Zsírégetés (1)


Földes Gyöngyi  2016.5.10. 2:22

A zsírégetés az, amit egyszerűen senki nem kerülhet ki, aki változtatni akar a testén.

Akár fogyni akarunk, akár alakot formálni, izmosodni, a nem kívánt párnácskák ellen mindenképp fel kell venni a harcot.


Nem tudom, hogy csak eddig nem figyeltem-e ezekre, vagy tényleg most szaporodtak így meg, de az utóbbi időben rengeteg zsírégető csodaszerként kikiáltott termék hirdetésével találkoztam. Akár a rádiót kapcsolom be, akár egy gyógyszertár előtt megyek el, akár a villamosmegállóban állok, akár facebookon nézelődöm, biztos, hogy belebotlok egybe. Hatalmas pénzek vannak ebben, mert az emberek nem a terméket veszik meg, hanem a reményt: egy szebb külső reményét, ami jóval többet ér számukra. A cégek pedig ezt szépen kihasználják (miért ne tennék?). Az emberek többsége alapvetően lusta, és ha kínálnak számára egy olyan csodaterméket – pláne csodakezelést –, amitől (ahogy ők gondolják) a megszokott életvitelüket folytatva fogják elérni álmaik külsejét, azonnal ráharapnak.
Hiába van ezekre többnyire ráírva, hogy nem helyettesíti a kiegyensúlyozott táplálkozást és mozgást. „Kit érdekel? A semminél biztos jobb."

A lényeg tehát, hogy ne higgyünk semminek, ami le akar beszélni az edzésről és a diétáról. A különböző csodakezelések és csodatermékek lehet, hogy valóban hatásosak, de ezek csak kiegészítőként működnek egy tiszta diétából és rendszeres edzésből álló életvitel mellett. Meggyorsíthatják a testben lezajló folyamatokat és rádobhatnak egy kicsit az eredményre.


De ha nem tesszük bele, amit magunktól bele tudunk tenni, akkor ennyi erővel az ablakon is dobálhatnánk kifelé a pénzt.

Tehát a legfontosabb: a diéta és az edzés!

Diéta

A fogyás abból következik be, hogy kevesebb kalóriát viszünk be, mint amennyit elégetünk. Hogy ezek számokban kifejezve mekkora mennyiségeket takarnak, annak a kiszámolásához találhatunk az interneten egész egyszerű képleteket. Nem csak a kalóriákra kell ugyanakkor figyelni, mert egyáltalán nem mindegy, hogy azok a kalóriák milyen élelmiszerekből kerülnek a testünkbe. Olyan dolgokat kell ennünk, amik hasznosak és értékesek a szervezet számára.
Nagyon fontos a folyadékfogyasztás. Ha eddig nem ittunk meg naponta 3-4 liter vizet, akkor ezután tegyük meg! Ha nagyobb mennyiséget iszunk, akkor könnyen le fogunk dobni néhány plusz kilót és centit már az első időszakban. Igen, a kezdeti súlycsökkenés sajnos nem zsírvesztés, hanem víz, de azért ennek is örülünk.

Mozgás

Zsírégetőnek számítanak azok az edzések, ahol hosszabb időn keresztül ritmusosan végzünk egy bizonyos mozgásfajtát, ami gyakorlatilag az egész testet igénybe veszi. A mozgás közben megemelkedik a pulzus, szaporább lesz a légzés. Heti 3-4 alkalommal, minimum 20 percet és maximum egy órát végezve már szép eredményeket lehet elérni.
Az időre és az alkalomra is térjünk ki egy kicsit! Az edzőterembe járó csajok többsége igazi Cardio Queen – 80%-uk csak a kardió gépeket célozza meg, de azt olyan szinten, hogy mikor bemegyek a terembe, ő fut, 40 perc múlva tapos, és mikor további 40 perc múlva megyek haza, biciklizik. Senkinek, de még a versenyzőknek sincs szüksége napi 3 óra zsírégető edzésre. Egyszerre egy óra bőven elegendő, ha egyenletes pulzussal csináljuk, intervall-edzésnél pedig már 20-25 perc is elegendő.

A kardió legyen az edzés végén, és ilyenkor ne csináljunk belőle többet 30 percnél. Az izmok edzéséhez ugyanis szükség van a szénhidrátokra, amiket ha előtte kardiózunk, felhasználunk. (És 45 perc kardió az egyéb edzés előtt nem bemelegítés, a bemelegítés kb. 10-15 perc.) Kitűnő alkalom közepes intenzitású (aerob) edzéshez még a reggeli időpont, amikor üres a gyomrunk. Más edzésformát viszont sose végezzünk éhgyomorra!

A kardiózás előnyei:
erősíti a szívizmokat,
az edzés során a test endorfint termel, aminek köszönhetően jobb lesz a kedvünk és a közérzetünk, nem csak az edzés során, de utána is, még órákra megnövekszik a szervezet energiafelhasználása, vagyis több kalóriát fogunk elégetni,
segít levezetni a feszültséget,
csökkenti a szívroham és a stroke veszélyét.

Tehát, hetente minimum 3x20 perc kardió edzés közepes intenzitással! (Kicsit lihegősen de még beszélni tudósan.)

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A mozgás pozitív hatásai

Tagadhatatlan, hogy a mozgás egészségünk záloga. Ha csak hetente párszor sétálunk, biciklizünk vagy kocogunk egy kicsit, már azzal sokat tettünk azért, hogy jobban érezzük magunkat.

2016.10.10.    3


Zsírégetés (2)

Földes Gyöngyi

Akár fogyni akarunk, akár alakot formálni, izmosodni, a nem kívánt párnácskák ellen mindenképp fel kell venni a harcot.

2016.5.27.    5

A rovat további cikkei

Nők és a fizikoterápia

PR-cikk

3 dolog, amivel a nők a leggyakrabban fizikoterápiára járnak, ami az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer a mozgásszervi problémák enyhítésére. Különösen a nők körében népszerű.

2024.12.11.   


Miért ferdül el a gerincünk?

PR-cikk

Miért alakul ki a gerincferdülés, és mit tehetünk ellene?

2024.11.21.   


Házi praktikák

Rajczi Viktória

Immunerősítésre és a meghűléses betegségek lerövidítésére.

2024.11.10.    22


Ne pánikoljunk!

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Pánikban a viselkedési normákat felülírja a túlélési ösztön, az ember, magatartása teljesen megváltozik. Sokan a hisztériához hasonlítják.

2024.8.21.   


Allergia és természetgyógyászat

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Minden allergiás reakció az immunrendszer védekező mechanizmusainak túlzott megnyilvánulása.

2024.7.31.    5


Fogamzásgátlás: pro és kontra

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Egy nő két dolog miatt képes mindenre: hogy legyen gyermeke, vagy, hogy ne.

2024.7.15.   


Ekcéma, a gyerekkor bőrbetegsége

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

A kisgyemekes anyukák gyakori témája, hogy a gyermekük ekcémás.

2024.4.10.   


A számítógéphasználat ártalmai

PR-cikk

Betegségek és sérülések, amelyeket a számítógép intenzív használata okozhat. A számítógép rendszeres, napi több órás használata számos betegség kialakulásához vezethet...

2024.3.1.   


Előadás testmozgással

Sajtóhír

A közelmúltban Szolnokon Nagy-Bana Zsanett tartott előadást a demenciáról az érdeklődőknek. Részletek a cikkben.

2024.2.15.   


Alvászavarban küzdőknek

PR-cikk

Alvászavarban küzdőknek erősen ajánlott megismerkedni a CBD olajokkal

2023.11.25.