapjuk be, hanem a környezetünket is. A kedvenc történetem a testsúlyommal kapcsolatban, mikor az egykori barátom azzal az indokkal szakított velem, hogy „a barátai szerint túl kövér vagyok”. Azóta érzek rá kényszert, hogy senkinek se áruljam el a valós testsúlyomat. Rám néznek, látják, hogy milyen vagyok, de mégis: ha kevesebbet mondok, akkor már nem is foglalkoznak vele. Valószínűleg felötlik bennük, hogy „oh, itt-ott kicsit kerekebb, de hát azt mondta, hogy nincs is annyi, amennyit gondoltam.” És a súlytéma le is zárul, mégis érezzük, hogy ha a tényleges számot mondjuk, akkor kicsit mégis másként néznének ránk.

Hazudunk az érzéseinkről, a gondolatainkról. Elhangzik számtalanszor, hogy „jól vagyok” és a „nem tudom”. (Ezzel szemben rendszerint nem vagyunk jól, valami mindig a felhőtlen boldogság útjában áll.) Ha viszont ennyit mondunk, akkor magunkat, párunkat és a körülöttünk élőket is becsapjuk. Egyszerűbb lenne megbeszélni a problémákat, azonban: ami a mi gondunk, az lehet, hogy másnak semmit sem jelent. Semmitmondó dolognak vehetik, pedig nekünk igenis fontos. Ezért mikor hazudunk az érzelmeinkről, azért tesszük, hogy megóvjuk magunkat. A „nem tudom” mögött mindig ott van, hogy bizony pontosan tudjuk, hogy mit akarunk. Akkor miért nem mondjuk? A párkapcsolatban a nők szeretnék, ha a párjuk többet figyelne rájuk, így egy „nem tudom” használatakor reménykedünk, hogy a párunk mégis tudja, hogy titkon mit szeretnénk. Ám, az esetek túlnyomó részében nem így van. Mikor hibásan következtet vagy meg sem próbálja, az csalódást kelt bennünk, és a hangulatunk is teljesen megváltozik. Ezért fordul elő, hogy neheztelünk szerettünkre, és neki ötlete sincs, hogy miért. Honnan is tudhatná, hogy mire gondolunk? Az egyenes beszéd lenne a megoldás, de hát mi nők ilyenek vagyunk. Fenntartjuk a jogot, hogy olyan dolgokon sértődjünk meg, amit ki sem mondtunk. (Minden nő arra vágyik, hogy a férfiak a tenyerükön hordozzák őket, de ez csak a hollywoodi filmekben és a tündérmesékben fordul elő. )


Hazudunk, hogy elkerüljünk egy veszekedést a következő szösszenetekkel: „az én hibám”, „nem történt semmi”, „persze”. Hazudunk, hogy azzal magabiztossá tegyünk a párunkat: „én is élveztem”, „nagyon jó voltál”, „tökéletes vagy”, „nem gondolok, soha más férfira”. Hazudunk, hogy mennyi költöttünk, mert az érzelmi hullámvölgyekben a vásárlás gyógyír: „tudom, hogy nincs pénzünk, de ezek akciósak voltak”, „nem hagyhattam ott”, „jön a jó idő, kellettek”.

Az egész életünket megváltozatná, ha nem hazudnánk. Az őszinteség azonban nem mindig kifizetődő. Barátságok, kapcsolatok mennének rá, ha mindig a színtiszta igazat mondanánk. Képtelenség megállapítani, hogy a nők vagy férfiak hazudnak többet, ez inkább szituációtól függ. Többször halottam már, hogy a férfi mindig azt mondja, amire gondol, nincs mögöttes jelentése. De egy párkapcsolaton kívüli helyzetben, például munkahelyen, haveri társaságban mégis hazudik (elkészült a kiadott munkával vagy nagyon jól halad, miközben azt sem tudja, hogyan álljon neki vagy, hogy mennyi nővel volt eddig együtt). Ebből értelmezve a férfiak képtelenek megérteni minket, nőket.

Miért nem mondjuk ki egyszerűen, hogy mit szeretnénk? Miért mondjuk azt, hogy talán mikor tudjuk már akkor, hogy igen vagy nem. Mert mi nők vagyunk: szeszélyesek, akik néha csupán csak azt szeretnék, hogy a férfiak kitalálják a gondolatainkat. Mennyire jól esne egy pár napos nyaralás, egy vacsora, egy virág, pár kedves szó! De valahogy kénytelenek vagyunk mindig mindent konkrétan megnevezni, szinte a szájukba rágni, hogy egyáltalán megértsék, mit szeretnénk.

A férfi egyszerű, a nő szeszélyes és bonyolult. Ez már ősidők óta így van és nem fog változni. Ahogy az sem, hogy azért van szükségünk a hazugságainkra, hogy a férfiak megértsenek minket.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Színház az egész világ

Tompa Orsolya

„Légy önmagad, mindenki más már foglalt!"

2014.7.23.   


Mosolyogva vállalom: hazudtam

Palkó Emese

Sokszor hallom sok helyről, hogy sokan hazudnak, sokat és sokszor.

2014.6.27.   


Ámítás a rajzfilmekben

Kozma Eszter

A rajzfilmek hatása a kislányokra a nők elleni erőszak témája kapcsán merült fel bennem, de tökéletes példa arra is, mivel áltatják magukat a nők.

2014.6.26.    6


Önámítás vagy önnyugtatás?

Haizok Melinda

Ha a saját belső világunkkal nem élünk harmóniában, akkor mégis mit közvetítünk kifelé?

2014.6.16.   


Hazudunk, ha nem is muszáj

Kovács Márta

Hazudni sokféleképpen lehet – végtelenségig lehetne sorolni a hazugság fajtáit.

2014.6.9.   


Pia fraus

Bányai Ilona

Nincs a világon olyan ember, aki még nem kényszerült soha hazugságra.

2014.6.4.    11

A rovat további cikkei

Mindenki hazudik

Kiss Adrienn Éva

Vannak, akik rezzenéstelen arccal képesek állítani a valótlant, mert tudják, ez vezeti őket a sikerhez.

2014.5.29.    25


Kegyes hazugságok

Jády Mónika

A legtöbben örömet színlelnek akkor is, ha olyan ajándékot kapnak, amire egyáltalán nem vágytak.

2014.5.27.    11


Nézőpont kérdése

Mester Györgyi

Amikor meglátta, el akarta kerülni a találkozást. Nem sikerült...

2014.5.19.   


Az igazság tényleg fáj?

Oriskó Renáta

Nem hinném. Vagy talán mégis, akkor és ott biztosan. De azután elgondolkodtat...

2014.5.14.   


Az én igazam

Bányai Ilona

Talán tíz éves lehettem, amikor úgy döntöttem, hogy mindig igazat fogok mondani.

2014.5.5.    25


Kívül és belül

Póda Erzsébet

Ma már mindent és bármit elhiszünk...

2014.5.1.    16