Ocsú a búza között


Nagy Erika  2010.1.6. 21:34

Divat ma fórumozni, véleményt mondani, csak az nem mindegy hogy mindezt miként cselekedjük meg.

Én csak a magam nevében beszélhetek, és vallom, hogy a fórumra olyat írok le, amit pár nap elteltével sem bánok meg. Nem becsmérelek, nem személyeskedem, így is lehet véleményt mondani. Nem szeretem az arc nélküli fórumozót, annál inkább az értékes párbeszédet. Vannak, akik azért fórumoznak, mert keresik az összetűzést. Teszik mindezt gyakran álarc alatt, s vallom azért, mert gyávák. Ők azt hiszik, hogy nagyon bátrak, hogy jól megmondták – de én nem becsülöm azt az embert, aki nem meri nevét adni a véleményéhez.

Fórumozáskor nem kell mindig a bajt keresni! Lehet kultúráltan is fórumozni, nem bomlasztani, építő jelleggel hozzászólni. Ugye milyen egyszerű? Ezzel nem azt mondom, hogy ne mondjuk el a véleményünket. Sőt! Anélkül semmit sem ér az egész. Csak ne úgy, hogy vádaskodunk légből kapottan megvádolva, gyalázkodunk, személyiségi jogokat is megsértve. Mire jó az? Ahány ember, annyi vélemény. Én így látom, más amúgy. Nincs ebben semmi fura, ez természetes. De attól, hogy nem egyezik a véleményünk, még nem kell vagdalkozni a szavakkal. Civilizált emberek lennénk, vagy mi…

Sajnos ezt gyakran elfelejtik azok, akik csak azért fórumoznak, hogy ott éljék ki becsmérlő hajlamaikat. Meg olyanon vitatkozzanak, ami nem adott okot a vitára. Talán azért, mert unatkoznak, nincs senkijük, akikkel beszélgethetnének – ezen bevallom, meg sem lepődöm. Az az ember, aki csak a bajt keresi, magányos lesz egy idő után. Majd a kákán is csomót keres.

Imádom azokat a fórumokat, ahol jókat lehet beszélgetni, vitatkozni, véleményt nyilvánítani. Mindezt egyszerűen, indulatok nélkül, vagyis kulturáltan. Az sem baj, ha különféle korosztály mindkét neme képviselteti magát, mert attól még érdekesebb, színesebb lesz a fórum. Csak sajnos azt vettem észre, mindig kerül a búza közé ocsú…

…De ne aggódjunk, mert ha akarjuk, a szél kifújja a könnyebb fajsúlyú pelyvát. Ha pedig nem akarjuk, akkor ne vegyük a lapot! Ignoráljuk, ez sokkal hatásosabb, mintha leereszkedünk a szintjére. Bizonyára felbőszül annyira, hogy újra betyárkodik, de ha kitartunk, megunja, és lelép. Volt erre példa, tehát működik.

Kellemes fórumozást!



Hozzászólások

Sanyi, 16. 01. 2010 18:52:06 remek
"Lehet kultúráltan is fórumozni" - egyet kell értenem Erika. Ezt mindenkinek a saját szeme előtt kellene lebegtetnie :)
erika, 16. 01. 2010 20:01:17 Re
Én tudom, te tudod, de ő tudja?
    
Sanyi, 17. 01. 2010 00:20:34 Re: Re
Ő? Nem valószínű...
@


Kapcsolódó cikkek

Forum Hungaricum

Robert H.Raven

Amikor az ókori Rómában született egy gyerek, akkor a rómaiak mindig a gyermek érdekeit tartották szem előtt…

2010.1.18.  44   


Micsoda mélység!

Póda Erzsébet

A véleménynyilvánítás fontos dolog. Tisztán tartja az elménket, hozzátartozik a mentálhigiénéhez.

2010.1.13.   


Névtelenül bátran

Jády Mónika

Webmagazinunkban 2007 októberében a terhesség-megszakítás volt a Hónap témája.

2010.1.11.  15   


Arcok nélkül

Puha Andrea

Freud azt mondja, az emberek személyiségének három alkotóeleme van.

2010.1.8.  2    4

A rovat további cikkei