A mi időnk


Filó Péter  2009.12.28. 7:48

A fiatalság lendülete mindig megigéz. A naivitás, a merészség, és az életerő keveréke.

Az „ide nekem az oroszlánt is” mentalitás. Néha szeretnék a mai fejemmel fiatalabb lenni. Persze ennek nem lenne sok értelme, és ha jobban belegondolok ez nem is fedi a valóságot. Nem, nem szeretnék újra kamasz lenni. Inkább élvezem azokat a felfedezéseket, amik még jönnek az életemben.

Minden életszakaszunknak megvan a maga tanulnivalója. Kamaszként rendíthetetlenül hittem a magam igazát, felkészültem, hogy ezt ki is nyilvánítsam. Mára azért alábbhagyott ez a lendület. Néha ugyan fogcsikorgatva, de elfogadom más igazát, és már nem gondolom, hogy a más nézőpont rossz, egyszerűen csak más. Súlyos vereségek és nagy felismerések vittek el ebbe az irányba. A végletesség már nem igazán nekem való. Régen, ha szerettem, akkor imádtam, ha nem szerettem, utáltam. Egyszerű és kényelmes volt mindent feketében és fehérben látni. Sosem hittem a szürkében, a szürke a gyengék és megalázkodók színe. Ma pedig ülök a szürke fejemmel a gép előtt és örülök, a szürke szín árnyalatainak. A kompromisszumot már nem a gyengeségnek látom, hanem annak a felismerésnek, hogy erőm véges. Van, hogy néha vissza kell vonulnom ahhoz, hogy előbbre jussak.

Egy emlék: az évkönyvünkben, többek között, ezt is írták rólam: „Ő az, aki egy nap képes többször is átesni a ló túloldalára.” Remélem pontos az idézet, és nem vetnek a szememre pontatlanságot a volt osztálytársaim. Szóval éltem a kamaszok fantasztikus életét. A lényeg végül is, hogy túléltem és elértem, amit akkor szerettem volna, felnőtt lettem. Nem volt mindig fáklyásmenet, de hát kinek az? Ennek köszönhetem, hogy ma már van elképzelésem arról, hogy ki is vagyok és merre tartok. Azt látom ma is a kamaszokon, amit én is éreztem, hogy túl akarnak lenni rajta. Most akarnak felnőttek lenni, nem holnap. Csigavér! Eljön az is. Addig még rengeteg fontos tennivaló van. Úgy érzem, sokan elfelejtik a kamaszkor lényegét. Ekkor lesz a gyerekből felnőtt. Ez természetesen, mint minden átalakulás, rengeteg nehézséggel jár. Aki meg akarja spórolni ezt, talán elveszíti annak a lehetőségét, hogy egyszer tényleg felnőtt legyen.

Később nagyon nehéz pótolni az elvesztegetett időt. Hány felnőttnek álcázott gyerek kering most is körülöttünk? Mindenre az a válaszuk, hogy majd később. A végén pedig ott állnak majd negyvenévesen és nézik mivé lettek. Elrontott kapcsolatok, válás, megkeseredett szájíz, esetleg gyerekek, akik tőle szeretnék megtanulni, mit is jelent felnőttnek lenni. Igen, hibásak vagyunk mi, felnőttek is, hogy olyanok a mai fiatalok amilyenek. Panaszkodni persze könnyű, tenni ellene annál nehezebb. Utálni könnyű, igazán szeretni nehéz.

Igen, végre eljött a mi időnk. Mennyi hibát róttunk fel szüleinknek, tanárainknak és ki tudja még kinek? Most itt a lehetőség, megkaptuk az irányítást, csak rajtunk múlik, hogy milyenek lesznek a fiatalok. A felelősség most már a miénk.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Fitneszbe megyünk!

Angyal Sándor

Na, nem én! De manapság divat fizetni azért, hogy drága tornagépekkel eddzük a testünket.

2013.11.14.  2   


Szőke nő az ülés mélyén

Angyal Sándor

Nem, nem egy Almodóvar-filmről lesz szó, hanem a színtiszta valóság nagy autókról és szőke sofőrökről...

2013.9.25.  2    17


A nők többet vásárolnak

Angyal Sándor

A cím megtévesztő, vagyis szerintem nem teljesen igaz.

2013.6.4.  4    13


Mitől félnek a férfiak?

Faar Ida

Rendíthetetlenek, erősek, kitartóak, bátrak, sebezhetetlenek, ilyen és ehhez hasonló jelzőket használunk, ha a férfiakat akarjuk jellemezni.

2013.2.22.    8


Anyasági időhajsza

Szilvási Krisztián

A férjezett családos anyák hétköznapjai – férfiszemmel.

2012.10.25.  3   


Nincs barátság szex nélkül?

Szilvási Krisztián

Mármint férfi és nő között természetesen.

2012.10.12.    25


A változás szele

Póda Csanád

Kiabál. Megütött. Bánt... De szeret!

2012.1.4.    10


„Párkapcsolati” utazásaim

Póda Csanád

Misztériumok a Komárom-Csepel vonalon.

2011.12.22.  2    12


Óvakodj (ezektől) a férfiaktól!

Robert H.Raven

Ezer és ezer történetet hallottam már a szakításról. Majd´ mindegyik sztori azzal kezdődik, hogy a pasi olyan édesnek tűnt eleinte...

2011.7.22.  17    36


Kedves, elviszlek oda...

Robert H.Raven

Nemrégen a combfix harisnyák semmihez sem hasonlítható erejét énekeltem meg. Most a romantikával próbálkozom.

2011.6.27.  15   


A Kate Middleton-leckék

Robert H.Raven

Nemrég hosszabb időt töltöttem kedvenc városomban, és volt időm áttanulmányozni a sajtót az évszázad esküvőjéről.

2011.6.13.  6    20


Vissza a combfixbe!

Robert H.Raven

Mostanában a tévék műsorait figyelve észrevehettük, hogy a fiatal lányok a tetszetős tangáikat lecserélték vitorlavászon méretű csatabugyikra.

2011.5.11.  14    13