Ikres szülőnek lenni (2)

Pénzes Tímea  2015.1.29. 3:04

Nap mint nap újabb öröm ér, mert ikreket hoztam világra.

Az utca embere

Nemcsak magamban örülök, hanem azok az emberek is lépten-nyomon kifejezik örömüket, akikkel összehoz a sors. Mondjuk az utcán, vagy az élet más területén.

Amikor a kórházban vártunk vérvételkor a liftre, belépett hozzánk egy lány, rájuk pillantott és felsóhajtott: Csodálatosak. Majd az udvaron is a nyomomba eredt, és tovább lelkendezett: Hihetetlen jóérzés járt át, amikor beléptem a liftbe és megpillantottam őket. Nem is tudom, mikor éreztem ilyet.


Egy néni az utcán behajolt a babakocsi fölé és megkérdezte tőlem: Na, ki a legnagyobb milliomos? Na ki? Akinek két ilyen szép egészséges gyereke van, feleltem. Úgy bizony, bólogatott. Ennél nagyobb öröm nincs. Csak egészség legyen. És vigyázzon magára is, kedves. Hogy szépen felnevelje őket.

A bevásárlóközpontban is ájuldozott egy asszony, milyen szépek és mennyire egyformák. Tüneményesek. Neki is ikerunokái vannak, de ők nem fejlődtek egyformán, az egyikkel sajnos gond van. Nagyon vigyázzunk rájuk és egymásra. És ne felejtsek el továbbra se a férjem kedvébe járni, emelte fel a mutatóujját. Neki nagyon jó házassága volt, de sajnos már jó ideje özvegy.

Egy cigányasszony így reagált az utcán: Nagy a boldogság, igaz-e? És széles mosolyra húzta a száját. Az ám, nevettem vissza. Egy másik hölgy szintén ránk mosolygott: Nem túlzás ez a jóból? De, valójában túlzás. Néha fiatal párok is megszólítanak: Hát ezt ügyesen összehoztátok! Mi is ezen ügyködünk.


Kapok tanácsokat, kérdéseket, mosolyokat. Egyszerűen nem tudok végigmenni úgy egy utcán, hogy meg ne kérdezzék, megnézhetik-e őket, vagy kérdés nélkül megnézik őket. Beszélnek hozzájuk, idegen nyelven is, vagy csak mosolyogva elsétálnak mellettünk. Sok a kíváncsi tekintet, mert elég forgalmas helyeken fordulok meg, a Vörösmarty tér, a Szabadság tér, a Vásárcsarnok, a Kálvin tér, a Károlyi kert környékén. De ennyi érdeklődő és jóindulatú emberrel még nem találkoztam. Az is igaz, hogy korábban nem is sétáltam ennyit. És főleg nem ikrekkel, illetve szembetűnő ikerbabakocsival. És főként nem ilyen büszkén és elégedetten.

Bár megesik, hogy olyan kijelentésekkel is bosszantanak, hogy: Két fiú? Két lány? Ikrek? Először bekukkanthatnának a babakocsiba, gondolom magamban. És mindkettő a magáé? Nem, a szomszédasszony gyerekét is én sétáltatom, és célszerűbbnek tűnt ikerbabakocsit venni, mormolom az orrom alatt. Egypetéjűek? Fiú és lány, így csak kétpetéjűek lehetnek. És van elég teje, drágám?


El sem tudom képzelni, mit csinálhat egész nap, élcelődik mosolyogva egy árus. Szegénykém, nem irigylem, csóválja a fejét egy idős hölgy. Pedig irigyelhetne. Nem történhetett volna velem jobb dolog az életben. Én sem irigylem magát, toldom meg gondolatban. Jé, ez dupla babakocsi? Azt hittem, a másik kosarat bevásárlókocsinak használja.

Hangulatomtól függően reagálok az utca emberének lelkes és fura megjegyzéseire. De szerencsére kisebbségben vannak a kétkedésüknek hangot adó kíváncsiskodók. Végül is csak én tudhatom, mekkora örömet vagy gondot jelent ez a két csöppség. Bár elég ránézni az arcomra – mindent elárul!

Fotók: a szerző archívumából

(Folytatjuk

Hozzászólások

@

Küldés