Barátság, álbarátság (2)

Póda Erzsébet 2009.6.7. 20:04

Az is igaz hogy sokszor a legádázabb ellenségek is a valamikor jó barátnőkből lesznek.

Ők ismerik egymás gyenge pontjait, titkait, és igyekeznek lejáratni a másikat. Alaptalan (vagy éppen megalapozott) pletykákat terjesztenek egymásról. Természetesen csak azért folyamodnak ilyen alattomos módszerhez, mert a nőket arra szocializálják, hogy elnyomják magukban az agressziót. Tehát míg a férfiak elintézik az egymás közti feszültséget egy-két jobbegyenessel, a nők inkább intrikákba, pletykahadjáratba kezdenek. Ez azonban általában csak akkor következik be, ha az egyik barátnő mélységesen csalódik a másikban (ha például a barátnő a férj szeretője lesz, vagy cserbenhagyja élete tragikus pillanatában, esetleg leszégyeníti mások előtt stb.).

A pszichológusok szerint a legeslegjobb barátnők általában empatikusak, elfogadóak, diszkrétek, kitűnőek a megérzéseik, de legfőképpen megértők. Általában ők azok, akik jól tudnak hallgatni, bizalmat ébresztenek a másikban, mindig a megfelelő kérdéseket teszik fel, és soha nem vágnak barátnőjük szavába. Nem élnek vissza a hallottakkal, és nem verik nagydobra az intim problémákat, a titkokat. Nem árt azonban vigyázni az arányokra, a hangsúlyokra, az egészséges távolságtartásra.

Ha ugyanis túlságosan a másikra támaszkodunk, az is megtörténhet, hogy elveszítjük. Mert semmiképp sem dönthet helyettünk a legjobb barátnőnk, nem ruházhatjuk át rá terheinket, és nem várhatjuk tőle a megoldást a mi problémánkra! Nem nehéz ugyanis olyan barátnőt találni, aki szívesen meghallgatja gondunkat, bajunkat, de igazán csak egyetlenegy van, aki őszintén, tisztán és feltétel nélkül szeret minket, elfogad minket olyannak, amilyenek vagyunk, és tanácsaival csak azt a célt akarja elérni, hogy nekünk jó legyen. Nem gyengíteni, hanem erősíteni akar minket, figyel ránk, ismer minket, törődik velünk.

Mint a női kapcsolatokban általában, a női barátságokban is sok furcsaság tapasztalható. Hiszen, ha „férfibarátok” összevesznek valamin, többé talán nem is találkoznak. A barátnők között azonban sokan úgy veszekednek egymással, mint a házastársak. Az egyik héten még összebújva vásárolnak a butikban, a másik héten pedig apróságon összezördülve örök haraggal fenyegetőznek. Az egyik sírva panaszkodik férjének, milyen mélyen megsértette, vagy a háta mögött rágalmazta őt a barátnője, s a hétvégén már turbékolva megy moziba vele. A férfiak, férjek ilyenkor mit sem értve ingatják a fejüket.

A lélekismerők számára azonban ismerős a helyzet: a barátság nem egy egyszerű emberi kapcsolat – mondják. A nők közötti barátság – a fent említett szolidaritás hiánya miatt – néha akár pszeudobarátság, vagyis álbarátság is lehet. A nők ugyanis a barát és ellenség között nem húznak éles határvonalat, s az agressziójuk sem nyilvánulhat meg olyan egyszerűen, mint a férfiak esetében. Furcsa dolog olyasvalakit szeretni, akivel lelkünk mélyén állandóan versengünk – tehát a barátnőnket. Az álbarátságok egyik legismertebb formája a „szép-csúnya” barátnőkettős (ezek az alapiskolás korban is kialakulnak). Mindkettőjük nyer a kapcsolaton: a kevésbé csinos azért, mert így őt is észreveszik a fiúk (férfiak), a csinos pedig azért, mert mellette áll a viszonyítási alap, amihez képest ő a szebbik. Igazság szerint ez elég visszatetsző jelenség, de mindkét oldal számára kedvező mégis. S amennyiben így van, nincs is ok a megszüntetésére. Hasonló kettősöket figyelhetünk még meg: „okos-butácska”, „lassú-energikus”, „bátortalan-nagyszájú”, „gazdag-szegény”, „prűd-közönséges” és még sokáig sorolhatnánk a variációkat.

Ez egyébként az álbarátságok tipikus vonása, hogy a barátnők legszívesebben befejeznék a barátságot, de mivel túl sokat tudnak egymásról, nem tudják megtenni. A pszichológusok szerint a felismerés, hogy a barátnőnk már nem „az a barátnő”, rendkívül fájdalmas. Nagyon nehezen tudunk megválni tőle, sőt nem is akarjuk tudatosítani, hogy valójában miről van szó. Szenvedünk, mégis eltűrjük a bántó megjegyzéseket, utálatos kijelentéseket, s még az érzelmi zsarolást is. Valami furcsa kötelék ez, amit csak azért tartunk fenn, mert attól félünk nincs már lehetőségünk egy új, mély barátság megkötésére.

Pedig ebben az esetben nincs más értelmes megoldás, csak az immár álbarátság befejezése.