Fekete leves Balázs-módra


Jády Mónika  2009.3.31. 17:28

Unokaöcsém, Balázs ötéves múlt. Pici kora óta gyűjtöm a mondásait. Még mindig hallok tőle olyan kifejezéseket, amelyeken jókat derülök.

Balázs szívesen játszik a fürdőszobában talált szappanokkal, napozókrémekkel. Kipakolja őket, és árusítani kezdi a portékáját. Legutóbb rámutatott az egyik szappanra: ez való a gyerekeknek. Majd a másikra: ez pedig a legfelnőttebbeknek. Ugyanazon a napon, a lépcsőházban mutatja, hogy mennyit nőtt, most már feléri azon a ponton is a korlátot, ahol korábban még nem. Persze, van még egy szakasz, ahol nem éri el ágaskodás nélkül, de nem keseredik el: ha még felnőttebb leszek, ott is elérem majd, mondja.

Mamája arcán egy kiütés jelent meg. Mami, a nyakadon is van egy, mondja. Mire a mamája: az nem kiütés, az egy anyajegy. Anyapötty, szólalok meg. (Balázs így hívja az anyajegyet.) Mamapötty, vágja rá erre kis unokaöcsém. Akkor a tiéd Balázspötty, mondja neki a mamája mosolyogva. Nem Balázspötty, az enyém anyapötty, jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon Balázs. De azt már nem árulja el, hogy szerinte miért csak neki lehet anyapöttye.

És a kedvencem: Együtt nézzük a Frédi-Bénit, a Két kőkorszaki szakit. Amikor az egyik epizódban Frédi izzadva nagyot sóhajt: Most jön ám a feketeleves!, Balázs lelkesen felkiált: Az finom, olyan szokott lenni az oviban! Ám hiába kérdezgettük, nem tudta megmondani, miből is főzik a szakács nénik az oviban azt a fincsi fekete levest...



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Mit (nem) tanult a nagyi az iskolában

Jády Mónika

Unokaöcsém, Balázs augusztus utolsó napján lett hatéves. Kiskora óta gyűjtöm a mondásait. Íme, a legújabbak:

2009.11.12.   


Nem a Jézuska hozta

Jády Mónika

Unokaöcsém, Balázs, ötéves múlt. Pici korától gyűjtöm a mondásait. Íme, a legfrissebbek:

2008.12.29.   


Hol terem a kompót?

Jády Mónika

Balázs a napokban egy csomag savanyú cukorkát választott magának az üzletben.

2008.2.9.   


Kívánság

Jády Mónika

Húgom kisfia, Balázs hamarosan négy és fél éves lesz.

2008.1.23.   


Kukka, Tepocs és Ajika

Jády Mónika

Húgom kisfia pár hete kezdett óvodába járni. Az első nap után kérdezte tőle a nagymamája, hogy hívják az óvó néniket.

2006.10.7.    1

A rovat további cikkei

Óvodában jártam

Szabó Sylvia

Szeptembertől óvodás az unokaöcsém.

2009.11.3.   


Apa és lánya

Vég Erzsébet

Lilla imádja az apukáját. Napjában többször is megkérdezi, hol van...

2009.5.24.   


Távolságok

Vég Erzsébet

Melyek leküzdése nem okoz semmi gondot egy kisgyerek számára.

2009.5.9.   


Felvilágosítás

Puha Andrea

A kisgyerekek rendkívül tanulékonyak, merészek, szókimondók.

2008.12.6.   


Néni az a bácsi?

Nagy Erika

A gyerekszáj ellen nincs orvosság. Még szerencse. Néha tudnak olyat mondani, amitől le kell, hogy üljünk, különben…

2008.12.3.   


A pók

Vég Erzsébet

Az utóbbi napok nagyon szép őszi időjárása többször az udvarra csábított bennünket.

2008.10.28.   


„Aúúú, hol?”

Vég Erzsébet

Mindkét gyermekünk nagyon bújós, igényli a testi közelséget, a simogatást, a puszikat.

2008.10.17.