Féltékenység

Vég Erzsébet 2008.6.13. 8:01

Nincs ember a Földön, akit valaha ne csapott volna meg a féltékenység szele.

Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az vagy szent, vagy nem mond igazat. Sokan talán azért nem vallják be, mert az esetek többségében a szót egyértelműen negatív előjellel használjuk. De vajon tényleg mindig rossz-e ez a furcsa érzés?

Nap, mint nap tapasztalom a gyerekeimen például a testvérféltékenységet. Nagyon kell vigyáznom, hogy egyikük se érezze magát háttérbe szorítva a másik ellenében. És nagyon ügyesen kell zsonglőrködnöm, ha azt szeretném, hogy mégis megértsék: vannak helyzetek, amikor igenis a másiknak kell előnyt adni. Hosszú tanulási folyamat, nem csak nekik, nekem is. Az anyák tudják, miről beszélek...

Természetesen nem csak testvérféltékenység létezik. Próbáltam is számba venni valamennyit. Például: szakmai féltékenység a munkahelyen. Nagyon rosszul esik, ha minden igyekezetünk ellenére a kollégát léptetik elő, vagy ő kap fizetésemelést. Ha azonos teljesítményt nyújtottunk, kellemetlen érzésünk érthető. Ettől viszont akár még szárnyakat is kaphatunk (az első sokk után persze), és másnaptól már duplán teljesítünk. Remélhetőleg a főnökünk észreveszi és díjazza törekvésünket! Rosszabb esetben viszont, vagy ha ez sokszor előfordul, akár teljesen le is törheti az érdeklődésünket és a teljesítményünket.

Leggyakrabban talán a szerelmi vagy szexuális féltékenységre gondolunk a szó hallatán. Bölcs nőismerőseim sokszor hangoztatják, hogy titokzatosnak kell maradni, féltékennyé kell tenni a férfit, akit szeretünk. Nos, a praktika lehet, hogy működik, sőt elismerem, hogy bizonyos helyzetekben hasznos is lehet. Mégsem szoktam alkalmazni. Valamiért nekem úgy normális, hogy tudja rólam a másik, nem érdekel a többi pasi. (Na, jó: a sármos vagy sportos férfiakat én is meg szoktam nézni magamnak:). Pláne nem két apró gyermek mellett. Lehet, hogy butaság és az is lehet, hogy sokkal jobb helyzetben lennék, ha alkalmaznám. Mármint a titokzatoskodást. Állandóan ébren tudnám tartani az érdeklődést, forrna köztünk a levegő (a szó jó értelmében), stb. Valamelyik évezredben talán megpróbálom. Az is igaz viszont, hogy a párom sem egy féltékeny-fajta. Vagy csak azért nem, mert eleve nem adok rá okot, és egy pásztoróra kivitelezése amúgy sem lenne egyszerű az apróságok miatt... Az viszont biztos, hogy amikor gyerekcsőszöm akad, akkor szabadon jövök-megyek, nincs elszámoltatás, nincs telefonálgatás vagy ellenőrizgetés. És ez nekem jó. Ismerek viszont olyan párt is, ahol a nő igényelné, hogy a férje egy kicsit féltékeny legyen, mert számára már-már közönyösnek tűnik a férfi. Néha baráti társaságban szándékos flörtölésbe kezd, csak, hogy kiprovokálja a férjéből az effajta érzelmeket. Mindezidáig sikertelenül, mert a férje rendíthetetlenül bízik benne.

Igaz is: flörtölés. Akár egy másik témát is megérne, mert erről is mindenki másképp vélekedik. Vérmérsékletemet ismerve, valószínűleg igen rosszul viselném a férjem flörtölését, éppen ezért én sem szoktam élni e vérpezsdítő módszerrel. Mástól viszont azt hallom, hogy kifejezetten feldobhatja a kapcsolatot, ha az egyik fél azt gondolja, hogy a másik szemet vetett valakire, vagy netán már van is köztük valami. Érdekes módon ezt többségében nőkről hallottam. Mármint, hogy ha esetleg addig „elengedte volna magát”, most ismét ápolt lesz, új frizurával megy haza, felvonultat egy-két dögös ruhát, netán fehérneműt, stb.

Ennek ellenére azt gondolom, hogy a féltékenyéggel és a féltékennyé tétellel csínján kell bánni! Ha a mi érzelmeink között bukkan fel, érdemes átgondolnunk, hogy mi lehet a háttérben? Valóban okot adott rá a másik ember (kolléga, szülő, gyerek, férj, feleség) vagy esetleg mi nem érezzük jól magunkat a bőrünkben (túl soványnak/kövérnek/okosnak/butának, stb. hisszük magunkat), és ezért tűnt fel nálunk a „zöldszemű szörnyeteg”? Ha viszont felénk irányul, akkor is érdemes átgondolni, hogy a másik fél érzelmeinek milyen oka lehet és higgadtan megbeszélni vele a dolgot – már ha lehet. De ha túlzásba esik az illető, vagy netán tettlegességgé fajulna a dolog, akkor mindenképp mérlegelni kell, hogy szabad-e benne maradni a kapcsolatban?

Senki sem szeret állandó gyanúsítgatásoknak kitéve élni, rettegésben pláne. Ha valaki ok nélkül féltékenykedik ránk, annak valószínűleg önértékelési problémái vannak, ezek pedig nem szoktak csak úgy maguktól elmúlni. Tehát vagy szakember segítségét kell kérnünk, vagy felvenni a nyúlcipőt…!