Forró kása

Póda Erzsébet  2015.10.13. 0:53

Előítélet. A szakirodalom szerint az előítélet olyan vélemény, amelynek nincs tapasztalati alapja...

...elsősorban érzelmi alapon szerveződő ítéletalkotás. Nem támasztja alá tényszerű vagy logikus indok.

Az előítéletet vagy előítéletességet általában minden fórumon negatívnak tartják, és már az iskolában oktatják, hogy nem szabad előítéletesnek lennünk. Ha valamiről negatív véleményünk van, vagy nem fogadunk el egy olyan nézetet, amit társadalmilag illik (?), máris ránk sütik az előítéletes bélyeget. Mégpedig kizárólag negatív értelemben.


A társadalmi normáink közt egy jó ideje előkelő helyen szerepel a tolerancia és a szolidaritás. Nos, mindkettő nevében követtek már el, mondjuk úgy: csúnya dolgokat. Mindkettő olyan fogalom, mely valamiképpen kordában tartja személyes szabadságunkat. Mert miért kellene toleránsnak lennünk valamivel vagy valakivel szemben, ha minden porcikánkkal ellenérzéssel viseltetünk iránta? Vagy miért kellene szolidárisnak lennünk egy olyan dologgal, jelenséggel, amely egyáltalán nem egyezik belső értékrendünkkel?

A személyes szabadság személyi jogunk. Ez „az ember önállóságához, jogképességéhez kapcsolódó garancia, mely szabadság nem a jogból, hanem a természetből ered. Aki kétségbe vonja más szabadságát valamely dologban, annak kell bizonyítania a jogszabályi tiltás meglétét.” Nos, innentől kezdve hosszú filozofálásba kezdhetnénk a témáról. Ezen írásnak azonban most nem ez a célja.

Az előítéletességet a leggyakrabban a média taglalja. A média, amely mára már teljesen elvesztette ama feladatát, hogy objektívan tájékoztasson. Tényfeltáró szerepét sem gyakorolja sűrűn, és rég nem működik a társadalmak lelkiismereteként. Sokkal inkább gazdasági és pénzügyi érdekek képviselője, ezzel kapcsolatban szinte kizárólag reklámozó és emberbutító feladatokat lát el. (Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint például a nők médiában megjelenő ábrázolása. Vagy napjaink katasztrófába vezető aktuális történéseinek tálalása, amit hazug tudósításokon és képeken keresztül akar a szolidaritás és megértés nevében lenyomni az európai lakosok torkán.)

A szakirodalom szerint az előítéletnek többféle fajtáját ismerjük: életkori (fiatalok és öregek), fogyatékossági (milyen emberek a fogyatékosok), vallási, nemi, etnikai gazdasági (szegények és gazdagok), nemzeti, faji és mindenféle más. A régi korokban is működtek az előítéletek, melyek mások, vagyis az elődök tapasztalatai alapján ivódtak a köztudatba. Ezek egyértelműen megvédték a többieket bizonyos sérülésektől, rossz tapasztalatoktól. Az előítéletesség néha igenis a hasznunkra lehet. Ha például úgy gondoljuk, előítéletesen, hogy éjjel nem megyünk keresztül egy sötét parkon egyedül, akkor azt nagyon is jól tesszük. Megvédjük magunkat egy esetleges életre szóló borzalmas élménytől. Vagy, ha előítéletesen nem adunk teljesen idegennek nagy pénzösszeget kölcsön. Vagy előítéletesen úgy gondoljuk, nem bízzuk kisgyermekünket ismeretlen férfibébiszitterre... Vagy puszta előítéletből nem költözünk a város legrosszabb hírű negyedébe.

Az előítéletesség tehát hasznos is lehet, hiszen segít rendszerezni a világunkat, segít meghatározni benne a helyünket, segít megvédeni magunkat a kellemetlenségektől. Persze nem kell mindenkinek előítéletesnek lennie. Hiszen vannak közöttünk vagányak, bátrak, merészek, akik nem riadnak vissza semmitől. Ám, azok, akik óvatosabbak, jobb, ha szem előtt tartják a bölcs közmondást: kinek egyszer megégette a száját a kása, az aludttejet is megfújja...

Hozzászólások

@

Küldés