Új barátságok

Szosznyák Irén  2009.5.20. 7:12

Egy irodalmi portálon ismertem meg életem egyik legcsodálatosabb emberét, akit ma, bő egy év elteltével a barátnőmnek nevezhetek.

Ő a próza, míg jómagam főleg a versek világában kalandozok. Egy év alatt körülbelül ezerötszáz órát beszéltünk telefonon, és ezernél is több levelet váltottunk. Áldásként élem meg jelenlétét az életemben, és tudom, találkozásunk sorsszerű.

Hihetetlenül sok érzést, gondolatot, generál bennem ez az új barátság, és ezeket mind-mind neki köszönhetem. Egy teljesen új világ ablaka nyílt rám és hálás vagyok a sorsomnak, hogy ez megtörtént velem. Ahogy elveszítettem az egyiket, 37 év barátság után, talán abból, annak hiányából született, hajtott ki a másik, nem tudhatom.

Érdek és barátság? Nem is tudom értelmezni, mert az elveimben, a szívemben és lelkemben ez össze nem egyeztethető, egymással semmilyen analógot nem képviselő fogalom. Elgondolkodtam rajta, és tulajdonképpen a kettő kizárja egymást. A barátság az a fajta szent kötelék, amely nem mérhető semmilyen más emberi kapcsolattal. Egyedi, önmagát megteremtő, két fél kölcsönös, egyazon igényére alapozva ébredhet fel két emberben.

Nincs rá magyarázat, nem vár indokokat, és a legmeggyőzőbb valóságát számomra az adta, hogy semmit nem tudtam az új barátnőmről, csak az írásait olvastam, és a lelkét láttam minden szavában. Nem érdekelt honnan jött, merre tart, nem árnyékolta be semmiféle buktató, előítélet, csupán a kíváncsiságom és nyitottságom hajtott. Érdekessé, fontossá vált, akartam tudni, kit takarnak a sorok, a jelzők, a sodró érzések, az elgondolkodtató témák és a vidám felszabadult nevetések a szavak mögött.

Úgy éreztem, tudok valamit adni magamból, ami érdekes, tanulságos, elgondolkodtató, új árnyalatokat. Soha nem törekszem az azonos látásmódra, megegyező véleményre, mert éppen ez az, ami generál, impulzust, erőt ad és lökést a kapcsolatnak. A túl nagy azonosság ellaposít, és nem marad izgalom, váratlanság, meglepetés a dologban. Én magam mindig az újra, az egyedire, a különlegesre vágyom és törekszem. Kell hogy pezsgése, élete, dinamikája legyen a kapcsolatnak, és hajtóerőt adjon. Új és új részeket nyisson meg magából az ember, és felületet mutasson és biztosítson, ahová lehet érzéseket, vágyakat, soha ki nem mondott gondolatokat kivetíteni, és egyben találni is.

A legfontosabb számomra, hogy az lehessek egy kapcsolatban, aki valójában vagyok. Ne kelljen csak a látszatért, a „jó szájíz” érzéséért alakoskodnom, és az őszinteségemért kizárólag ugyanilyen őszinteséget remélek. Nem vagyok könnyű eset, tudom. Hibáimat mindig, szinte előre, kidomborítom, mert úgy hiszem, aki ezekkel együtt el tud fogadni, az valóban igaz szeretetet közvetít felém. A másokba vetett hitem és bizalmam örökké előlegbe adom, hiszen a barátság nem kér és nem követel, árad magától, mint egy szelíd, csendes folyó, hullámai partot érve újabb hullámokat gerjeszt, mederben hömpölyög, mégis határtalan.

Úgy érzem, az igaz barátságban nem is mindig a beszéd a lényeg, mert általa már azt is tudom. Ha meg sem szólalna, csak mellettem lenne, a jelenléte, a hallgatása elég lenne, hogy megnyugodjak

És mily’ érdekes az élet: a legkedvesebb barátnőm él tőlem a legmesszebb…

Hozzászólások

@

Küldés