Megjött a ló, de hol a herceg?

Angyal Sándor 2012.5.24. 5:45

Álmodozni lehet, de mindig eljön az idő, amikor azok az álmok szertefoszlanak, és mögülük előtűnik a valóság.

Ez a helyzet a lányok által áhított és nagy hévvel várt szőke herceggel: hogy nem bír megérkezni. Lehetséges, hogy leragadt Hófehérkénél, akit aztán megcsalt Csipkerózsikával, Hamupipőke unokanővérével, akivel meg azelőtt hált? Persze mindenki máshogy értelmezi a mesebeli hős fogalmát. Van, aki számára ez csak egy frázis, álmai pasiját jelzi, aki nem feltétlenül szőke és kékszemű. Leginkább még lovagolni sem tud, ami természetesen nem is előírás.

Aztán vannak, aki tényleg a szőke hajzuhatagú és égszínkék szempárral megáldott férfiút várják, kidolgozott kockás hasfallal, erős karokkal és olyan mosollyal, amitől leesik a lányok bugyija. Jelentem, biztos akad ilyen, de az általában – ha a „bugyilehúzós” jelenséget vesszük –, nem valami hűséges. Ha mégis sikerül megtartani, akkor szerencsés az illető. Vagyis szerencsésnek érezheti magát az elején. De a szőke herceg haja is kihullik, a kockás hasfal is semmivé foszlik, és nem marad utána más, csak egy böfögő és a pocakját simogató tévénéző barom. Persze ez is, mint az előző példa, eléggé szélsőséges.

Lányok, lányok! Gyakran estek abba a hibába, hogy az igazira vágyakozva dobjátok az éppen aktuális, odaadó pasitokat. „Mert várom az igazit!” – jön az indoklás. Aztán egy hónap elteltével azt látjuk, hogy egy nagydarab, ronda, ám pénzes pasassal ölelkeztek. Ekkor kérdem én: „Megérkezett a ló, de hol marad a szőke herceg?”

Mert ugye sosem jó az, ami éppen van. Mindig többet akartok, mindig többre vágytok. Ha pénze van, előbb, vagy utóbb az a baj, hogy nem mertek vele mutatkozni. Ez lehet azért, mert ronda, vagy azért mert öreg. De lehet az oka egyéb más is, teszem azt, a viselkedése. Ha nincs pénze, akkor a jelleme, az egyénisége fogott meg benneteket. De ebben az esetben is becsap a menykő. Miért nincs több lóvéja? Mert jó lenne egy kocsi, kirándulás, vagy éppen a „merci” kulcsát mutogatni valamelyik kávézó asztalánál.

Az elégedetlenségen kéne változtatni, nem pedig mindig csak keresgélni. Néha be kell érni azzal, ami van, mert előfordulhat, hogy annál csak rosszabb lesz. S ha elveszíti valaki a biztosat, a mesebeli bizonytalanért, nem garantálja senki, hogy megérkezik az áhított fehér paripa a szőke trónörökössel. Lehet, hogy jön majd a ló az út szélén poroszkálva, egy munkában megfáradt öreg kanca, akinek a hátán ülve kapával integet a fogatlan paraszt. Esetleg ez jár, ha lecserélitek a délceg gyalogost. (De természetesen ez csak egy hasonlat, ne tessék szóról szóra értelmezni!)

Szóval, ha le akarjuk vonni a tanulságot, az nemes egyszerűséggel annyi lenne – és ez a férfi kollégáknak is szól –, hogy tanuljuk meg megbecsülni azt, amink van! Próbáljuk meg elfogadni azt, aki nekünk jutott! Nem az a fő, hogy milliói legyenek, vagy az, mit gondolnak róla a barátaink. Az a lényeg, hogy szeressen és megbecsüljön bennünket. Mert lássuk be, az igazi csak akkor létezik, ha nem a tökéletességre törekszünk, ugyanis tökéletes pasi (nő) nem létezik. Az csak az agyunk, a képzeletünk szüleménye.

Hiszen hibái mindenkinek vannak, s ezek miatt nem megszabadulni kell az illetőtől, hanem meg kell tanulni elfogadni azokat és együtt élni velük.