Krumplipucoló

Fodor Tekla 2008.10.29. 20:13

Mindenki életében eljön az a pillanat, amikor végre-valahára kirepül a családi fészekből,...

napokig kell pakolni és több száz kilométert utazni az újnak számító, ám mégis régi, leélt, alig húsz négyzetméteres lakásba.

Az első hét tűnik a legizgalmasabbnak. Városnézés, új társaság megismerése, munkahely keresése, kocsmázás, bulizás, móka és nevetés. A bajok csak a következő hetekben jelennek meg, ugyanis a finom, meleg, otthoni ételek mind elfogynak, és akarva-akaratlanul fel kell venni a konyhatündér szerepét.

Ugyanez történt velem, ezelőtt három évvel, amikor Marosvásárhelyről Kolozsvárra költöztem, hogy újságírást tanuljak. Persze, ehhez nem kell egyetem, mondták sokan, meg: hogy újságírást nem tanulni, hanem írni kell... Köszöntem a jó tanácsokat, eldöntöttem én, a saját bőrömön megtapasztalva, hogy mit is rejt magában ez az újságírás.

No de most fontosabb inkább a főzési technikákról beszélni, ami az egyetemistáknál kimerül a kávé, tea, rántotta és szalmakrumpli készítésben. A zsák pityóka könnyen elfér a kamrában, és abból sok adag szép sárgára sült krumpli készül. Elkészíteni nem nehéz: pucolod, vágod, dobod az olajba és már eszed is. Ezzel nincs is semmi baj, hacsak nem tornászunk, mert a kilókat bizony könnyen magunkra szedjük a kalóriadús étel elfogyasztása után. S a bajok ott kezdődnek, amikor a több napra való csomagolás után is otthon marad a híres krumplipucoló!

Ugyanez történt velem ezelőtt három évvel, amikor többek között krumplipucoló nélkül éltem első egyetemista évemet. Kicsit sem volt kellemes. Ha visszagondolok, a finom étel ízére nem is emlékszem, csak a kínos pityókapucolásra, ami elvette az étvágyamat. Mindenkinek vannak gyenge és egyben érdekes pontjai. Nekem pont ez: krumplipucoló az – e nélkül nem tudok élni. Sem táborokban, sem Európa-körúton, sem otthon, sem albérletben. Lassan majdnem olyan fontossá válik, mint a mobiltelefon!

De csak majdnem...