Farsangi ízek


Nagy Erika  2022.1.30. 1:37

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

Nem nagyon terhelte meg a családi kasszát a hozzávalók megvásárlása, így hetente gyúrtunk, dagasztottunk, sütöttünk. A fánknak minden változatát elkészítettük, ebből szeretnék ízelítőt adni azoknak, akik szeretik ezt a finomságot.

Először egy egyszerű fánk receptjét adom át, majd pedig egy több munkával járó, időigényesebb fánkét. Mindkettő régi, családi ereklye.


Farsangi fánk 1

Hozzávalók: 4 tojás sárgája, 4 evőkanál tejföl, 4 dl liszt, csipetnyi só, kevés cukor, ízlés szerint rum

A hozzávalókat összegyúrjuk, 15-20 percet pihentetjük, majd kicsit vastagabbra nyújtjuk, mint a levestészta. Derelyevágóval kiszaggatjuk tetszőleges négyszögekre vagy rombuszokra, a közepét is bevagdaljuk, majd ezen a résen átfordítjuk az egyik sarkát. Forró zsiradékban kisütjük, és még melegen meghintjük vaníliás porcukorral.

Farsangi fánk 2

Hozzávalók: 0,5 kg finomliszt, 6 tojás sárgája, 6 dkg vaj, 3 dkg élesztő, 3 dl tej, késhegynyi só, evőkanálnyi rum, 4 dkg cukor, zsiradék a sütéshez


Az élesztőt 2 dl langyos, cukros tejben felfuttatjuk. A vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a tojássárgákat, majd hozzáadjuk a lisztet, az időközben felfuttatott tejet, rumot, a maradék langyos tejet, sót és hólyagosra kidolgozzuk. Liszttel megszórva pihentetjük, addig, amíg a duplájára nem növekedik a tészta. Lisztezett deszkára fordítjuk, és tenyérrel hüvelykujjnyi vastagságúra ellapítjuk. Ne használjunk sodrófát, mert az túlságosan összetöri a tésztát. Lisztbe mártott fánkszaggatóval kiszaggatjuk, s olyan sorrendben rakjuk egymás mellé, amilyen sorrendben kialakítottuk, kb. 5 cm távolságra egymástól, hogy a további kelésnél ne ragadjanak össze. Tetejüket óvatosan vékony olajréteggel kenjük át, hogy ne cserepesedjenek. Terítővel letakarjuk, s pihentetjük. A szaggatásnál lemaradt darabokat lisztmentesen visszatesszük a tálba és összedolgozzuk. 5-6 perc pihentetés után kinyújtjuk és kiszaggatjuk, pihentetjük.

A tésztákat forró zsiradékban kisütjük. A fánk csak akkor magas, könnyű és szalagos, ha megfelelő magasságú és hőfokú zsiradékban sül. A magasság 7-8 cm legyen, a zsiradék hőfoka pedig 120-140 Celsius-foknál ne legyen magasabb. Ezt úgy állapítjuk meg, hogy a zsírba zöldpetrezselymet teszünk. Ha parányi gyöngyök keletkeznek, és nem sistereg, a hőfok megfelelő. Ha forróbb zsiradékban sütjük, felületén az alvadásos folyamatok hatására azonnal kéreg keletkezik, s ez megakadályozza a sütéskor való utókelesztést. A fánk emiatt nem lesz szalagos.

Csak annyi fánkot tegyünk a zsiradékba, hogy ezek növekedés után se érjenek össze, mert az összeérés akadályozná a szabályos szalag keletkezését. Lefedve, lassan sütjük, mozgatás nélkül. 4-5 perc múlva a fedőt leemeljük, vigyázva, hogy a gőz ne csurogjon vissza a zsiradékba. A fánkot lapáttal megforgatjuk és fedő nélkül sütjük tovább. Papírra vagy rácsra szedjük ki, majd vaníliás cukorral megszórjuk. Gyümölcsízt adunk hozzá.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Nincs farsang fánk nélkül

Jády Mónika

A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)

2022.1.17.    20


Még lehet fánkot sütni

Tompa Orsolya

Egészen a böjtig, sőt azon túl is süthetünk fánkot. Ezúttal egy családi túrófánkrecepttel készültünk.

2016.2.4.    5


Szardíniai fánk

Kottra Éva

A legrangosabb olasz konyhamagazin, az Etoile, egyik régi számából csentem el ezt a fantasztikus receptet.

2011.4.1.   


Fenséges farsangi finomságok

Halász Kata

Tradicionális lengyel fánk, hájas sütemény, négerke – vagyis fenséges farsangi finomságok!

2011.2.11.   


Farsangi fánkkínálat

Kabók Zita

Pompos meggylekvárral és csöröge rumos baracklekvárral ma estére – vagy hétvégére.

2011.1.20.   


Nagyanyó szerint…

Sábitz Katalin

...a farsang nem igazi fánk nélkül. Rajta, sütésre fel!

2009.1.21.   

A rovat további cikkei

A sokoldalú málna

Faar Ida

A málna a legfinomabb gyümölcsök egyike. Fogyasztható nyersen, de kiváló desszertalap is. (Receptekkel.)

2023.8.15.    2


Sütik váratlan vendégeknek

Jády Mónika

Ha már nincs annyi időnk, hogy szárazsüteményt gyúrjunk-sodorjunk-szaggassunk...

2023.8.2.   


Ki nem hagyható zöldségek

Faar Ida

Paprika, paradicsom – ha gyermekünk nyersen nem szereti, kínáljuk neki ételek hozzávalóiként.

2023.8.1.   


Barátkozzunk meg a padlizsánnal!

Faar Ida

Törökparadicsom vagy tojásgyümölcs néven is ismerhetjük ezt az egyik legfinomabb zöldségfélét. (Receptekkel)

2023.7.25.   


A mozzarella „árnyalatai"

A mozzarella Olaszországból indult hódító útjára, mára a világ minden pontján kedvelt alapanyag, az otthoni és az éttermi konyhákon egyaránt.

2023.7.23.   


Hűsítő nyári finomságok

Faar Ida

Vitathatatlanul tombol a nyár. Jólesik ilyenkor minden, ami hűsít.

2023.7.14.    12