Kiben (ne) bízzunk meg?

Révész Enikő 2009.7.19. 15:56

Vannak emberek, akiket nagyon hamar a bizalmunkba fogadunk, másokat viszont nem.

Léteznek mosolygós, nagyon nyitott emberek, akikkel már az első találkozáskor mélyebb beszélgetésbe kezdünk, de zárkózottak is, akik ugyan jóindulatúak és kedvesek, de ez nem biztos, hogy első ránézésre kiderül róluk. Van, hogy valakit távolságtartónak, barátságtalannak gondolunk, pedig nem az, csak esetleg több időre van szüksége, hogy feloldódjon, és fesztelenül beszélgessen. Arról viszont, aki rögtön az elején nagyon kedves, barátságos vagy anyáskodó, általában eszünkbe sem jut, hogy talán nem olyan jó ember, mint amilyennek mutatja magát. Aztán egy idő múlva – amikor már kiadtuk magunkat – jön a csalódás: kiderül, hogy csak a szemünkbe mutatta a szépet, a hátunk mögött pedig kipletykál, kinevet bennünket (akárcsak a többieket), és a háttérből keveri a bajt.

Velem is előfordult már ilyen. Szerencsére, nagyon gyorsan rájöttem, hogy hibáztam, és azontúl kerülöm az illető társaságát. (És azóta is eszemben tartom, hogy nem bízom meg rögtön senkiben, csak ha már kicsit jobban megismertem.) De van olyan a közös ismerőseink közül, aki szerintem a mai napig nem jött rá, hogy kivel áll szemben. Egy ideig gondolkoztam rajta, hogy mit tegyek. Mondjam el neki, hogy a mézesmázas viselkedés csak álca? Aztán végül egyszer tettem egy célzást – mivel meggyanúsított, hogy én pletykáltam róla –, de hitetlenkedve nézett rám. Más is tudta, hogy az illető milyen csúnyákat beszél róla, de ők inkább nem szóltak...

Talán azt gondolták, hogy valamikor majd maga is rájön? Vagy, hogy mindenki tanuljon a saját kárán...?!