Megváltásra várva
Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.
Karácsony előtt egy héttel véletlenül belépek a templomba. A kapura szegezve az „OP- režim” (oltott vagy átesett számára engedélyezett a belépés), vagyis az Úr házába a párttagsági, akarom mondani védettségi a belépő, vagy annak hiánya a kitiltó... Belépve kézfertőtlenítő fogad szenteltvíz helyett, és maszkírozott, arctalan emberek lézengnek üres tekintettel, egymástól a bizonytalan, gyanús távolságtartással. Iszonytató! Arra gondolok, hogy lehet itt bárminek is köze a szenthez és a szakrálishoz?
Miközben erőt vesz rajtam a rosszullét, csak ténfergek, mert keresem azt a hangulatot, azt az élményt, amit utoljára talán a Leon katedrális adott, a tágra nyílt hatalmas ajtajával, amely behívta az utca emberét, az imát gyöngyörgetőt, az aggastyánt, a munkaruhában fáradtan bekullogót, a kíváncsi turistát, de még a hangos gyerekeket is. Itt a rohangáló gyerekcsapat sem zavarta meg az áhítatot és a szentséget, mert a templom egy elevenen, lüktető szív volt, és hatalmas kőfalai évszázadok imáit őrizték, zsongták, és angyalok, kerubok énekeit visszhangozta minden, ami kézzel fogható, ami szemmel látható. És ami szemnek láthatatlan, annak feltöltő áramában lehetett szólni vagy csak hallgatni, egyszerűen csak ott lenni. Nem kellett szent szöveg, sem zsoltár, sem időre bejegyzett formalitás – sem hamis, gépies áhítat, sőt még pap sem kellett, aki közvetít.... Időtlenül boldog örömteli áramlat, a gótikus templom égig törtető csúcsaival. Ez a lélekemelő atmoszféra tárult fel a világnak éjjel-nappal, ünnep és hétköznap.
Ma pedig kimenekültem a templomból, mert sajnálom és mélységesen megvetem azt, ami történik, és amihez a mai kőkeményre izmosodott, hideg és intézményesített egyház asszisztál. Az atya, fiú, szentlélek szentháromságát a maszk, teszt, oltás szentháromsága váltotta fel. Vagy inkább le. „Miért féltek ti…?” – kérdezi most az újra megszületni készülő Megváltó. Hát mitől féltek? Talán nem mond rátok égig jajduló áment Jézus, a Krisztus, ti kicsinyhitűek?!
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.