A kétévesek bölcsessége


Vég Erzsébet  2008.8.17. 14:23

Azt mondják a hozzáértő emberek, hogy a gyerekeket leginkább példamutatással lehet nevelni.

Ezzel nagyjából magam is egyetértek. Már csak azért is, mert a kétéves lányom milliméter pontossággal utánozza le minden mozdulatunkat. Az is igaz viszont, hogy világosan tudja, mit szoktunk megengedni és mit nem.

A minap a tízórainál egy érdekes eset történt. Fánkot kaptak, éppen három volt belőle, még nekem is jutott. Én azonban csak ritkán engedhetem meg magamnak, hogy kényelmesen leülve reggelizzek. Ha egyáltalán eszem, akkor kutyafuttában, mosogatás vagy egyéb házimunka közben. Most is ezt próbáltam kivitelezni (közben csodálkozom meg morgolódom, hogy a gyerekeim nem ülnek nyugodtan az asztalnál evés közben…), amikor is Lilla lányom kézzel-lábbal és egy ellentmondást nem tűrő „csüccs!” kifejezéssel adta tudtomra, hogy az asztalnál szoktunk enni. A tekintetéből egyértelmű volt, hogy dühös rám, amiért őt asztalhoz kényszerítem, magam pedig fel s alá rohangálok a konyhában.

Annyira megdöbbentem ettől a magatartástól, hogy ijedtemben szófogadóan leültem. Lilla nyugtázta, hogy most már minden rendben és szépen evett tovább, miután közölte velem, hogy „úúgy!”

Nincs mese, ha erre szeretném nevelni őket, magamnak is asztalhoz kell ülnöm.



Hozzászólások

Fevi, 18. 08. 2008 10:32:03 Ez így igaz!
Nagyon aranyos ez a kis történet és tanulságos. Nekem ugyan már nagyobbak a lányaim, de a mai napig tapasztalunk hasonló megnyilvánulásokat. Tényleg a példánkkal tudunk a legtöbbet tanítani! :-) Évi
    
Betty, 18. 08. 2008 10:56:45 Re: Ez így igaz!
Kedves Évi! Egyetértek. Muszáj magamat is fegyelmezni egy kicsit, mert a rossz példa sajnos ragadós... Köszönöm, hogy írt! Betty
@


A rovat további cikkei

Tücsörtök

Mészáros Krisztina

Mit rejthet ez a kifejezés? Erre csak a keresztfiam tudna válaszolni.

2012.5.7.  3    1


Mit (nem) tanult a nagyi az iskolában

Jády Mónika

Unokaöcsém, Balázs augusztus utolsó napján lett hatéves. Kiskora óta gyűjtöm a mondásait. Íme, a legújabbak:

2009.11.12.   


Óvodában jártam

Szabó Sylvia

Szeptembertől óvodás az unokaöcsém.

2009.11.3.   


Apa és lánya

Vég Erzsébet

Lilla imádja az apukáját. Napjában többször is megkérdezi, hol van...

2009.5.24.   


Távolságok

Vég Erzsébet

Melyek leküzdése nem okoz semmi gondot egy kisgyerek számára.

2009.5.9.   


Fekete leves Balázs-módra

Jády Mónika

Unokaöcsém, Balázs ötéves múlt. Pici kora óta gyűjtöm a mondásait. Még mindig hallok tőle olyan kifejezéseket, amelyeken jókat derülök.

2009.3.31.   


Nem a Jézuska hozta

Jády Mónika

Unokaöcsém, Balázs, ötéves múlt. Pici korától gyűjtöm a mondásait. Íme, a legfrissebbek:

2008.12.29.   


Felvilágosítás

Puha Andrea

A kisgyerekek rendkívül tanulékonyak, merészek, szókimondók.

2008.12.6.   


Néni az a bácsi?

Nagy Erika

A gyerekszáj ellen nincs orvosság. Még szerencse. Néha tudnak olyat mondani, amitől le kell, hogy üljünk, különben…

2008.12.3.   


A pók

Vég Erzsébet

Az utóbbi napok nagyon szép őszi időjárása többször az udvarra csábított bennünket.

2008.10.28.   


„Aúúú, hol?”

Vég Erzsébet

Mindkét gyermekünk nagyon bújós, igényli a testi közelséget, a simogatást, a puszikat.

2008.10.17.   


Hol terem a kompót?

Jády Mónika

Balázs a napokban egy csomag savanyú cukorkát választott magának az üzletben.

2008.2.9.