„Párkapcsolati” utazásaim

Póda Csanád 2011.12.22. 6:46

Misztériumok a Komárom-Csepel vonalon.

Vasárnaponként, amikor unokahúgommal útnak indulunk Komáromból, hogy hétfőn újult erővel és energikusan vághassunk neki egyetemi teendőinknek, egészen abszurd párokkal találkozunk. Ilyenkor sokatmondóan egymásra nézünk, elmosolyodunk, vagy épp gúnyosan grimaszolunk, de megesett már, hogy alig bírtuk visszafogni a gurgulázó nevetést.

Belül azonban gyakran egészen kétségbe esek, hogy mit neveznek manapság szerelemnek...

A HÉV-re egy huszonéves srác szállt fel, a lány- és a fiúbarátjával. A fiúbarát átlagos kinézetű, a lány aranyos. A srác azonban... Nem vagyok nőből, hogy eldöntsem, ki a „jó pasi” és ki nem, viszont a keresztbeálló fogakat, a szerteálló füleket és a gyér, csöpögősre zselézett hajat a hanyag öltözködéssel még én is meglátom. Az elejétől fogva nyilvánvaló – a közelhajolásokból, a szemkontaktusból, a viccelődésből –, hogy a fiúnak nagyon bejön az amúgy igényesnek tűnő, csinos fiatal lány. Meg is jegyeztem az unokatesómnak, hogy szegény csaj, pont egy ilyen srác nyomul rá. Kellemetlen lehet lerázni. Ő osztotta a véleményem, és egyrészt elszörnyedt, másrészt majd’ megpukkadt azon, hogy a srác miként süti el a világ összes rossz poénját, grimaszolva és hangosan „hangutánozva” a nyilvánosság előtt.
És akkor...!
Odahajolt, és egy puszit adott a lány szájára.
A szerelem vak. De hogy még süket és hülye is legyen?!

Egy világ dőlt össze bennem.

És a legjobban az fájt, hogy a mellette ülő fiúbarát arcáról lerítt, mi jár a fejében: Miért ő, és miért nem én? Hogy sikerült neki egy ilyen csajt?

A mai napig nem fogtam fel, amit akkor láttam.

Szintén a HÉV-en sikerült beülni egy olyan fiatal párocska mellé, akik felhozatalába 15 perc leforgása alatt belefért az összes rossz sablonszöveg, amit valaha hallottam. „Látod, pont ezt utálom benned. Nem lehet veled hülyéskedni. Hah! Komolyan? Bezzeg, ha én mondok ilyet...” És még sorolhatnám. Mintha ezt tanulták volna És valószínűleg ezt is tanulták, a szüleiktől, a médiából, kitudjahonnan...

Hogy kell egy kapcsolat, még akkor is, ha utálod a „párod” tulajdonságait, ha unalmas és sablonos az egész. Persze, Susan T. Fiske (a méltán híres szociálpszichológus) is megmondta, hogy alapvető társas motívum a valahova tartozás. Csak épp az a szomorú, hogy ezt a vágyat igénytelenül elégítjük ki, és szinte bármilyen áldozatot képesek vagyunk meghozni egy gyér illúzióért. Az önáltatásról pedig most nem is ejtek szót... Az egy másik mese lesz.

Következő helyszín a kettes metró. A Batthyányi tér és a Kossuth között két srác esik be két lány társaságában. Az egyik „hölgyemény” nyitómondata (nem kis hangerővel): „Nekem már beütött a pálinka!”
A másik helyesel, hogy neki is.
Szegény fiúk csak zavartan mosolyognak.

Kedves lányok! Akármennyire is úgy tűnik, még nekünk, fiatal férfiaknak SEM kellemes hangoskodó, részeg nőkkel töltenünk az időt!
(Ezt a stratégiát csak akkor válasszátok, ha szeretnétek, hogy valaki egy éjszakára hazavigyen, majd reggel lelépjen egy szó nélkül. Esetleg ugyanezt megcsinálja többször, gyors egymásutánban.)

Pedig alapvetően csinosak is lehettek volna, ha épp nem töltik be hangjukkal és "pálinkaillatukkal" a szerelvényt. Mégis, annyira kétségbeesettnek tűntek...! És fogadni mernék, hogy sokszor morfondíroznak azon értetlenül egy (néhány) pohár tömény mellett, hogy vajon miért nem választja őket senki?

A fentiek sajnos nem egyedülálló esetek. Szerencsésnek érezhetem magam, hogy van egy fülhallgatóm, s nem kell nap mint nap minden ilyen kétségbeejtően szomorú jelenetet végighallgatnom. Unokatestvérem egyszer, mikor megmosolyogtam, hogy kitette „párja” képét bekeretezve az éjjeli szekrényére (amit háború idején, mikor hónapokig vagy évekig nem látják egymást, még megértek, de egy egymást szinte minden nap, de legalábbis minden héten látó embereknél kevésbé), azt mondta:
„Biztos csak irigykedsz, mert neked nincs kit szeretned, és nincs, aki szeressen!”

Ha a szeretetért így sutba kell dobnom önmagamat, ennyire sablonossá kell tennem az életemet és így meg kell alázkodnom, hogy valaki felfigyeljen rám, inkább maradok egyedül.

Az igazi szerelem nálam nem ismer kompromisszumokat.