A bizalom meggyógyít


Kabók Zita  2009.7.6. 10:52

Munkám során az első aranyszabály, amit rögtön meg kellett tanulnom, hogy soha senki munkájában nem szabad megbíznom.

Negatívnak tűnhet ez a kijelentés, mely máris a bizalmatlanságot vetíti előre, ám, ha belegondolunk: talán nem is annyira. Mivel a munkámban szoftvereket tesztelek, a legkisebb figyelmetlenség vagy egy le nem ellenőrzött kód, egy rosszul kitett operátorjel (kisebb helyett például egy nagyobb) nagyon komoly következményekkel járhat. Szabadlábra került egyének kerülhetnek börtönbe, akár fél óra leforgása alatt, vagy éppen fordítva, bűnözők úszhatják meg a rájuk kiszabott házi őrizetet.

Talán észre sem vesszük, de a bizalom a hétköznapjainkat ugyanúgy behálózza, mint a magánéletünket. Mert megbízunk a postásban, hogy a levelet helyesen kézbesíti. Megbízunk az orvosunkban, hogy a megfelelő gyógyszert írja elő számunkra. Megbízunk a tanárokban, hogy a gyerekeinket felelősséggel nevelik. Megbízunk a szakácsokban, az éttermekben, hogy friss és nem fáradt olajban sütik ki a krumplit. És rábízzuk az életünket a pilótára, hogy biztonságosan repít el bennünket oda, ahova elindultunk.

A bizalom nemcsak természetes elvárás a mindennapi életben. Az élet más területein sokszor heves érzelmeket is maga után vonhat. Megbízunk a férjünkben, hogy munka helyett nem kocsmázni jár. Bizalommal vagyunk a barátaink, családunk iránt... Minden ember természetes igénye, hogy olyan emberekkel vegye körül magát, akik megbíznak benne, és akikben ő is megbízhat. Ezzel biztonságos jelent és jövőt tudunk teremteni magunknak, s boldog, kiegyensúlyozott életet.

De vajon a mai világban kapunk-e lehetőséget arra, hogy megbízzunk a társainkban? Hiszen lépten-nyomon hazugságokba botlunk, és szinte napi szinten érezzük magunkat becsapva.

A világ dolgaira kétféleképpen nézhetünk. Ítélkezhetünk és vívódhatunk magunkban szakadatlanul, hiszen könnyen találunk problémát az élet szinte valamennyi területén... Ha azonban mindig a negatív dolgokra koncentrálunk, akkor csak ezeket fogjuk magunkhoz vonzani, és meg több kellemetlenség ér majd bennünket.

Azonban bizakodhatunk is a jobb jövőben, végezhetjük a munkánkat odaadással, megbízhatunk a barátainkban, örülhetünk a családunknak, és elfogadhatjuk azt a tényt, hogy az élet minden területe egyformán rejteget számunkra kellemeset meglepetéseket és csalódottságot is.

Bár a világot teljesen megváltoztatni nem tudjuk, a saját boldogságunkat, örömünket, és bizalmunkat mások iránt nem helyettesítheti senki és semmi.

„A gyanú megbetegít, a bizalom meggyógyít.” (Tuvai közmondás)



Hozzászólások

end, 09. 07. 2009 00:24:17
Nehéz a bizalom hétköznapi szintjét megragadni...azt hiszem ,- nálam,- soha nem az ész vezérli,mert az orvosomban, vagy a postásban bízni ugye teljesen más, mint mondjuk a gyermekemben...a férjemben, vagy ne adj isten magamban!!!Igen, magamban, mert a bizalom egyben hit is... A bizalomnak ezer arca és megnyilvánulása van...de mindenképp magától, önmagától születő csoda...vagy eleve adott, vagy kialakulhat...de akarni nem lehet... Szívesen olvastam volna a bizalom rejtett, mélyebb fokáról, például arról, mi is játszódik le akkor, amikor csak úgy a maga természetes módján és útján születik...amikor eleve adjuk, vagy épp különösebb ok nélkül kapjuk....és mit lehet vele kezdeni, vagy épp mit nem... Üdv:) end
@


Kapcsolódó cikkek

Könnyeim

Madarász Ildikó

Nem sírtam több, mint húsz éve!

2009.7.31.   


Harmadik esély

Póda Erzsébet

Nagymamám gyakran mesélte el nekem a farkast kiáltó fiú történetét.

2009.7.30.   


Kapaszkodók

Kovács Márta

Biztos vagyok benne, hogy mindegyikünk maga mögött tudhat kisebb-nagyobb csalódásokat...

2009.7.28.   


Bizakodás

Fodor Tekla

Szorongva ült a váróteremben és lassan kortyolgatta kihűlt kávéját.

2009.7.27.   


Korkérdés

Dráfi Emese

– Segíts, kérlek, már tényleg nem értem a nőket! – írta minap az egyik „netes” barátom.

2009.7.24.   


Hittem vala…

Nagy Erika

Bíztam, ó én nagyon bíztam az emberekben, naivan arra gondolva, hogy mindenki jó és becsületes.

2009.7.21.   

A rovat további cikkei

Kiben (ne) bízzunk meg?

Révész Enikő

Vannak emberek, akiket nagyon hamar a bizalmunkba fogadunk, másokat viszont nem.

2009.7.19.   


Eljátszott bizalom

Jády Mónika

Van úgy, hogy az embernek megelőlegezik a bizalmat. Ha aztán csalódást okoz, nem mindig kap még egy esélyt…

2009.7.15.   


Merjünk bízni?

Puha Andrea

– Bízhatsz bennem! – mondta nekem egy fiú.

2009.7.13.