Fánkok és muffinok


Tompa Orsolya  2014.7.18. 3:06

Egyszer azt olvastam egy könyvben, hogy kétféle férfitípus létezik: a fánkok és a muffinok.

A fánkok ínycsiklandozóak, már a látványuktól elkezd csorogni a nyálunk. Finomak, édesek és a cukormázzal a tetejükön még kívánatosabbak. Belül azonban gyakran üresek. Ha mégsem, valószínűleg akkor sem túl tartalmasak. Ők azok, akik csak egy dolgot akarnak tőlünk és mindent bevetnek, hogy meg is kapják. Bárhogy próbáljuk megváltoztatni, vagy hatni rá, valószínűleg nem fog menni. Azt hisszük ő az igazi! Teljesen elvakít az újdonság varázsa, észre sem vesszük, hogy milyen valójában. Mindent rózsaszínben látunk, és a tökéletes párt látjuk benne. Aztán beüt a baj – a fagyi pedig visszanyal. Elkezd lemállani az álarc, a pasi pedig kimutatja foga fehérjét. Rá kell jönnünk, hogy nem is igazán mi kellünk neki, csak egy újabb trófea. Átkozzuk magunkat, amiért naivan bedőltünk neki, és ittuk minden szavát.


Ezzel szemben ott vannak a muffinok, akik bár nem olyan ínycsikladozóak, mint a fánkok, mégis képesek akár egyetlen pillanat alatt belopni magukat a szívünkbe. Belül tartalmasak, és ha jobban megismerjük őket, meglátjuk azt, amit a fánkokból kispóroltak azzal, hogy lyukasra csinálták őket. A muffinoknak minden morzsája tele van érzelemmel és érdeklődéssel. Ők azok, akik nem csupán egy dolgot akarnak tőlünk. Ők azok, akiket tényleg érdekelnek a szokásaink, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagyunk, és akik tényleg velünk akarnak lenni. Nem csalnak meg, és nem tagadják le, ha rákérdezünk valamire, és akik nem úgy beszélnek rólunk a saját barátaink előtt, mint egy darab húsról.

Néhány lány arra törekszik, hogy megváltoztassa szerelmét. Fölösleges! Ha igazán szeretjük, a másikat, elfogadjuk olyannak, amilyen. Ha ugyanis ő nem akarja a változást, akkor úgysem fogja hagyni, hogy mi változtassunk rajta. Hisz mindannyian tudjuk, hogy kutyából nem lesz szalonna.

Egy jó tanács a végére: mindig jól nézzük meg, kit sodort utunkba az élet: egy fánkot, vagy egy muffint?



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.