A leghasznosabb találmány


Orbán Viktória  2008.10.12. 11:28

Manapság annyi, a technikát dicsérő dolog vesz minket körül, hogy talán megszámlálni sem tudnánk.

Mi azonban ezek jelenlétét megszoktuk, sőt néha észre sem vesszük. Automatikusan és teljesen természetesen nyúlunk a villanykapcsolóhoz, használjuk a hűtőt, vagy pötyögünk a számítógépen. Ezek a dolgok, szerkezetek, mind a mi kényelmünkre, szórakoztatásunkra jöttek létre. Létezésük nélkül talán már el sem tudjuk képzelni az életünket. Hogy a nők számára melyik lehet az a találmány, amely leginkább megkönnyíti az életüket – nehéz egyet választani. Hiszen, mi lenne velünk például mosógép nélkül? A huszonegyedik századi nő már nem akarja, és nem fogja a ruhákat görnyedt háttal a patakban mosni, mint elődeink. Nekem például az összes találmány hiányozna, ha nem lenne, és úgy érzem, hogy szinte mindegyik nélkülözhetetlen is. Persze vannak kivételek: mondjuk, a vízforralót gond nélkül tudnám mellőzni. A dolgokat, amiket felsoroltam azonban nem csak a nők használják/használhatják. Hiszen manapság már a férfiak is egyre többet főznek, sőt egyre több férfi mos is, vagy éppen vasal.

Éppen ezért, valami olyasmire gondoltam, amit kifejezetten és csakis nők számára találták fel, hogy az ő életük legyen tőle egyszerűbb, kényelmesebb. Lehet, kicsit viccesen hangzik, de én a tampont találom az egyik leghasznosabb találmánynak, ami megkönnyíti a nők életét, hiszen rendkívül praktikus, kényelmes, diszkrét és hát az egészségügyi betétekhez képest rendkívüli „szabadságot” biztosít számunkra. Mivel nők vagyunk, gondolom, mindenki érti, hogy mire gondolok a szabadsággal kapcsolatban. Esetleges férfi olvasók kedvéért jobban kifejtve, arra gondoltam, hogy ugyanúgy járhatunk sportolni, mint a hónap többi napján, és nem kell attól félni, hogy esetleg félrecsúszik az egészségügyi betét. Ugyanúgy ülhetünk „kitekeredve” a széken, mint más napokon, nem kell óránként a mosdóba járnunk „ellenőrzésre”, és még sorolhatnám. Tehát ugyanúgy tudunk mozogni, mint a többi napokon. Ez az a bizonyos szabadság. És nincs az a kellemetlen érzés sem, amit az egészségügyi betét okoz.

Érdekességképpen utánanéztem a tampon történetének. Talán sok női olvasónk sem tudja, de a tampon őse már az ókori egyiptomiak idejében létezett. Ők fedezték fel az első eldobható tamponokat, melyek puhított papiruszból készültek. Az ókori görögök egy kis darab fát tekertek körbe kötszerrel – tudták meg a régészek a Hippocrates idejéből származó írásos emlékből. Az első tamponok anyagául szolgált még a gyapjú, a papír, növényi rostok, rongyok, fű és később a pamut. Az első „modern tampont” (aplikátorral), amelyet már tömegesen is lehetett gyártani, dr. Earle Haas amerikai orvos fedezte fel 1929-ben. Találmányát 1931-ben szabadalmaztatták periódusos eszköz néven, melyet a görög „havonta” szóból származtatott.

A mai, korszerű termékeket is természetes anyagokból készítik, ám a fejlett technológiának köszönhetően már emberi kéz érintése nélkül, igen szigorú tisztasági előírások betartásával.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Valóban fontos találmányok

Juhos Katalin

Pár hónappal ezelőtt a legjobb találmányról írtak véleményeket munkatársaim. Ehhez szeretnék fűzni még néhány gondolatot.

2008.12.29.   


Krumplipucoló

Fodor Tekla

Mindenki életében eljön az a pillanat, amikor végre-valahára kirepül a családi fészekből,...

2008.10.29.   


Tabutéma

Puha Andrea

Irodaterem, asztalok tele papírokkal, dolgozó emberek.

2008.10.27.   


Micsoda idők voltak!

Nagy Erika

– Bezzeg az én időmben! – mondaná nagyanyám, ha feltámadna a halottak soraiból.

2008.10.26.   


Nélkülözhetetlen...

Póda Erzsébet

Az autó, a mobiltelefon, meg a számítógép.

2008.10.25.   


Vissza a múltba

Saloňová Andrea

„Örököltem egy házikót, kiruccanunk a hétvégén!” – hívott fel a barátnőm.

2008.10.24.   

A rovat további cikkei

Gépesített háztartás

Révész Enikő

Ma már annyiféle konyhai eszköz kapható, hogy ha mindet megvásárolnánk, mi magunk talán be se férnénk a konyhába.

2008.10.17.   


Szeretem a mosógépet!

Šipošová Miroslava

Ha elgondolkodom a „Találmányok, amelyek megkönnyítették a nők életét” témán, rögtön eszembe jut a tény, hogy…

2008.10.14.   


A legjobb találmány

Molnár Miriam

Az ember legjobb házi segítője a feleség.

2008.10.10.   


Hétköznapi függőségeim

Vég Erzsébet

Olyan szinten vettük körbe magunkat mindenféle ketyerével, hogy teljesen az életünk részévé váltak…

2008.10.9.   


Mosogatógép ajándékba?!

Jády Mónika

A hónap témája kapcsán egyik ismerősöm jutott eszembe,

2008.10.6.  1   


Ó, hát a férfiak!

Fodor Tekla

Hegyén-hátán kapom a jó tanácsokat a férjes nőktől:

2008.10.5.  8