Érzékek érzéke

Nagy Erika 2011.5.30. 4:46

A hatodik érzéke azt súgta, „Ne bízz benne, becsap, átver, amit látsz, az csak álca!”

Majd azt mondta magának: „Már megint képzelődsz. Kedves, aranyos ember, miért akarna neked rosszat”. A kétely azonban ott motoszkált a fejében. Kereste a választ a kérdéseire: „Miért akar engem rábeszélni olyan dologra, amit nem akarok? Ami ellen annyira tiltakozom! Jót akar neki, mondta negédesen. Neki? Akit alig ismer?” Lenyűgöző ember, mondanák az idős emberek, akik még el tudnak ájulni egy kedves szónak álcázott álnokságtól.

Vannak, akik azt hiszik, a világ még most is olyan, mint évtizedekkel ezelőtt, önös érdek nélküli, csupa jóakaróval a hátán. Majd jön a felismerés, hallgatni kell a megérzésre. Sajnos, a buta ember a maga kárán tanul. Talán kell is, hogy az ember legalább egyszer rájöjjön erre, még akkor is, ha rútul becsapják. Kati is rájött erre, amikor a biztosító ügynöke a valós információkat elhallgatva rávette egy előnytelen biztosítás megkötésére. Igaz, erre csak akkor jött rá, amikor balesete miatt leszázalékolták, de a biztosító semmit sem teljesített abból, amit a megkötés előtt megígért. Kivel nem esett még meg ilyen, vagy ehhez hasonló eset? Aki azt mondja, vele még soha, az hazudik.

Éva hatodik érzéke is azt súgta, menjen haza, mert valami baj van. Megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába, nem értett semmit, csak érezte, mennie kell. Amint benyitott a lakásba, ott csüngött nyakára tekert kötéllel a szoba kilincsén az az ember, aki már több, mint harminc éve a társa volt jóban, rosszban. Máig nem tudja, honnan vette a higgadtságot, önuralmat, amivel megmentette férje életét. Kést ragadott a kezébe, s remegő kézzel elnyisszantotta a kötelet. Szívmasszázst alkalmazott, levegőt préselt az imádott ember szájába, majd hívta a mentőket. Nem tudta, mennyi idő telhetett el, amikor az orvosok közölték vele, életben marad a párja. Ez volt az a pillanat, amikor szeméből kihullott az első könnycsepp. Majd heves zokogás rázta meg a testét, úgy érezte, soha nem tudja abba hagyni a sírást. Nem értett semmit. Kereste a választ a miértre. Nem találta. Majd másnap, amikor bemehetett férjéhez, s beszélhetett vele, megtudta a szörnyű igazságot, melynek egy három betűs szó volt a neve: RÁK. Lelket öntött az emberbe, abba, aki egész addigi életében olyan erősnek látszott, soha nem esett kétségbe, még akkor sem, amikor gyermekük balesetet szenvedett, és napokig élet-halál között lebegett. Hitt a gyógyulásban, hitt a szeretet erejében. S igaza lett.

Az öngyilkossági kísérletet nem dolgozták fel egykönnyen, s a betegség miatt is hónapokig járták a kórházat, de az optimista hozzáállás és a szerető feleség kitartó ápolása meghozta a várva várt eredményt. Ha akkor nem lép működésbe a hatodik érzék, ma a sírkertben üldögélne az özvegy, és zsebkendővel áztatná apadni nem szűnő könnyeit...