Tegyünk ellene!

Kabók Zita  2007.1.20. 9:24

A munkahelyi zaklatás ellen természetesen az érintettek is tehetnek. Mégpedig úgy, hogy nem hagyják annyiban a dolgot.

Idézet:
„-- Hogy hívják?
-- Kovács Vera.
-- Tud maga gyorsírni?
-- Hogyne!
-- Jól?
-- Igen.
-- Azért, mert erre itt nincs szükség. És jól tud németül?
-- Persze.
-- Persze? Na, nem baj. Itt arra sincs szükség. Itt egészen másra van szükség. Forduljon csak meg! Igen. Hát úgy látom, az előfeltételeknek megfelel. Fel van véve, kisasszony!
-- Köszönöm!”

Európában talán nem, Amerikában valószínűleg már munkahelyi zaklatásnak minősülne a fent említett eset. Bár egyelőre csak a tengerentúl hangos az ilyen botrányoktól, ne gondoljuk, hogy kontinensünkön nem létezik ez a jelenség. A szexuális zaklatás az uniós munkahelyek mindennapjaihoz is hozzátartozik. A felmérések szerint minden tizedik dolgozó munkahelyi zaklatás áldozata az EU-ban is. A munkahelyi zaklatás gyakran előforduló formája a szexuális zaklatás, amelynek fiatal, csinos munkatársnők az elszenvedői és elsősorban a feletteseik az „elkövetők”. Börtönbüntetést ugyan nem kapnak, de jelentős pénzbírságra már sok nyugat-európai országban számíthatnak. Bár az EU nem szabályozza egységesen a munkahelyi zaklatás kérdését, sok helyen már komoly szabályok vannak érvényben. A sértettek közül azonban csak kevesen fordulnak bírósághoz, mivel a legtöbbjük félti az állását.

Az ember a munkahelyén tölti ideje többségét, ezért nem mindegy milyen környezet veszi őt körül. Az iroda, ahol dolgozom, úgy egy éve átköltözött egy új, tágasabb épületbe, ahol az addig külön emeleten lévő számítástechnikai részleg is hozzánk került. Szigorúan „munkahelyi kolléga-viszonyban” voltam a férfiakkal, azonban a fiatalabbakkal nagyon hamar összebarátoztunk -- főleg az idő alatt, amikor számítástechnikai jellegű dolgozatom bizonyos kérdéseire kerestem a választ. A barátság kapcsán aztán titkos információk birtokába jutottam.

A nyitott irodában fel-alá járkáló hölgyek a fiúcsapat kiszemelt áldozatai. Gyakorta foglalkoznak soraikban különböző, a nők ruházkodására utaló találgatásokkal: ki milyen színű fehérneműt viselhet, vajon harisnyát vagy harisnyatartót takar a nadrág alól kibukkanó necc sávja, vajon nem túl merész a blúz kivágása... Mi több, saját jelszót is kitaláltak, amely akkor használatos, ha egy kibukkanó tanga vagy bugyi láthatóvá válik, amint az áldozat éppen lehajol vagy az asztalánál hajlongva végzi a munkáját. A jelszó elhangzására mindenki a cél felé néz -- és a móka máris elkezdődik. Az említett fiúcsapatnál továbbá az is előfordul, hogy felállítják a legjobb nők listáját, egyénenként favorizálják a jelöltjüket, és azt is megtárgyalják, hogy egy-egy eseményre ki kit hívna, vinne magával.

Természetesen ezek a történetek és beszélgetések mindig vidámak és színesebbé teszik az unalomtól duzzadó munkaórákat. A banda olyannyira összetartó, hogy hetente egyszer közös publátogatáson vesznek részt, ahol lehetőség nyílik további ínycsiklandozó vitákra és beszélgetésekre. Az igazgatóktól sem távoli ez a fajta magatartás. Ők szintén felállították a maguk listáját és eldöntötték, hogy szerintük ki a legcsinosabb az irodában.

A fiúcsapat és az igazgatók csoportjának passziója alól én sem vagyok kivétel. Nemrég a fülembe jutott, hogy az egyik fiú a hosszú lábaimról elnevezett engem „leg11” –nek (leg-eleven, azaz tizenegyes láb)… Gondolkodom rajta, mit tehetnék ez ellen…

A szexuális zaklatás témáját egyébként Angliában nagyon komolyan veszik, és az érintett alkalmazottak általában bátran a magasabb szervek elé viszik az ügyüket. Nemrég például az egyik vezetőt megfosztották menedzseri címétől, miután kiderült, hogy az egyik alkalmazottját hülyének nevezte. Az alkalmazott épp azt próbálta elmagyarázni, hogy miért vétett hibát. A számítógép monitorjához nyomta az ujjat, mire a főnöke rákiáltott, hogy az ő monitorjához soha többé ne nyúljon! Az ügy kapcsán kiderült, már többen is magukba fojtották a panaszukat, melyek a fent említett esetet követő vizsgálatok után aztán napvilágra kerültek.

Én nem félek a munkahelyi zaklatástól, mert tudom hova kell fordulnom panaszommal, és az esetleges bizonyítékokat sem semmisíteném meg. A nők legnagyobb hibája az, hogy nem beszélnek az őket ért atrocitásokról, mert félnek, hogy csorba esik a becsületükön, tönkremegy a párkapcsolatuk, azt hiszik, a férjük, párjuk bizonyosan őket hibáztatná majd mindenért. Ezért inkább hallgatnak, ezáltal ördögi körbe kerülnek, melyből reménytelen a kiút. A férfiaknak pedig ezzel épp azt az üzenetet küldik, hogy ez így van rendjén, ez is beletartozik a munkaköri leírásba.

Csakhogy mi nem tárgyak vagyunk, akikkel bábozni lehet, hanem érző, egyenrangú lények, akiknek ugyanolyan joguk van a zaklatásmentes munkakörnyezetre, mint a másik nem tagjainak.

(Segítséget kaphatunk: a http://www.zaklatas.hu/ vagy a http://www.bullyingbusiness.com/ weboldalakon.)

Írásunk a http://www.tallozz.hu/weboldalak/cikk/mtv2.html cikke alapján készült.

Hozzászólások

@

Küldés