A férfiideál

Száz Ildikó 2012.5.28. 5:43

Az ideális férfi olyan (is) lehetne, mint amilyen Subagio volt, a kirándulóhajó fedélzetének egyik pincére.

A mindig mosolygós fiatalember rendkívüli eleganciával szolgálta fel a hatfogásos vacsorát. A születésnapomon gyertyát hajtogatott az asztali kendőből, és harsányan dalra fakadt.

A reszelt parmezánt egy méter magasságból szórta a pesztós tésztára, hogy a sajtdarabkák apró hópelyhei ne csak az ételt, hanem a tányér peremét is ellepjék. Ha elfogyott a zsömle, azonnal újat varázsolt a helyébe, és úgy hozta be az ásványvizet, mint a legdrágább borkülönlegességet. Ám mégsem volt ideális, mert mindig azt tette, amit a vendég és a munkaadó elvárt tőle. A vágyait a kajüt legmélyebb fiókjába zárta, és a kulcsot a tenger fenekére hajította. A mosolya vidám, a fogsora hibátlan volt, fekete szemében mégis riadt szentjánosbogárként ott lakott az elvágyódás.

Az ideális férfi éppen ezért más.

Olyan, aki engedi, hogy naponta hófehér gyolcsba bugyoláljam a lelkét. Gondosan kifertőtlenítsem, sebhintőporral kezeljem az élettől kapott szúrásokat, illetve azokat a lőtt sebeket, melyek lyukat ütöttek a férfiúi önérzetén. Az ideális férfinak szüksége van rám. A soha véget nem érő meséimre. A mindennapi – kitalált vagy valós – történeteimre, melyek kellemesen elringatják, vagy ha éppen arra van szüksége, akkor új gondolatokra és tettekre serkenthetik. Az ideális férfival órákon át lehet beszélgetni, sétálni, sportolni és eszmét cserélni. Világot megváltani, zenét hallgatni, és erőt meríteni egy következő, mindent meghatározó nagy dobáshoz. Csak élni nem szabadna vele, egyetlen napig sem.

Élni kizárólag azzal szabad, aki naponta hófehér gyolcsba bugyolálja a lelkemet. Fertőtleníti, sebhintőporral kezeli az élettől kapott szúrásokat, illetve azokat a lőtt sebeket, melyek lyukat ütöttek női önérzetemen.