Merjünk bízni?

Puha Andrea 2009.7.13. 5:14

– Bízhatsz bennem! – mondta nekem egy fiú.

Hittem neki. Végignyúltam a könnyed-puha nyugalom-párnákon, és lágyan ringatóztam a biztonságban. Csak két és fél hónap múlva jöttem rá, hogy milyen könnyen tud bizalmat hazudni valaki. Azóta gyanús, ha valaki túl hamar nyilatkozik meg a bizalom-fronton. Azóta félek bízni. Akkor kimondatlanul eldöntöttem magamban, hogy soha többé!. Persze ebben közrejátszott a düh, a csalódottság, ami kitartott hónapokig.

Közben sokat tanultam. Például azt, hogy ha valakit megismerek, ne higgyek el neki mindent. Ha azt mondja, megbízható, ne vegyem készpénznek – álljak nyitottan a dolgokhoz. Egyrészt azért, mert bizalmat ígérhet bárki, felelőtlenül. Lehet, hogy akkor, ott tényleg úgy gondolja az illető, de később ez változhat. Másrészt idővel úgyis kiderül, kivel állunk szemben.

Hónapokkal később már félig boldogságban toporogva, félig kínlódva kérdeztem barátnőmet, hogy merjek-e bízni egy fiúban, akit megismertem. Minden szépen és jól alakult, és ilyenkor tör rá az emberre az érzés: „mi van, ha mégsem?” Hogy túl szép ez ahhoz, hogy igaz legyen.

Ő csak ennyit mondott: – Kisszívem, nem tudom, csak téged tudlak idézni: „Ha nem kockáztatsz, nem nyerhetsz.”

Igaza volt. Ha mindig kételkedünk mások szavaiban, ha a csalódástól való félelem miatt hátat fordítunk mindenkinek, és esélyt sem adunk arra, hogy bizonyítson – csak veszthetünk. Elszalaszthatjuk azt is, akiben tényleg bízhatnánk. Hiszen, hogyan bízhat bennünk valaki, ha mi sem hiszünk benne?

S hogy megbántam-e, hogy újra bízok? Egyelőre még nem...