Önvizsgálat


Puha Andrea  2011.7.8. 4:17

Beszélgetés. Pluszkilók. Mellméret. Turcsi orr. Bandzsa szem. Széles csípő. Plasztikai sebészet. Totális átváltozás.

Bármi, csak jobb legyen. Aztán egy kérdés: „Te elfogadtad magad?”
El, válaszolom.
Aztán egyedül maradok. Beállok tükör elé és elgondolkozom. Biztos?

Társaságba megyünk a barátommal. Görcsös csomó a gyomromban. Vért fogok izzadni!
Az Akácfa Sörözőben vágni lehet a füstöt, zaj van és tömegnyomor. Ezzel egyébként semmi bajom, ha olyan emberrel megyek, akinek annyira ismerem a szájmozgását, hogy profilból is leolvasom róla a szavakat. Na, meg őt is annyira ismerem, hogy kitalálom minden gondolatát. Más dolog, ha újakkal találkozom, ráadásul, ha még be is szeretnék náluk vágódni. A barátom miatt, persze.

– Szia! – mosolygok újdonsült ismerősömre, miközben zakatol az agyam. – Ne kérdezz, ne kérdezz, még ne! – És így kezelek le mindenkivel. Őszinte kérlekneismerjfélre-mosollyal, és fájdalmas, kétségbeesett érzéscsomóval a gyomromban.
Leülünk. Öten vagyunk. Beindul a társalgás. Ismerik egymást, látszik. Ezt még szavak nélkül is meg tudom állapítani. Figyelek.
– ...azt mondta ...szerintem nem lesz... – olvasom le az első félszavakat az egyik lány szájáról. Az egyik mellettem ülőnek mondja. Mikor úgy érzem, befejezte, oldalra kapom a fejem.
Mennyi értékes elpazarolt másodperc!
– ...ja – válaszol neki a srác, és már a másik beszél.
Egy ideig macska-egér játékot űznek velem a szavak, a nyakam begörcsöl, elmegy a kedvem.
Csocsózni mennek, ketten maradunk egy sráccal. Megkönnyebbülök. Kérdez, felelek, néha visszakérdezek. Az még belefér. Aztán belelkesülök, Franciaországról van szó. Ömlik a mondanivaló belőlem is, aztán azon kapom magam, hogy furcsán néznek rám.
Francba! Túl hangos voltam!
Mire igazán elvörösödnék, mindenki visszajön az asztalhoz. Kedveskedés, mindenrendbenvanszívem-mosoly, bólintás, persze. Hallgatok. Úgy érzem, mintha megmásztam volna a Himaláját.

– Te elfogadtad magad? – vágja a képembe a kérdést a tükörképem megint.
– El! – ripakodok rá. Csak besokallok néha – sóhajtom.

Ez független az elfogadástól. Ez maga az élet. Ezek olyan dolgok, amelyek a mindennapjaimhoz tartoznak. Ettől még szeretni fogom magam, nem fog érdekelni mások véleménye. Kiállok magam mellett bármilyen helyzetben. Ismerem a korlátaimat és tiszteletben tartom őket.

És sokszor azt veszem észre, hogy előbb aggódok a kilóim miatt, minthogy ezen keseregjek.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Semmi

Puha Andrea

Látom, hogy beszél, mozog a szája, és mikor felém néz, azt mondja: semmi.

2012.7.9.    4


Dilemma

Puha Andrea

„Mellékesen megjegyezném...” Törlés. Fejcsóválás. Homlokdörzsölés. „Egyébként hallássérült vagyok."

2012.3.14.  1    13


Esernyő

Puha Andrea

Képzeld el, hogy egy szobába vagy zárva, ahol sötétség van, áthatolhatatlan és végtelen...

2011.10.10.  1    9


Lista

Puha Andrea

Mindenkinek van egy listája. Egy lista arról, hogy mit szeretne.

2010.8.16.  8    21


Suttogás

Puha Andrea

Hanyatt feküdtem az ágyamban és hallgattam a csendet.

2010.6.23.  5    7


Egymásra utalva

Puha Andrea

Hárman sétáltak az úton. Egy lány két fiúval. Szorosan fogták egymás kezét és mentek előre.

2010.2.14.  3    5

A rovat további cikkei

Nemsokára

Puha Andrea

Az ajtónyitásnak van valamije, hangja, amit az ember észrevesz...

2013.6.28.   


Hangmás

Juhász Fanni

A hallássérült gyerekek sok esetben másnak érezhetik magukat egészséges társaikkal szemben. (Videóval)

2013.2.19.   


Látni a hangokat

Juhász Fanni

Milyen érzés látni a hangokat? Nézni a dallamokat? (Videóval)

2013.2.6.   


Ismétlés

Puha Andrea

Azt mondják, a történelem ismétli önmagát. Vannak helyek, ahol az emberrel megesnek ugyanazok a dolgok.

2012.9.21.   


Csonttörés szimfónia

Puha Andrea

Amikor már minden másként ropog.

2012.9.13.  2    6


Kint meg bent

Puha Andrea

Valami annyira furcsa volt. Több zaj, kevesebb zaj. Több zaj, kevesebb zaj.

2012.9.5.  1