Majdnem tökéletes

Nagy Erika 2014.7.24. 3:09

A tökéletes nem létezik, mondják sokan, és elhiszem nekik.

Olyan, hogy jó, hogy csodálatos, szép, gyönyörű igen, létezik. De mindig van egy csavar, ami megtöri a varázst. Ezt vagy elfogadjuk, vagy életünk végéig keresünk.

Pár hete a városok királynőjének is nevezett Prágában jártunk. Barangoltunk a nevezetességek között, hajóztunk a Vltaván, átsétáltunk a Károly-hídon, a főváros egyik leghíresebb látványosságán, néztük az óránként kivonuló apostolokat, láttuk az őrségváltás a Várnál…

Minden tökéletesnek tűnt. Egészen addig, amíg azt nem tapasztaltuk, hogy a cseh vendégszeretet is hagy némi kivetnivalót maga után. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a pincérek többsége azért dolgozik az éttermekben, mert szükségük van a munkára, a pénzre, és nem pedig azért, mert erre születtek. De ilyennel nem csak Prágában találkozunk, hanem szerte a nagyvilágban. Ezért nem is szegte a kedvemet egy-egy bágyadt pincér ábrázata. Mosolyogtam helyettük is, s kedves próbáltam maradni végig.

Az utam során meglepődni is volt alkalmam. Gyakran halljuk, hogy fogy a magyarság. S ez igaz is. És azt is halljuk és tapasztaljuk, hogy véletlenek pedig nincsenek, minden történik valamiért.
Hogy mire gondolok? Arra, hogy a hatalmas városban, ahol lassan már csak angol nyelvet hallunk úton-útfélen, megkérdeztem egy hátizsákos fiatalembert, hogy merre is kell menni egy bizonyos helyre. Magyarázta, mutatta lelkesen. S miután már szétváltak útjaink, valahogy az egyik fényjelzőnél utolértük, mögötte álltam, és megkérdeztem, mint „régi ismerősömet”, hogy ugye, jó irányba megyünk? Az igenlő válasz után folytattuk a magyar társalgást útitársaimmal, erre a férfi megfordult, s csak ennyit mondott: Miért nem magyarul kérdeznek? Igen, van ilyen, s talán nem is véletlenül, hogy Prágában, az egyetlen megkérdezett ember is magyar volt, meg kedves…

A hazaút sem zajlott zökkenő nélkül, ugyanis a járatra, amellyel utaztunk, ötünk közül csak hármat akartak felengedni. Mondván, két jegy az induláskor lett volna használatos. Na, erre már én is bedühödtem, már szó sem volt mosolyról, kedvességről! A lényeg az, hogy megérte fúriává válnom: a sofőr belátta, hogy a hibát Prága felé menet követte el a buszvezető. Meg talán azt is megértette, hogy ahhoz, hogy valaki valahonnan hazamehessen, ahhoz jönnie is kellett...

Mindentől függetlenül fantasztikus napokat töltöttünk Prágában. Pedig arról még nem is szóltam semmit, hogy egy előkelő helyen elterültem, mint egy béka. Ne tessék semmi rosszra gondolni, történt mindez azért, mert egy köteg kábelt nem rögzítettek kellően a teraszon, a sietős lábam belegabalyodott, és bizony úgy elestem, és akkorát csattantam, mint egy karikás ostor.

Summa summarum, akkor most van olyan, hogy tökéletes? Erre talán Pilinszky adja meg a választ: „Tudom, hogy nincs tökéletesség a földön. És elfogadni bizonyos értelemben a tökéletlent, ami mindennek ellenére a tökéletesség felé visz minket - ez a maximum.”